"Mikor fogsz végre munkát keresni?"
Szintia még csak felém se fordult, tovább meredt a hatalmas monitorra, ami az egyetlen fényforrás volt az egész szobában. Nem számít mikor jövök ide, nappal vagy éjszaka, sosincs semmilyen lámpa felkapcsolva, így senki sem hibáztathat azért, ha azt hiszem nincs is villany beszerelve. Nem tudom, hogy lehet egyáltalán konstant sötétségben élni, természetes fényforrás nélkül, de Szintiának ez sikerült 6 éven át, szóval igazán nincs jogom beleszólni. Rohadtul melegem van, be kell kapcsolnom az asztal mellett lévő ventilátort, amit Szintia egy kínaiban vett. Ezt onnan tudom, mert ott voltam vele. Szinte semmit sem ér, hogy bekapcsoltam, még mindig érzem a hátamon a verejtéket, ahogy teljesen átáztatta a fehér ingemet.
"Van munkám." ellenállást nem tűrő hangon mondta ezt ki, mint egy dühös anyuka, aki épp a gyerekének tiltja meg, hogy videójátékozzon. Ezt a beszélgetést már milliószor lefolytattuk, és minden alkalommal ráhagytam, ez alkalommal viszont nem fogok kihátrálni a vitából, amibe ez a beszélgetés 100% osan torkollani fog. "Az, hogy illegális Hacker munkákat vállalsz el nem munka. Amúgy abba belegondoltál, hogy mi lesz ha elkapnak? Nyakig fogunk ülni mindketten a szarban."
"Sajnálom, hogy nem lehet mindenki Miss Tökéletes. Nem is értem miért barátkozol velem, a végén még tönkreteszem a tökéletesre kovácsolt életed. Gyerünk, rohanj el még mielőtt megrontalak." nagyon kevés kellett hozzá, hogy bekapjam a csalit, és, hogy az egész beszélgetés egy ordibálós veszekedésbe torkolljon, de állom a sarat. Ma reggel már amúgy is meg volt a napi idegösszeroppanasom, amikor eltörtem egy egész kibaszott poharkészletet reggelikor.
"Miért nem társalogsz a szupi barátoddal? Ő elég sikeres, hogy veled barátkozhasson, nemde?" szeretnék türelmes lenni, tényleg, de amikor Samről van szó, nem fogom tűrni, hogy csak úgy bárki a szájára vegye a nevét. Szegény eleget szenvedett már az elmúlt években, nem akarom, hogy a hírneve bemocskolódjon.
Sikerül megőriznem a hidegvéremet, és a kezembe veszem a hátitáskamat, amit eddig Szintia asztalára helyeztem. "Ha akarsz még beszélni, este gyere el. Délután négytől szabad vagyok." Ezzel megfordultam, az ajtóból még hátranéztem a barátomra, de ő ugyet sem vetett rám. Tudtam, hogy látja, hogy őt figyelem, de rám se nézett, pont mint amikor először szóltam hozzá, miután bejöttem. Egy sóhajtas kíséretében lenyomtam a rozsdás és ragacsos kilincset, majd kiléptem a napfényre. A kinti levegő kurvára jól esett, úgy éreztem magam mint a búvár aki végre felér a felszínre, miután túl mélyre ment. A kinti fény egy kicsit érzékenyen érintette a szememet, miután azok alkalmazkodtak a Szintia otthonában lévő sötétséghez.
A "ház" valójában csak egy szobából állt, ami az volt amelyikben az előbb tartózkodtam, illetve még egy kicsi fürdőszoba, amely a szoba jobb végéből nyílt. Az otthon egy lepukkadt épület pincéjében volt, ami már a Pitty előtt is elég szar állapotban volt, az öt év alatt pedig megjobban romlott az állapota.
Miután elhagytam Szintia lakását, nem mentem rögtön haza, rengeteg dolgom volt még, és csak most tudatosult bennem, hogy valószínűleg nem lesz időm mindent megtenni. Éreztem a gyomromban az egyre növekvő szorongást, ami majd egész nap kísérni fog engem . Óriási hülyeség olyan dolgok miatt szorongani, mint hogy sikerül - e feladnom a csomagokat a postán, vagy, hogy odaérek e a gyógynövényes boltba mielőtt bezár. De amióta a lakosság fele visszatért, nem tudtam megszabadulni az idegtől. Ha belegondolok, mostanra már elég jól bírom, az elején úgy éreztem, hogy az életem darabokra fog hullani, én pedig me g fogok fulladni. Ma már csak a mindennapjaim része, képes vagyok adott szituációkban figyelmen kívül hagyni, de a legkisebb probléma fellépésekor újra hatalmába kerít a félelem. Ez nem csak egy érzés,most már nem, hanem egy alak, egy ominózus jelenlét, amit a szemem sarkából pillantok meg, de eltűnik, ha odapillantok.
