A három jó barát (Stranger Things ff.)

1 rész: A szökés

*Emma szemszöge*

-Fuss, Emily, siess! El kell érnünk az ajtóig! -Kiabáltam az előttem futó lánynak.
-Jól van, ne siettess, menni fog! -Kiáltotta vissza, és futás közben kitörte az ajtót az egyik erejével.

*Pár órával korábban..*

A mai nap is ugyan úgy indult, mint minden nap. A szobámban ülve vártam papát, hogy vigyen a kísérleteire. Mint minden nap, de a mai más volt. Emily szó szerint betörte az ajtóm, úgy, hogy erőből neki ugrott. Bár, nem értettem, mert van rajta kilincs, meg ki is törhette volna az erejével, de nincs mit csinálni, bolond személyiség. Jó nagyot puffant, de már kezdett is a mesélésbe.
-Hallod, te nem unod, hogy kísérleti állatnak használnak minket? -Nézett rám.
-Te édes jó isten! Ezért kellett betörnöd azt az ártalmatlan ajtót? Na mindegy, annak már úgyis mindegy. Egyébként, persze, hogy unom, sőt rühellem. -Válaszoltam.
-Na, akkor van egy tökéletes tervem! -Kezdett el örömében táncolni, mire elnevettem magam.
-Mi az istent találtál ki? Ne kímélj! -Törölgettem a szemem a könnyeim miatt.
-Szóóóóóvvaaaalll... -Nyújtotta el a szót, amivel egyre kíváncsibbá tett. -Kihallgattam Papa beszélgetését valakivel, és arról beszéltek, hogy látták Tizenegyet Hawkins-ban, és, hogy este elmennek megkeresni, és csak 1 őr lesz az ajtónál. -Mondta komolyan, én pedig lesokkolódtam. -Láthatjuk Őt, érted Emma?-Mosolyodott el. Nekem pedig csak egy kérdésem volt.
-Mi a terv? -Kérdeztem magabiztosan.

*Jelenbe*

Én kiiktattam a kamerákat, Emily pedig elintézte az őrt és még egy ajtóval végzett. Mostantól ahol ő van, tárva nyitva lesznek az ajtók, komolyan mondom. De a lényeg az, hogy végre mi is elhagytuk ezt a poklot, és megkereshetjük Tizenegyet, azaz Jane-t.

*Emily szemszöge*

Kijutottunk! El sem hiszem! Megtörtént!! Egy darabig futottunk, ahogy a lábunk bírta, viszont Emmának eszébe jutott, hogy ha együtt vagyunk, az erőnk együtt erős, és hamarabb megtalálhatnak, fájdalmas búcsút vettünk egymástól, és odateleportáltam magunkat, majd véglegesen elváltak útjaink. Túlságosan fáradt voltam, aminek nem tett jót ez a teleportálás. Összeestem az utca közepén. Egy vörös hajú lány futott oda hozzám.
-Úristen, minden rendben? -Kérdezte aggódva a lány.
-Huhh? Ja, igen, persze, csak egy kicsit legyengültem, meeert.... mert ma még alig ettem. -Hazudtam neki.
-Szüleid?? -Kérdezte.
-Nincsenek.. tudod, elég rossz helyről jöttem. -Néztem rá.
-Akkor otthonod sincs? -Nézett rám szomorkásan, mire meg ráztam a fejem. -Figyelj, az én nevem Maxine, de csak Max. Téged hogy hívnak?
-Emily a nevem. -Mondtam, mire felhúzott a földről.
-Figyu... leszünk barátok? -Mosolygott rám, mire bólogattam. -Akkor ma alszol nálam? Adok ruhát, mert ahogy látom nincs. -Kérdezte kedvesen.
-Azt nagyon megköszönném. Nem zavarok? -Kérdeztem félve, mire megrázta a fejét, és már mentünk is.

*Emma szemszöge*

Miután elváltunk Emily-vel én tovább mentem és lassítottam a tempón. Hawkins utcái néha-néha el voltak látva lámpákkal, ám még így is szörnyen sötét volt. Hirtelen hallottam egy hangos bicikli csikorgást, oda kaptam a fejemet, négy srác volt ott, az egyikük a biciklivel elesett, én rögtön oda mentem segíteni mert a másik három srác úgy megdermett mintha jégszobrok lettek volna.
-Jól vagy? -Kérdeztem felsegítve a srácot a földről. A fiú rámnézett hálás mosollyal.
-Igen köszi. -Mondta. -De a haverjaimmal mi történt? Hahó srácok? -Lóbálta előttük a kezét de ők még mindig ledermedve álltak.
- Fiúk! -Tapsoltam egy nagyot a fejük előtt.
-M-mi történt? -Kérdezték szinkronban. Olyan volt mintha valami megfagyasztotta volna őket, mintha a testük ott lett volna de az élet elhagyta volna őket.
-Jól érzitek magatokat?-Kérdeztem furcsálva.
-Igen jól vagyunk. De te ki vagy egyáltalán?- Kérdezte az egyikük. Fejkendő volt a fején és nem annyira értettem minek, de mindegy is.
-Emma vagyok és titeket hogy hívnak?- Néztem rájuk.
-Miért mondanánk meg? -Kérdezte megint a fejkendős. Nem túl szimpi, de nem itélkezem.
-Mert ha én most nem jöttem volna ide és segítettem volna,ő -Mutattam a fiúra akinek segítettem. -még mindig a bicikli mellett feküdne, ti meg le lennétek dermedve.- Mondtam meg neki rögtön a magamét.
Láttam rajta hogy rágódni de végül azt mondta.
-Rendben. Én Lucas vagyok, akinek segítettél ő Will, aki itt a jobb oldalamon áll ő Mike, aki meg a másikon ő Dustin.- Mutatta be őket, mindannyiuk intett nekem.
- Hol vannak a szüleid?- Kérdezte azt hiszem Dustin.
-Öhm.... nekem nincsenek szüleim.- Mondtam nekik. Láttam az arcukon hogy sajnálnak.
-Részvétem- Szólalt meg Will.
-Jaj nem kell nem is ismertem őket!- Válaszoltam a legnagyobb egyszerűséggel.
- Ès, hol laksz?- Kérdezte Mike.
- Sehol.- Mondtam na itt mind az eddiginél is furábban nézett rám. Majd Mike megszólalt.
-Figyelj van kedved nálam aludni. Úgy is mind oda megyünk legalább bemutatunk nekik- Nézett rám. Én csak elmosolyodtam és azt feleltem.
- Igen, és köszi fiúk.- Néztem feléjük.
Majd elindultunk Mike hoz, nem lakott túl messze gyorsan oda értünk.
-Megjöttünk- Ordította el magát Mike.
- Lent vagyunk - Hallottam meg valakinek lentről.
Lementünk és a fiúk bemutattak mindenkinek. Szimpatikusak voltak a többiek is, aranyosak, és kedvesek is.
-Hívta valaki Max-et?- Kérdezte Lucas
-Még nem de holnap hívom.- Felelte Will.
-Akkor ma mindenki itt alszik és reggel hívjuk Max-et is. Rendben? -Kérdezte Mike.
-Igennnnn. -Felelték egyszerre.

*Emily szemszöge*

Éppen aludtunk Max-szel, amikor hívták.
-Ahjjj, mivan? Aludnánk! -Tette le és visszafeküdt. Aztán a telefonon hívták.
-Nem voltam érthető? -Kezdte volna, de valaki közbe beszélt. Nem tudtam teljes értékben figyelni, mivel a fejem elkezdett szörnyen fájni. A fájó ponthoz kaptam, és azt éreztem, hogy Emma közelében vannak a laborosok. Telepatikusan üzentem is neki, majd éreztem, hogy elkezd folyni a számból a vér.
-Emma, hallasz?? -Kérdeztem Őt.
-Emily? Merre vagy? Baj van? -Kérdezte.
-Úgy érzem, hogy a közeledben vannak laborosok. Ahogy tudok, megyek, csak még elköszönök Max-től.
-Max? Valakivel telefonál most? -Kérdezte.
-Igen. Miért? -Kérdeztem.
-Azt mondta Mike-nak, hogy valakivel mindjárt jön. Akkor szerintem veled. -Mondta. Miután megbeszéltük, Max-től kértem ruhát, és már indultunk is.