Kegyetlen valóság

Csak egy álom

Korán kelés... Mindig is utáltam hajnalok hajnalán elmenni dolgozni! Bár az való igaz,hogy minden éjjel későn fekszem. késői elalvásom oka,hogy szeretek álmodozni a jövőmről. Van, hogy gondolataim éjfél tájt kezdenek szárnyakat bontva egy kinti tenger partjain hűsölni, s ős fák árnyékában álomra hajtom fejem. Igazság szerint sokat álmodom a kinti világról,szinte minden este. De nem az én szememmel látom mi történik,hanem olyan mintha valaki bőrébe bújva látnám azt. Ilyenkor egy faluban járok,ahol nem nem túl nagy a közösség. Rendelkeznek különleges képességekkel így tehát hasonlóak de még sem olyanok mint mi. A földön meg annyi az idő által megviselt emberi fegyver látható a földeken. Ugyanakkor láthatóak a háború után hagyott romok, rengeteg hulladék és ha ez nem elég pusztító szárazság tombol vidékükön. A távolban éjszakánként hallani halk puska ropogást.

Ritkán álmodom rosszat, de tegnap éjjel szörnyű kín álomban volt részem. Az eddig megszokott vidám falu most lángokban állt, s a megszokott napfényes időt váltott fel sötét hideg idő. Lassan körbe néztem, s nagy meglepődésemre emberek véres maradványai hevertek szanaszét a falu területén. Éreztem,hogy valami folyik a kezemen ezért rá vetettem tekintetem. Vérrel be mocskolt tenyerem csak úgy bűzlött a bűn szagától. Egyszerre voltam ijedt és kétségbeesett. Futásnak eredtem, közben több irányban szétnézve kerestem valakit. csak a nevét ordítottam!                            -William! -William! Az aggodalom hangomon egyre jobban érződött s mikor már teljesen el is ment, már csak futottam a semmibe. Kissé furcsáltam,hogy még mindig futok de fáradalmat nem érzek magamon. Egyre több romot láttam a távolban,de egy pillanatra mégis vissza tekintettem. Mintha vissza gondoltam volna a szép időkre, s köszöntem volna el örökké otthonomtól. Tudtam,hogy nem térhetek vissza többé. E fájdalom tudatosulása pillanatában térdre zuhantam és keserves sírásban törtem ki.   -Miért én? ordítottam fel.  -Miért én vagyok kinek keze vérben úszik, hisz oly sokan lehettek volna rajtam kívül! - Édes uram! Én már csak meg halni kívánok színed előtt! Családom,szerelmem halott s mind én kezem által találták a kín halált. Egy darabig még a földön fekve találtam magam jónak,de aztán útnak indultam a romok irányába a távolban. Először lassan, majd ahogy közelebb értem ösztönösen rohantam a fények felé.

Tábortűz! Láttam ahogy lányok táncolják körbe az égi csodát. Hallottam hangjuk csodás varázsát miként szelídítették a vad tüzet.Hajuk hosszú volt és korom fekete mint az éj, s látszott testükön az éhínség. Egyszerre abba hagyták az éneklést. Tekintetük középpontjában találtam magam, s akkor felordítottam. -Fusson mindenki! A faluban mindenki rohanni kezdett. Én azt gondoltam,hogy csak futok velük,hogy én is egy áldozat vagyok. Egy kisfiú nagy sietségében elesett és könyörgött nekem az életéért. Szótlanul közeledtem felé s végig engem nézett,  könnyes szemeiből csak úgy hullottak a könnyek. Kérlelt, mondogatta, hogy kegyelmezzek életén. Megfogtam a karját és abban a pillanatban egy nő kiáltott rám a hátam mögül. -Engedd el a fiam! - Tudom, hogy valójában jó ember vagy. -Ne tántorítson le utadról gonosz erő. S akkor a nő szemeiben könny lábadt. Elengedtem a kisfiú kezét s ő nyomban futásnak eredt. Elindultam az édesanya irányába. Ekkor a testem rohanni kezdett felé s letepertem a földre. A nő nem sírt, mintha tudta volna sorsát. Mikor már jómagam is kellő kép megijedtem, a lány akit eddig olyan szépnek, szabadnak és kedvesnek láttam, egy gond nélkül tépte szét az ártatlan nőt aki egy szó nélkül tűrte azt.

Felriadtam. Úgy gondoltam ez csak egy őrült álom lehet, hiszen oly sokszor riogatnak minket a kinti világgal kapcsolatban. De még, hogy riogatnak, mindennapos téma a rádióban, hogy miért is lenne veszélyes kint élni. Még most is úgy gondolom, a kinti világ is jobb mint ez a monoton árnyvilág, amibe zárnak minket. Azt ígérgetik vezetőink, hogy folyamatos felmérések útján megfigyelik, hogy hova érdemes új falakat emelni és így akarják egykoron majd újra azt a világot élni, amiben régen éltek valódi emberek. Bár ezt ígérgették már akkor is amikor a nagyi fiatal hölgy volt és hallottam erről 10 évvel ezelőtt is. Ebből arra következtetek, hogy egyszerűen jobban maguk alá tudnak minket emelni, hiszen ha több a hely akkor több egyed is kell ami egy újabb különleges generációt teremtene a körzetekben. Generációkként egyre erősebb egyedek jönnének létre. Úgy gondolom félnek, hogy ha az új generáció egyedei lázadásba kezdenek, egyszerűen tehetetlenek lennének velük szemben.

Valójában az álmom jobban érdekelt mint hittem. -Miért tette? -Hiszen kedves volt mindig is. Rengeteg kérdés merült fel bennem. Ilyenkor amikor róluk álmodom, elszoktam mesélni a nagyinak és Ő hobbiként lejegyzi és elmondja véleményét. Bár most igazán furcsán viselkedett.

-Jól van lányom, nem tudom mit mondhatnék róla, majd később beszélünk még... És ezzel a mondatával le is rázott.