Julcsi húgom, remélem tetszeni fog ez a kis irományom🥰❤️
Nem fogtam vissza magam😏
- Miya, idelye elindulnod, ugyanis elfogsz késni a suliból! – kiabált a bátyan, torka szakadtából.
- Rendben, megyek már! Nem tudom miért kell kiabálni. Örülj, hogy neked nem kell többé suliba járnod. Mázlista. – indultam ki a szobámból.
- Az, hogy nem kell többé suliba járnom nem azt jelenti, hogy semmi mást nem kell csinálnom. – okatatott ki a bátyám.
- Jól van, jól van. Értem. – ültem le az asztolhoz, hogy megehessem a reggelim.
- Egyébként, Miya, találtam valamit. – nézett rám a bátyám egy kicsit huncutan. Mégis mit találhatott?
- Mit találtál? – néztem rá értetlenkedve.
- Ezt! – emelt fel egy mangát, és az asztalra csapta. - Meg tudod ezt magyarázni, hugi? – nézett rám egy huncut mosollyal.
- Na de... – most mi lesz? Egy BL mangát talalt, és az a kedvencem. Mégis mit mondok ennek. - Az az enyém. Add vissza kérlek... – próbáltam visszakérni a mangát.
- Azt már nem. Ezt most szépen elteszem. – emelte fel a mangát az asztalról.
- Na de Rui! Ezt nem teheted. Az az enyém, most azonnal add vissza! – kérleltem tovább a fiút.
- Azt értem, hogy animéket nézel, meg mangákat olvasol. De ez azért túlzás. Kicsi vagy még ehhez. – okatott ki a bátyám.
- Rui! 16 éves vagyok. Azt hiszem el tudom dönteni, hogy mit olvashatok és mit nem. Úgyhogy most rögtön add vissza. – magyaráztam a batyámnak. - Ráadásul az a kedvenc NaruSasu mangám. Nincs jogod elvenni.
- Miya, azt hiszem valamit elfelejtettél. Először is, kettőnk közül én vagyok az idősebb. Másodszor, elkésel a suliból. Majd, ha hazaértél visszakönyörögheted a mangát. – váltott vicces hangulatra és egy mosolyt húzott az arcára.
- Ennyivel nem úszod meg! Úgyis vissza szerzem! – indultam ki a házból.
- Sok szerencsét! – kiabált utánam tréfásan.
Hogy ez sosem érzi jól magát. Mindig muszáj belekötnie az emberbe. Pedig annyira szeretem azt a mangát. És még végig sem olvastam.
Lassan elindultam a suliba és csak azon járt az eszem, hogy vissza kell szereznem, amit a bátyám elvett. Nem érdekel, hogy ő húszonkettő, én pedig tizenhat. Nincs kegyelem, ami az egyém, az az enyém.
Mikor megérkeztem a suliba, rögtön az osztályomba síettem, mivel épp, hogy megérkeztem, megszólalt a csengő.
- Elnézést a késésért! – léptem be az ajtón.
- Nahát, Nekari végre megjöttél, gyorsan ülj le a helyedre. – utasított a tanár.
- Rendben. – indultam meg a padom felé.
- Miya, mi történt? Miért késtél?
- A bátyám elvette az egyik mangámat. Veszekedtünk. – suttogtam a padtársamnak.
- Értem.
- Nos, gyerekek, ha befejeztétek, akkor én folytatnám a leckét. – szólt ránk a tanár.
- Persze, tanárúr. Folytassa csak. – válaszoltam a tanárnak. Hogy ez is csak a leckével tud foglalkozni. Van nekem ennél jobb dolgom is. Vissza kell szereznem a mangámat. Ha Sasuke itt lenne... De nincs itt, és nem is fog. Hiszen ő csak egy anime karakter. De ő az én kedvenc anime karakterem. – merültem el a gondolataimban.
