28 év vakság után meghalt, 16 évesként ébredt egy másik világban látva.
Egy új világ szellemekkel, vámpírokkal, elfekkel, varázslatos lényekkel, titkokkal, rejtélyekkel, mágiával és varázslattal.
Haláláig vak volt. Egy új világban ébredt, látó, és k...
Emlékszem az utolsó napomra... A balesetre..... A pánikra.... A fájdalomra........
28 éves voltam. Adminisztrációs munkatársként dolgoztam vakon. Vaknak születtem. Nem volt se férjem, se gyerekem. Egyedül a szüleim és a barátaim emlékeiben maradtam meg.
Aznap épp a munkahelyre siettem gyalog. Senki sem bírt elvinni kocsival, a busz meg késett. Több százszor jártam már ezen az úton, azt hittem nem érhet meglepetés. Majdnem késésben voltam, le akartam vágni az utat. De nem tudtam hogy amerre mennék, épp a csatornát tisztítják. Az emberek azon a környéken ahol laktam felelőtlenek, és nem nagyon segítőkész emberek voltak. Hallottam hogy valaki kiált nekem, hogy vigyázzak, de már túl késő volt. Beestem, és több bordám, illetve a bal lábam is eltört. Az egyik bordám átszúrta a tüdőmet. Esélyem sem volt. Hallottam felettem az emberek panikoló hangját. Visszhangzott a csatornában.
" Tényleg így halok meg...? A munkának élve, saját, szerető család nélkül... Hasznos voltam valaha...? A fogyatékosságom mindig csak teher volt. A sötétben éltem le........az életem.............. ...haszontalanul................-- "
Ez volt az utolsó gondolatom.
Nemsokkal ezután pedig először...fényt láttam. Olyan fehér fényt, ami azt hittem ismét megvakít, behunytam szorosan a szemeim. Halk sípolást hallottam, aztán hirtelen csönd lett. Pár másodperc elteltével tücsköket hallottam ciripelni. Kinyitottam a szemem. Sötét volt.
" Megis túl éltem? De nem fáj sehol... És akkor mi volt az a fény korábban...? "
Éreztem hogy fekszek, ezért azt hittem először, hogy a kórházban vagyok. De ekkor lassan világos, kék fény árasztotta el a szobát. Nem egy kórház volt. Mégcsak nem is a házam. Ez egy teljesen idegen hely.
- Mi ez...?! Lá...látom a szobát!!? De hogy-?
Felpattantam az ágyból, a hatalmas ablak felé futottam. Elrántottam az óriási függönyt. Még több fénnyel telt meg a szoba. Gyönyörű látvány fogadott. Magas hegyek egy nagy birtokon túl, folyók, amik úgy látszottak, a semmibe vezetnek. A víz csillogott, ahogy a fény megtört rajta, és akkor..... Megláttam az arcomat az ablakon visszatükröződni. Sokkolt a látvány. Kinézetre nem lehettem több 16-nál, hiába haltam meg 28 évesen. Sose láttam magamat, de mindig úgy tudtam hogy nem vagyok valami szép. De ott akkor azt gondoltam, hogy lehet egy embernek ilyen csinos arca?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tenyeremet az ablakra helyeztem. Éreztem a hideg üveget, és a forró könnyeimet. El se hittem, hogy 28 év után megtapasztalhattam egy ilyen csodálatos dolgot. Akik látással születtek, azoknak ez átlagos lehet, de nekem ez szinte felfoghatatlan volt. Végig simítottam ujjaimmal a mellig érő fekete hajamon, majd észre vettem a régies stílusú, gyönyörű fehér hálóruhát, amit viseltem. Éppcsak kint volt belőle a bokám. Csipkés volt, a nyakán egy hosszú masnival, a masni közepén pedig egy csillogó, rózsaszín kristály volt. Leugrottam a magas párkányról vissza a szoba padlóra. Ekkor kinyílt egy ajtó. A bejárat felé fordultam először hunyorítva, aztán láttam 4-6 szobalány sokkolt és döbbent tekintetét, miközben engem megvilágított a gyengéd kék fény.
