Noteszok

1978

I. Rész
REJTETT KINCS

- Ébresztő, nagypapa!
Anthony nem akart felébredni. Túlságosan szép volt az álom. Az első felesége szerepelt benne, hónapokkal azelőtt, hogy az első felesége lett volna, tizenhét évesen, és tetőtől talpig tökéletesen. Anthony igyekezett mélyebbre merülni az álomban, de egy kéz rázni kezdte a vállát, és az álom szétpattant, mint egy szappanbuborék. Már nem volt tizenhét és nem lakott egy kétszobás New York-i lakásban; hat hónap választotta el a nyolcvantól, és egy Colorado-i tanyán lakott, ahol végakarata szerint el fogják temetni. Emberek voltak a hálószobájában. Símaszkot viseltek, az egyik vöröset, a másik kéket, a harmadik sárgát. Anthony látta ezt, és igyekezett elhitetni magával, hogy csak egy másik álom - az édes álom átcsúszott lidércnyomásba, ahogy néha teszi -, ám ekkor a kéz elengedte karját, megmarkolta a vállát, és kipenderítette a padlóra. Anthony beverte a fejét, és feljajdult.
- Hagyd ezt! - mondta a sárga maszkos. - Azt akarod, hogy elájuljon?
- Nézd már! - mutatta a vörös maszkos. - Áll a zászló az öregnek! Micsoda álon lehetett!
- Ez csak pisálós felállós - jelentette ki Kék Maszk, aki rázta. - Ebben a korban már csak ez ébreszti fel. Az öregapám...
- Csendet! - szólt rá Sárga Maszk. - Senkit nem érdekel öregapád.
Anthony, noha kábult volt, és még mindig elborította az alvás függönye, tudta, hogy bajban van. Egy szó merült fel tudatában: betörők. Felnézett a trióra, amely csak úgy megjelent a hálószobájában, vén feje fájt (a jobb oldalon hatalmas kék folt lesz, hála a vérhígítóknak, amiket szed), veszedelmesen vékony falú szíve dörömbölt a bal oldai bordáin. A három ember baljósan magasodott fölé, kesztyűsen, ijesztő maszkjuk alatt skót kockás átmeneti kabátban. Betörtek hozzá, ő pedig nyolc kilométernyire van a várostól.
Anthony tőle telhetőleg összeszedte a gondolatait, elhessentette az álmot, és azt mondta magának, hogy egy jó azért van a dologban: ha nem akarják, hogy lássa az arcukat, akkor életben akarják hagyni.
Talán.
- Uraim - mondta.
Mr. Sárga elnevette magát, és felemelte hüvelykujját. - Jó kezdet, nagypapa.
Anthony bólintott, mintha bókot kapott volna. Az éjjeliszekrény órájára pillantott, látta, hogy hajnali negyed három, utána Mr. Sárgára nézett, aki talán a vezér. - Van egy kis pénzem, nyugodtan vigyék el. Csak ne bántsanak.
Feltámadt a szél, őszi leveleket csapott a ház bal oldalának. Anthony tisztában van vele, hogy az idén kapcsolt be a kazán. Máris vége a nyárnak?
- Az infók szerint sokkal több pénze van, mint egy kicsi. - Ez Mr. Vörös volt.
- Kuss. - Mr. Sárga kezet nyújtott Anthonynak. - Fel a padlóról, nagypapa.
Anthony megfogta jéghideg kezét, reszketegen feltápászkodott, aztán leült az ágyra. Nehezen lélegzett, de túlságos erővel tudatosodott benne (az öntudat volt élete áldása és átka), hogy festhet: egy vénember löttyös kék pizsamában, a haja helyén csak egy kis göndör pamat a füle mögött. Ez lett az íróból, aki abban az időben, amikor JFK elnök lett, így szerepelt a Time magazin címlapján: ANTHONY KING, AMERIKA VISSZAVONULT NAGYPAPÁJA.
Ébresztő, nagypapa!
- Fújja ki magát - mondta Mr. Sárga. A hangja gondoskodó volt, de Anthony nem bízott benne.
- Utána bemegyünk a nappaliba, ahol a normális emberek megtárgyalják ügyeiket. Csak nyugodtan. Csillapodjon le.
Anthony lassúkat, mélyeket lélegzett, és valamennyire lelassult a szívverése. Próbált Oliviára és teáscsésze méretű keblére, hosszú, sima lábára gondolni, de az álom éppúgy eltűnt, mint maga Olivia, aki most egy vén boszorkány, és Párizsban él. Az ő pénzéből. Kira, a második kísérlete a családi boldogságra legalább halott, így neki nem kell nőtartást fizetni. Vörös Maszk távozott a szobából, Anthony hallotta, hogy a dolgozószobájában motoz. Valami leesett. Fiókokat nyitottak és csuktak.
- Jobban vagy? - kérdezte Mr. Sárga, majd amikor Anthony bólintott: - Akkor gyerünk.
Anthony hagyta, hogy bevezessék a kis nappaliba, balról Mr. Kék kísérte, jobbról Mr. Sárga. A dolgozószobábab folytatódott a matatás. Mr. Vörös hamarosan kinyitja a belépős szekrényt, félretolja két zakóját, három pulóverét, és leleplezi a széfet. Ez elkerülhetetlen.
Nem baj, amíg békén hagyják a noteszokat, és miért is akarnák elvinni őket? Az ilyen bűnözőket csak a pénz érdekli. Valószínűleg sosem olvastak Penthouse levelezési rovatnál nehezebbet.
De a sárga álarcosban nem bízott. Az iskolázottnak hangzik.
A nappaliban minden lámpa égett, a rolókat lehúzták. Álmatlan szomszédokat elgondolkodtatna, mi folyik az öreg író házában... ha lennének szomszédai. A legközelebbiek három kilométernyire vannak a főút mentén. Nem voltak barátai, látogatói. Az alkalmi ügynököt a picsába zavarta. Anthony már csak ilyen bogaras vén szivar volt. A visszavonult író. A remete. Fizette az adóját, és békén hagyták.
Kék és Sárga odavezették a ritkán nézett tévével szemközti fotelhez, és amikor nem ült le azonnal, Mr. Kék belelökte.
- Nyugi! - mondta élesen Sárga, mire Kék dünnyögve hátrált. Rendben, tehát Mr. Sárga a főnök. Ő lesz a vezérkutya.
Kezét kordnadrágos térdére támasztva Anthony fölé hajolt. - Kér valami piát, hogy lenyugodjon?
- Ha alkoholta gondol, húsz éve leszoktam róla. Orvosi utasításra.
- Jó magának. Jár a gyűlésekre?
- Nem voltam alkoholista! - pattog Anthony.
Őrültség pattogni egy ilyen helyzetben... vagy mégsem? Ki tudja, hogy kell viselkedni annak, akit éjnek évadján színes símaszkos emberek rángatnak ki az ágyából? Hogyan tudna megírni egy ilyen helyzetet? Fogalma sem volt róla: sosem írt ilyen helyzetekről. - Az emberek minden huszadik századi, hímnemű, fehér íróról feltételezik, hogy alkoholista.
- Jól van, jól van - felelte Mr. Sárga. Mintha egy duzzogó gyereket csitítana. - Víz?
- Nem, köszönöm. Mivel azt akarom, hogy maguk hárman távozzanak, őszinte leszek. -  Mr. Sárga ismeri vajon az emberi beszéd alaptörvényét? Ha valaki azt ígéri, hogy őszinte lesz, a legtöbb esetben arra készül, hogy úgy hazudjon, mint a vízfolyás.
- A pénztárcám a hálószoba tükörasztalán van. Több, mint nyolcvan dollár van benne. Van egy cserép teáskanna a kandalló párkányán...
Mutatta. Mr. Kék odafordult, Mr. Sárga azonban nem. Tovább tanulmányozta Anthonyt, a szem a maszk mögött csaknem derűs volt. Nem működik, gondolta Anthony, de azért folytatta. Most, hogy felébredt, legalább olyan zabos volt, mint amennyire félt, noha tudta, hogy jobban tenné, ha nem mutatná ki.
- Abban tartom a házvezető pénzét. Ötven vagy hatvan dollár. Ennyi van a házban. Fogják, és menjenek.
- Maga rohadt hazug! - mondta Mr. Kék. - Ennél sokkal több van, fater. Tudjuk. Elhiheti.
Mintha csak egy színdarabban lennének, amelyben ez a végszó, Mr. Vörös kiordított a dolgozószobából. - Bingó! Találtam egy széfet! Jó nagy!
Anthony tudta, hogy a vörös álarcos megtalálja, mégis összeszorult a szíve.  Ostobaság készpénzt otthon tartani, nem is volt rá más oka azon kívűl, hogy utálta a hitelkártyákat, csekkeket, részvényeket, értékpapírokat, minden egyes szemét annak a kísértő láncnak, amely ellenállhatatlanul húzza bele Amerika lakosságát az eladósodásba. De most a készpénz lehet az, ami megmenti. A készpénzt lehet pótolni. A százötven noteszt nem.
- A kombináció - mondta Mr. Kék. Csettintett kesztyűs ujjaival. - Adja meg.
Anthony csaknem annyira dühbe gurult, hogy visszautasítsa, Kira szerint a düh volt az alapállapota („Valószínűleg már abban a rohadt bölcsödében is dühös voltál."), ám ugyanakkor fáradt és rémült is volt.
- Ha megadom a széf kombinációját, akkor elviszik a pénzt, és elmennek?
- Mr. King - szólalt meg Mr. Sárga olyan gyengédséggel, amely őszintének tűnt -, nincs abban a helyzetben, hogy alkudozzon. Mason, hozd a zsákokat.
Anthonyt hideg huzat csapta meg, miközben Mr. Kék, más néven Mason kiment a konyhaajtón. Közben Mr. Sárga ismét elmosolyodott. Anthony most már gyűlölte azt a mosolyt.
- Ugyan már, nagypapa, adja meg. Minél előbb kezdünk, annál előbb végzünk.
Anthony sóhajtott, és felmondta a széf kombinációját. Az álarc mögött Mr. Sárga még szélesebben mosolygott, kimutatva fogakat is. - Ezt kitaláltam volna. A születési dátuma.
Miközben Sárga átkiáltotta kombinációt a szekrényben másiknak, Anthony bizonyos kellemetlen következtetéseket vont le. Mr. Kék és Mr. Vörös a pénzért jöttek amiből biztos Sárga is kiveheti részét, de nem hitte hogy ez lenne a legfőbb célja annak az embernek, aki nagypapának nevezte őt. Mintha csak ezt akarná megerősíteni egy újabb hideg fuvallatban megjelent Mr. Kék négy üres hátizsákkal. Mindkét vállán volt kettő.
- Nézze - mondta Anthony Sárgának, akinek a pillantását sikerült elkapnia. - Ne csinálják. Semmi más értékem nincs, a pénzt leszámítva. A maradék egy halom összefüggéstelen firkálás, amely csak számomra fontos.
Mr. Vörös átkiáltott a dolgozószobából: - Azta kurva eget, Alex! Ez győzelem! Basszus, egy tonna kápé! Még benne a banki borítékban! Több tucat!
Anthony megmondhatta volna, hogy legalább hatvan boríték, de az is lehet, hogy nyolcvan. Mindegyikben négyszáz dollár. A könyvelőm, Arnold Bellamy küldi New Yorkból. Jason beváltja a csekkeket, elhozza a borítékolt pénzt, azt rakom el a széfbe. kevés kiadásom van, mert Arnold New York ból fizeti a nagyobb számlákat is. Jason hébe-hóba kap tőlem borravalót, a postás pedig karácsonykor, de ezentúl ritkán költök készpénz. Éveken át ment ez így, és miért? Arnold sose kérdezte, hogy mire használom a pénzt. Talán azt gondolja, van egy házhoz hívható kurva, vagy kettő. Talán azt hiszi, fogadok a pacikra Rockinghamben.
Az a vicces, mondhatná Mr. Sárgának (más néven Alex-nak), hogy sosem kérdeztem meg magamtól. Mint ahogy az sem kérdeztem, miért töltöm meg az egyik noteszt a másik után. Vannak dolgok, amik csak vannak.
Mondhatta volna, de hallgatott. Nem azért, mintha Mr. Sárga nem értette volna meg, hanem mert az a mindent tudó, mosoly azt mondta, hogy megérthetné.
És nem tetszene neki.
- Mi más van még ott? - kiáltott át a szomszédba Mr. Sárga, még mindig farkasszemet nézve Anthonyval. - Dobozok? Kéziratos dobozok? Akkorák, mint amilyenekről beszéltem?
-Nem dobozok, noteszok! - kiáltott vissza Mr. Vörös. - Tele van velük a kibaszott széf.
Mr. Sárga elmosolyodott, de a tekintete továbbra sem engedte el Anthonyt. - Kézzel? szóval így ír, nagypapa?
- Kérem - mondta Anthony  -, hagyják azokat békén! Ez az anyag nem a nyilvánosságnak van szánva. Semmi sincs kész belőle.
-És szerintem soha nem is lesz. Micsoda árufelhalmozó maga! - A huncut fény - Anthony orosz huncutságnak nevezte - kialudt abból a szempárból. - Hiszen úgy sincs szüksége rá, hogy publikáljon.  Nincs semmiféle financiális imperatívusz. Éppen elég jogdíjat kap A rab és A rab akcióban után. Meg A rab lelassul után. A híres Jay Madson-triológia. Folyamatos utánnyomásban. Tanítják nagyszerű nemzetünk összes egyetemén. Hála az irodalom tanárok összeesküvésének, akik azt hiszik, hogy maga és Saul Bellow találták fel a melegvizet, megbűvölt közönségre számíthat a könyvvásárló egyetemi hallgatók körében. Szalmaszálat sem kell keresztbe tenni, ugye? Miért próbálkozna valamivel, ami foltot ejtene makulátlan hírén? Elbújhat itt, és úgy tehet, mintha a világ többi része nem is létezne. - Mr. Sárga megcsóválta a fejét. - Barátom, maga egészen új jelentést adott az anális retenciónak.
Mr. Kék még mindig az ajtoban ácsorgott.
- Mit csináljak, Alex?
- Menjetek be Calummel. Pakoljatok föl mindent. Ha nem marad hely a hátizsákokban az összes notesznak, nézz körül. Még egy ilyen szobakutyának is kell hogy legyen legalább egy böröndje. Azzal se pocsékoljátok az időt, hogy a pénzt számoljátok. Amint lehet, le akarok lépni.
- Rendben. - Mr. Kék - Mason- távozott.
- Ne tegye ezt - kérte Anthony, és elszörnyedt, mert remegett a hangja. Néha elfelejtette, milyen öreg, de ma este nem.
Az Alex nevú személy közelebb hajolt. Szürkészöld szeme rámeredt a sárga álarc nyílásából. - Valamit tudni akarok. Ha őszinte lesz, talán itt hagyom a noteszokat. Őszinte lesz hozzám, nagypapa?
- Igyekszem - felelte Anthony. - Továbbá én sosem neveztem magamat így. A Time magazin hívott nagypapának.
- De lefogadom, hogy sose irt egy tiltakozó levelet.
Anthony nem válaszolt. Szemétláda, gondolta.
Okoskodó szemétláda. Úgysem hagysz it semmit, igaz? Nem számit, mit mondok.
- Azt akarom tudni, mi az istenért nem hagyta békén Jay Madsont? Miért kellett belenyomni az arcát a sárba így?
  A kérdés olyan váratlan volt, hogy Anthony először nem értette, miröl beszél Alex, noha Jay Madson volt a leghíresebb alakja, az, aki miatt emlékezni fognak rá (feltéve, hogy egyáltalán emlékenek). Az a Time, amely a címlapon nagypapának nevezte őt, úgy jellemezte Jay Madsont, hogy „a két- ségbeesés amerikai ikonja a bóség földjén". Ami nagy határ baromság, de jó sok könyvet eladott.
- Ha úgy érti, hogy abba kellett volna hagynom A rab után, nincs egyedül. - Csak majdnem, tehette volna hozzá. A rab akcióban megerősítette a jelentős amerikai íro rangát. A rab lelassul pályafutásának csúcspontja volt: a kritikusok ájuldoztak tőle, hatvankét hétre felkerült a New York Times bestsellerlistájára. Továbbá Nemzeti Könyvdíj - nem mintha személyesen odament volna, hogy átvegye. „A háború utáni Amerika Iliásza!" És a méltatás ezt nem csupán az utolsóra értette, hanem az egész trilógiára!
  - Nem azt mondom, hogy abba kellett volna hagynia A rab után - felelte Alex. - A rab akcióban éppolyan jó, talán még jobb is. Ezek a könyvek igaziak. Hanem az utolsó. Atyaég, micsoda olcsó játék hülyegyerekeknek! Reklámszakma? De komolyan: reklámszámla?
  Mr. Sárga ekkor olyat tett, amitől Anthony torka elszorult, és a zsigerei megteltek ólommal. Lassan, már-már tűnődve levette a sárga símaszkot. Klasszikusan orosz arcú fiatalember bukkant el alóla: szőkés haj, zöldes szem, tésztás fehér bor, amely mindig leég, sosem barnul le. És az a furcsa tökéletesség!
  - Ház a kertvárosban? Ford szedán a felhaitón? Feleség és két babóca? Mindenki eladó, ezt akaria mondani? Mindenki beveszi a mérget?
- A noteszokban...
Még két Jay Madson-regény volt a noteszokban, ezt akarta mondani, ezek egészítik ki a kört. Az elsőben Jay rádöbben kertvárosi életének ürességére, otthagyja a családját, munkáját, kellemes connecticuti otthonát. Gyalog távozik, semmit sem visz magával, csak egy hátizsákot és a rajta lévő ruhát.
Idősebb változata lesz annak a srácnak, aki kimaradt az iskolából, szakított anyagias családjával, és miután végigkóborolt egy piával pácolt hétvégét New Yorkban, úgy döntött, hogy belép a hadseregbe.
  - Mi van a noteszokban? - kérdezte Alex. - Halljam, nagypapa, beszéljen. Mondja el, miért kellett leütnie, és a tarkójára lépnie.
A rab nyugatra megy-ben visszaváltozik önmagává, akarta mondani Anthony. Azonosul igazi énjével. Csak hát mostanra Mr. Sárga megmutatta az arcát, és pisztolyt húzott elő skót kockás kabátja jobb elülső zsebéból. Bánatosnak látszott.
- Megteremtette az amerikai irodalom egyik legnagyobb alakját, azután leszarta - mondta Alex. - Egy ember, aki erre képes, nem érdemli meg, hogy éljen.
A harag ismét felágaskodott. Ez kellemes meglepetés volt. - Ha ezt gondolja - mondta Anthony King -, akkor egy szót sem értett abból, amit írtam.
  Alex rászegezte a pisztolyt. A csőtorkolat olyan volt, mint egy fekete szem.
  Anthony úgy mutatott rá csúztól göcsörtös ujjával, mintha az meg az ő pisztolya lenne. Elégedett volt, mert Alex pislogott, és kissé megrándult.
  - Ne fárasszon együgyű irodalmi kritikajával. Abból épp eleget kaptam már akkor, amikor maga még meg sem született. Egyáltalán, mennyi idős, huszonkettő? Huszonhárom? Mit tud az életröl, az irodalomról nem is beszélve?
  - Eleget ahhoz, hogy tudjam, nem mindenki eladó. - Anthony meghökkenésére az orosz szeme könnyben úszott. - És engem ne oktasson ki az életről valaki, aki úgy bújt el húsz éve a világ elöl, mint egy patkány a lyukban!
  A régi kritikától - hogy merészeled otthagyni a Hírességek Asztalát? - veszett dühbe csapott át Anthony haragja, abba az üvegtörő, bútort zúzó dühbe, amelyet Olivia és Kira felismert volna. Örült neki. Jobb dühöngve meghalni, mint kushadva és könyörögve.
  - Hogyan fogja a munkámat készpénzre váltani? Gondolt erre? Feltételezem, igen. Gondolom, tudja, hogy ennyi erővel megpróbálhatna eladni egy lopott Hemingway-noteszt vagy egy Picasso- festményt. De a barátai nem ilyen műveltek, igaz? Meg tudom állapítani a beszédjükből. Tudják azt, amit maga? Biztos, hogy nem. Bagóval fizeti ki öket. Mutatott nekik az égen egy hatalmas pitét, és közölte velük, hogy kapnak belőle egy-egy szeletet. Azt hiszem, képes erre. Azt hiszem, a szavak tavából meregethet. De higgye el, sekély az a tó
  - Pofa be! Úgy beszélsz, mint az anyám!
  - Maga egy közönséges tolvaj, barátom. És amilyen ostoba, olyat lop, amit sosem adhat el.
  - Pofa be, nagypapa, figyelmeztetlek!
És ha meghúzza a ravaszt?, gondolta Anthony.
Nincs több tabletta. Nincs több bánkódás a múlton és a tönkrement kapcsolatokon, amelyek úgy jelzik az útját, mint a karambolos kocsik. Nincs többé megszállott írás sem, a noteszek felhalmozása, amelyek úgy gyűlnek, mint a nyúlbogyó kicsiny halmai az erdei ösvényen. Egy fejlövés talán nem is lenne olyan rossz. Jobb, mint a rák, vagy az Alzheimer, az első számú iszonyata mindenkinek, aki az eszével kereste a pénzét. Persze lesznek szalagcímek, azt pedig épp eleget kaptam a rohadt Time-sztori elött is... de ha meghúzza a ravaszt, nem kell elolvasnom őket.
  - Maga ostoba - felelte váratlan, ujjongó elragadtatásban. - Azt gondolja, hogy okosabb annál a másik kettőnél, de nem így van. Ők legalabb tudják, hogy a készpénzt el lehet költeni. - Elörehajolt, rámeredt arra a sápadt arcra. - Figyelj csak, öcsi. A magadfajta kölykök miatt van rossz híre az olvasásnak.
  - Utolsó figyelmeztetés! - mondta Alex.
  - Baszd meg a figyelmeztetésed. Meg az anyádat is. Lőj le, vagy túnj a házamból.
Alex Tsarnaev lelőtte.