× Szíved rabságában ×

× Prológus ×

1 évvel ezelőtt.

- Ashley,nem hiszem hogy ez jó ötlet - jelentem ki vagy huszadjára. Barátnőm ugyanis eltökélten a fejébe vette hogy a ma esti bulira elrángat. Minél közelebb értünk a zenétől dübörgő házhoz,annál erősebben szorítottam a kezemben heverő telefonom. Késztetést éreztem arra hogy most azonnal száljak ki a kocsiból és sétáljak haza. Tudtam hogy ez az este semmiképp sem alakulhat jól,ha ő is ott lesz. Szerettem volna megvédeni magam az újabb csalódástól,de legbelül egy hang azt éreztette velem hogy most nem futamodhatok meg. Megszerettem volna mutatni az embereknek hogy elég erős vagyok ahhoz hogy ma eljöjjek,mielőtt holnap Franciaországba utazom. De ugyanakkor féltem.

- Minden rendben lesz meglátod - paskolja meg a térdemet. - Logant meghívták,ő pedig engem és én téged.

Hangja nyugodt,de ez nem elég ahhoz hogy a mellkasomban levő nyomást enyhítse. Ashley barátja, Logan elég ismert a suliban,mivel focizik. Rengeteg buliba meghívják,ahova néha a barátnőjét is elviszi. Engem is hívtak már magukkal,de sose vett rá a lélek hogy olyan emberekkel bulizzak akik máskor a megalázásomon röhögnek.

- De ne felejtsd el,ha rosszul érzem magam hazamegyünk! - mondom határozottan és a kilincs felé nyúlok. Mindketten kiszállunk a kocsiból és átmegyünk az úton.

- Nem megyünk sehová! Holnap elutazol,úgyhogy ma jól fogjuk érezni magunkat. Nem hagyjuk hogy bárki belezavarjon.

Menet közben lemarad mögöttem,miközben végigsétálunk a kikövezett úton. Gondolom Logannek ír üzenetet hogy megjöttünk. Némi vigaszt nyújt,hogy ő is támogat. Nem sok embernek van mersze kiállni mellettem,amikor éppen egy szívatásnak vagyok kitéve. Logannak van némi státusza a suliban,ezért nagyra értékelem hogy ezek mellett is képes velünk lenni.

- Sziasztok lányok! - kiált oda nekünk Zoe Clark,aki az ajtóban állva egy ismeretlen sráccal beszélget. Ismertem a lányt,mivel régebb egy röplabdacsapatba játszottunk. Egész jó barátságban voltunk,amíg el nem jutottak hozzá is a pletykák. Azóta csak köszönünk egymásnak,mivel már nem játszom a csapatba. Hozzájuk érve mindkettőnknek egy piros poharat nyomtak a kezébe,amiben feltételezhetően alkohol volt. Mivel az este folyamán egyikünk sem tervezett inni,így beljebb érve mindketten letettük valahova.

- Hűha,Zoe aztán tudja hogy kell jó bulit csapni - kiáltja túl a zenét Ashley. A szobában a legtöbb fiatal - némelyik osztálytárs,némelyik nem - táncoltak a zenére,nevettek és egyszerűen jól érezték magukat. A látványtól felállt a szőr a karomon,hisz én nem tudnám magamat így elképzelni. Idejét sem tudom annak,hogy mikor élveztem jól magam az iskolai közösségemben. Mindenki számára az volt a szórakozás,amikor engem a padlón láttak. Senkit nem érdekelt hogy mit éreztem akkor,hanem csak röhögtek az egészen. Nemsokára ennek vége.

Az est további részében próbáltunk elvegyülni. Pár lánnyal leálltunk beszélgetni,akik gratuláltak Franciaországhoz. Sokkal jobban éreztem magam az említésére,hisz még én magam is alig hittem el. Szerencsésnek éreztem magam amiért sikerült ezt elérnem,hisz nem mindenki utazhat Európába. Már kezdtem volna jól érezni magam,amikor a tömegben összeakadt a tekintetem egy ismerős személlyel. Azt hittem feltűnésmentesem túlélhetem az estét,de úgy látszik nincs ekkora mázlim. Tyler amint realizálta hogy én vagyok,arcán egy gonosz vigyor terült szét. Pillanatokon belül otthagyta a mellette álló fekete hajú lányt és elvegyülve a tömegbe eltűnt a szemem elől. Próbáltam nem rosszra gondolni,de tudtam hogy kihez megy és mondja el hogy itt vagyok. Ő volt a legjobb barátja,kizárt hogy ne értesítené őt minden dologról velem kapcsolatban.

Figyelmen kívül akartam hagyni a tényt hogy nemsokára ő is felbukkan,de nem jártam sikerrel. Ashleyhez fordultam,aki a barátjával táncolt a tömegben. Nem akartam elrontani az ő kedvét is,de szükségem volt arra hogy megnyugtasson.