Elrabolva //BEFEJEZETT//

10.~SZERETEM

Jodie egy gyönyörű szép lila ruhát vett fel. Szolid, de azért magabiztos viselet volt, a térdig érő szoknyával és a kissé mélyre ható dekoltázzsal.  Öltözékét kiegészítette egy arany nyakékkel és fülbevalóval, haját pedig szabadon hagyta, kissebb hullámokkal megbabonázva. Izgatottan várta az esti találkozást Nickkel, majd mikor nem tudott tovább ülni és tétlenül várakozni, elindult a férfi hálója felé.

Azonban a szoba ajtaja előtt, összefutott Sophiával.

-Segíthetek? -kérdezte illegve billegve, ördögi mosollyal az arcán.

-Állj félre... Nicholashoz jöttem. -fintorgott Jodie.

-Azthiszem az nem fog összejönni. -kuncogott tovább

-Mért nem?? -kérdezte fenn hangon

-Attól tartok, Nicholasnak más vendége van ma este.

-Na állj félre... -indult meg Jodie dühösen, de Sophia elé állt és feltartóztatta.

-Ma este Vanessával van. Ssszhh, És attól tartok nincs ideje rád.

-Mit képzelsz magadról?? Engedj be! -dühödött fel még inkább. -Ő hívott ide ma estére!

-Akkor el kell hogy keserítselek, biztos elfeledkezett rólad! -kezdett egyre nyomatékosabb lenni Sophia is.

-Mit képzelsz ki vagy te?! -ordított rá Jodie. -Nem mondhatod meg mit csináljak, és hogy ki mehet be hozzá!

-És te?? -nevetett. -Te mégis kinek képzeled magad angyalom?

-Nicholas felesége vagyok. Úgyhogy utoljára mondom, még jó kedvemben, hogy állj félre! -Nyomta meg a mondat végét.

-Oohh, mennyire felkapaszkodott lett itt valaki! -nevetett Sophia. -Értsd már meg végre, hogy nem ér rá!

-Ezt kérdezzük meg tőle! -lökte félre mérgében Jodie, majd meg szerette volna fogni az ajtó kilincset, de ekkor bentről hangos nevetést hallott, és ledöbbent a tekintete.

-Hát nem érted? Nem kíváncsi rád. -mosolygott hátratett karokkal az ördögi nőszemély. -Jobb ha békén hagyod. Vanessa megadja neki mindazt, amit te nem.

Jodie dühösen, könnyeivel küszködve ismét félre lökte a kuncogó Sophiát az útjából, és elviharzott mellette.

A kígyó csak ott állt, és vigyorgott, mint valami testőr.

Eközben Nick hangosan kacagott Vanessa viccein. Az ágyában feküdtek, és borozgattak.

-Töltök neked még egy pohárral! -mondta Vanessa.

-Ne fáradj, nem kérek többet. Kezd a fejembe szállni. -mosolygott Nick.

-Ééés?? -kuncogott a lány. -Ugyanmár! Felnőttek vagyunk. Néha belefér! -mondta, majd felpattant s töltött a férfinak még egy pohár bort.

Nick megitta, majd láthatóan feszengeni kezdett, ahogy az órájára nézett.

-Baj van? -lépett oda Vanessa.

-Emmeline, már itt kéne lennie. Megbeszéltük hogy...

-Öhm, lehet dolga van! -csitította a lány

-Nem, nem hiszem. Megyek, -sóhajtott- megnézem mi van vele. Kezdek aggódni. -Majd felállt az ágyról, de ekkor, Vanessa vissza ültette, s a kezébe adta a poharat.

-Te csak, ülj itt nyugodtan, jó? Majd én megnézem mi a helyzet. -mondta mosolyogva, majd így is tett.

-Most mit csináljak??? -kérdezte dühösen Sophiától, nekidőlve az ajtónak. -Emmelinet keresi!