Elrabolva //BEFEJEZETT// ~Javítás Alatt~

11.~HAZUG

-Jó reggelt! -nyújtózkodott mosolyogva Vanessa a selyem paplan alatt, majd közelebb bújt Nickhez.

A férfi azon nyomban ellökte magától, és dühösen felugrott az ágyból.

-Valami baj van? -nézett rá kiskutya szemekkel a nő.

-Leitattál. -monta mogorván, rászegezve a mutatóujját.

-Bocsáss meg. Nem szándékos volt. -hajtotta le a fejét. -De azért, ugye nem bántad meg hogy...

-Jézus Isten Vanessa! -fortyogott a dühtől, s markolászta haját Nick. -Tisztában vagy vele hogy mit tettél?!

-Én?? Úgy emlékszem hogy te is ugyanúhy akartad! ...Akartál engem Nick.

-Ezt ki ne mondd többet megértetted?!
Van fogalmad róla, hogy megcsaltam a feleségem??? -nevetett kínjában.

-Nem kell hogy megtudja! -ugrott fel Vanessa az ágyból. -Nem muszáj, elmondani neki. Maradhatna a kettőnk titka. -simogatta a mellkasát.

-Ne érj hozzám! -fordított hátat.

-Ugye most szórakozol velem? -kérdezte dühösen a nő. -Odaadom magam és te ezek után semmibe veszel engem? -ráncolta magasra a szemöldökét.

-Ne próbálj többet manipulálni!

-Nick! -nézett maga elé könnyes szemekkel.

-Menj el. -mondta az ablakot bámulva a dühös férfi.

Vanessa sírva belebújt egy hálóköntösbe, majd gyorsan kiviharzott a szobából, az ajtót úgy becsapva maga után, hogy megremegett a csillár.

Nick miután felöltözött azonnal Emmeline szobája felé vette az irányt.

Kopogott, de nem érkezett válasz, így hát benyitott. Viszont senkit sem talált odabent.

-Carlotta!! -kiabált hangosan.

Mivel őt sem találta sehol, elindult hogy megkeresse a lányt.

Kereste a kertben, az ebédlőben, a könyvtárban, de sehol sem lelte nyomát.

-Carlotta! -kiáltott rá a házvezetőnőre, amint szembe találkoztak a lépcsőnél.

-Csak hogy itt vagy! Hol van Emmeline?

-Nem tudom Uram, mióta megreggelizett nem láttam.

-Csodálatos! -dühöngött tovább, majd elindult Evan szobája felé, hogy legalább neki köszönhessen.

Amint benyitott az ajtón, azon nyomban kővé változott, a tekintete pedig csak egy pontra tudott fókuszálni.

A felesége ott ült a kisfiú ágyán, és mesét olvasott neki. Kellett egy pár perc hogy észrevegyék az ajtóban álló férfit.

-Apaaa! -Szaladt oda Evan nagy örömmel, s ölelte meg.

Debora szoborként ült a széken, bámulva Nicholast, majd hirtelen Jodiera szegezte a rémült tekintetét. Tudta hogy bajban van, ugyanis Nick megtiltotta neki hogy az engedélye nélkül engedje találkozni feleségét és fiát.

Jodie ugyanolyan ijedt tekintettel bámulta Nicket. A férfi letérdelt a kisfiúhoz, s elkezdett vele cseverészni. A lányt iszonyatosan megrémítette, hogy egy szót sem szól hozzá, és nem kezdett el azonnal kiabálni.

Ez Deborát is nagyon nyomasztotta.

-Uram, engedje meg hogy... -kezdett bele mondandójába, mire Nick félbeszakította.

-Debora! Mit szólnál hozzá, ha kimennétek Evannel sétálni egyet?

-Igen, uram, hajtotta le a fejét, majd megfogta a kisfiú kezét. -Gyere.