A Különleges Vér (K. M.)

10.

- De kezdjük is a történelem órát. -
Gyorsan eltelt a negyvenöt perc. Az óra után a folyosón újra oda jött hozzánk Caroline és azok akikkel az óra előtt beszélgetett.
- Sziasztok! Milyen volt az első óra? - kérdezte szikrázó mosollyal.
- Szerintem nagyon jó volt. Szimpatikus a tanár. - biccentettem a terem felé.
- Igen Alaric tényleg kedves. Ja igen! Ana ők itt a barátam: Elena Gilbert, Bonnie Benett és a barátom Stefan Salvatore. - mutatott körbe rajtuk. Salvatore, tehát ő is vámpír. Mondjuk nekem nincs nagyon félni valóm a verbénas karkötő miatt.
- Sziasztok én Anabella Hamilton vagyok de inkább simán csak Ana. - mosolyogtam rájuk.
- Bocsánat, de beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt? - Kérdezte Caroline.
- Persze miért is ne. - majd arrébb mentünk pár métert
- Tényleg bocsi hogy ilyenbe ütöm bele az orrom de ezeket mindenképp meg kell tudnom. - majd ugyan úgy neki is beszűkült a pupillája. - A többi Mikaelson is itt van? Miért vagy Rebekah Mikaelson mellett? - mondta kb levegő vétel nélkül folyamatosan.
- Öhm... Egy kicsit a szemed.. Ja, hogy te is! - látható volt az arcán hogy meglepődött. - nyugalom tudok a vámpírokról. És a szugerálás nem működik rajtam.
- Hogy hogy? - észre vette a karkötőt. - így már értem. De légyszi válaszolj a kérdéseimre. Tudnom kell!
- Nem fog válaszolni, mert nem akar. - hangzott fel Rebekah hangja mögöttem. - Gyere Ana, menjünk a következő órára. - majd kézen fogott és elmentünk a következő tanterembe.
- Miért mentél vele? Ugye tudod hogy a Nik megöl ha nem vigyázok rád?! - fakadt ki belőle.
- Bocsánat. Nem tudom, csak barátkozni szerettem volna. - mondtam csalódottan. Én tényleg csak barátokat akarok. Oké persze, itt van Bekah de akkor is...
- Semmi baj, na. - megölelt. - barátkozhatsz csak mindenhol veled leszek, és mától verbénás vizet fogsz inni hogy meggátoljuk hogy bárkinek a főfogása legyél.
- És mi lesz ha netán Klaus ő métólsága kívánna falatozni belőlem? - néztem rá egy kicsit el gondolkodva.
- Akkor majd megmondjuk hogy csak önvédelmi célból tetted. És az amúgy is kiürül belőled. - vont vállat Bekah.
A többi óran már nem volt semmi különös. Majd elérkezett az ebéd idő.
- Gyere Bekah, menjünk enni. - indultam el az ebédlő felé.
- Hogy menzás kaját egyek?! Ki van zárva. - tette karját keresztbe, tiltakozóan.
- Ne már! Gyere, mindig az ebédlőben történik minden. Léccike. - bevetettem a boci szemet, de nem az hatotta meg, hanem hogy ilyen régi módi dologgal próbálkozok. Tehát elmentünk ebédelni.
Nem találtunk szabad asztalt ezért leültünk Caroline-ékhoz.
- Sziasztok! Leülhetünk? - mentem oda hozzájuk.
- Persze gyertek csak. - csúszott arrébb a padon Stefan én Bonnie, hogy leüljünk közéjük.
- Hogy kerültél össze Rebekah-val? - kérdezte Bonnie.
- Nem tök mindegy az neked? - nézett szúrós szemekkel Rebekah.
- Nyugalom Bex... Szerintem elmondhatjuk nekik. Úgy történt hogy Klaus elrabolt. - Mondtam teljesen nyugodt hangon.
- Hogy mi?! Nem szugerált meg? És hogy hogy élsz még? - kérdezgetett a meglepődött, és egyben idegesen Elena.
- Először is, verbénás karkötő. Másodszor pedig kell neki a vérem. - rántottam meg a vállam.
- Mit jelent az hogy kell neki a véred? - érdeklődött Stefan, egy kicsit közelebb hajolva, és egyből megértette.
- Mitől van ilyen illatod?! - kérdezte tágra nyílt szemekkel, és ha jól láttam a szeme alatti erek is kidudorodtak. - Jaj, bocs nem szoktam ilyen lenni...