RYXAN

1.fejezet

Életéveim alatt megtanultam, hogy a gyermekek élete nem egyszerű, na de az árvákról ne is beszéljünk. Amikor az ajtó előtt találod magad, egy papírcetlivel a kezedben. Szeretteid szépen, lassan, csendesen távolodnak és bíztatnak, hogy nem kell félni. Majd azon kapod magad, hogy elhagytak. A fájdalom, amit átérzel az csak a kezdet.

Felnőtt lettem, pontosan a tizennyolcadik születésnapomat töltöttem egy napja. Elhagytam az otthonom, az életem, hogy egy új jövő felé menjek. A szobatársaim is ezt csinálták annyi különbséggel, hogy ők elszöktek, még a felnőtté válás előtt. A kérdés, miért?

Mindenki másképp küzdött önmagával. Az erő, amit birtoklunk testünkbe zárva csak forr és forr... nem tudsz ellene mit tenni.Egy várost pillantottam meg messze a távolban. Ryxan, ahol a legendák kezdődtek, ami végül valósággá vált. A hely, amit sosem felednek el. A szülőföldem.

Ahhoz, hogy megálld a helyed a világunkban kell, hogy legyen erőd. Ha nincs, gyenge pont vagy és hamar kihullasz. Fantáziádra hagyom, hogy ezen mit értesz. Mindenkinek más-más képessége van. Nagyjából 1600 éve létezünk. Az évek során kialakult egy új fajta generáció, akiket rezerdeknek hívnak. Ők azok, akiket magas pozícióba helyeznek, mert értik a dolgukat. Afféle különcök, akik leginkább igazgatók, vagy tanítók. Azért ilyen különlegesek, mert nem csak egy féle erejük van, hanem kettő. Édesanyám is egyikük volt, akinek a hollétét mai napig nem tudom. Igazán megvalva nem is nagyon érdekel. Apámról úgyszint semmit nem tudok.

Nem úgy kell elképzelni a világunkat, hogy unikornisok vágtatnak át a mezőkön, mert ilyenről szó sincs. Nem léteznek kék fák, sem misztikus állatok. Csupán az emberek képzelik ezeket, akik nem tudnak semmiről. Mi láthatatlanok vagyunk számukra. Nem leszünk éhesek, belső fényességünk által ragyogunk. Legtöbbünk repülni is tud. Azonban nem vagyunk halhatatlanok, nem vagyunk mindenttudók, nem vagyunk képesek bármire és nem számítunk teremtőknek sem.