3. Reggeli merevedés - JK/V (+18+)

7.2K 219 111
                                    

Egy hosszú, forró új rész amit rendelt, kedves olvasóm, végre megérkezett. ;)
18+ karikás❗️❗️❗️
Ne felejts el csillagot nyomni és kommentelni!^^
Jó olvasást!<3

Jungkook pov

Emlékeztek amikor azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan fog működni ez az egész? Mostmár tudom rá a választ; teljesen spontánul. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy ahogy lelépett a rendező Hoseok első dolga volt, hogy anyaszült meztelenre vetkőzött és kijelentette, hogy ő otthon Ádám kosztümben szokott mászkálni így itt is ezt fogja csinálni. De ne szaladjunk ennyire előre.

A rendező sunbae-nimnek sikerült érthetően elmagyaráznia, hogy hogyan is fognak itt zajlani a dolgok. Nekünk ezalatt a 4 hónap alatt csak annyi a dolgunk, hogy kötetlenül szórakozzunk. Viszont lesznek szigorúan kötelező dolgok amiket meg kell tennünk az itt létünk alatt. Például heti egyszer egy solo akciót kell felvennünk egy stábtól kapott kamerával amit majd megvágnak és felraknak egy erre a célra létrehozott csatornára. Mindenkinek be van osztva, hogy mikor kell magán akcióznia, de nincs megkötve a kezünk abból a szempontból, hogy csak és kizárólag egyedül lehet ezt előadni. Bárki segédkezet nyújthat nekünk a házból, akár szó szerint. Kézimunka. Értitek?

Még annyi szabály van, hogy nem kényszeríthetünk rá a másikra semmit. Oké, hogy pornó színészek vagyunk de az nem azt jelenti, hogy mindig kedvünk van szexelni. Így ha valakinek nincs hozzá kedve nem szabad magunkat ráerőszakolni a másikra. Ennek az egész shownak az a lényege, hogy kis megjátszással de természetes felindulásból essünk egymásnak és a nézők számára valami baromi látványos koituszt adjunk elő.

A rendező elmondta, hogy sajnos magunkra kell főznünk, de minden hozzávalót biztosít a stáb. Két hetente kapunk egy szabadnapot, amikor elmehetünk bárhova házon kívül csak azt az egy napot szigorúan tartsuk be. Engem külön elengedett a vizsgáim, szóval azzal sincsen már gondom. Mondott még pár alapszabályt, hogy például nézzünk ki mindig minél vonzóbban és tartsuk rendbe a testszőrzetünket. Magyarul borotválkozzunk minél gyakrabban. Meg persze nem kell non stop dugni. Csak amikor ránk jön a kangörcs. A célja az egésznek a természetesség, ami nekem eléggé nehéz lesz úgy, hogy nem vagyok meleg.

Mindegy, majd megoldom valahogy.
A menedzseremtől kaptam pár doboz viagrát, hogy ha hív a kötelesség akkor is tudjak teljesíteni.

Hoseok vetkőzése után a legtöbben elvonultak a saját szobájukba akár csak én. Az én szobám Taehyung és Yoongi szobája között van aminek örülök. Szeretek Yoongival lenni és Jinen kívül még vele érzem magam a legkomfortosabban és Taet még nem ismerem de ő is szimpinek tűnik. Amiért mi ugyan abban a lakrészben vagyunk egy fürdőt kell használnunk ami már nem igazán tetszik. Valahogy érzem, hogy ez is egy bizonyos célból lett így.

Amikor beléptem az ideiglenes szobámba meglepődtem. Tágasabb és sötétebb volt mint amire számítottam. A szoba falai sötét szürkék voltak a bútoraim pedig feketék. Az ágyamon egy sötétkék-fehér csíkos ágynemű volt felhúzva ami szuper puhának tűnt. Az ágyam felett üres fekete polcok voltak amire gondolom nyugodtan pakolhatok majd azt amit akarok. Az ágyam mellett egy szintén fekete éjjeliszekrény amin csak egy óra és egy lámpa volt elhelyezve. Az ágyammal szemben volt még egy nagy íróasztal amin már rajta voltak a gépem alkatrészei. Gondolom még a sofőr hozta be a cuccaimat, mert a bőröndöm és az egyéb dobozaim is a szoba padlóján hevertek. Az asztal mellett a ruhásszekrény volt aminek az ajtaja tükörrel volt lefedve. Menő.
Esküszöm ez a szoba sokkal jobb mint ahogy azt képzeltem. Tetszenek a színek és az elosztása is remek.  Csak az a kamera zavar a plafonom sarkában.

Kéjlak | BTS ff 18+Where stories live. Discover now