With And Without You /SZÜNETELTETVE/

22. rész 🔞

"Pecsét"

- Olyan kis béna voltál... Nekimentél a padnak... Majd szünetben előjött a bunkó éned... Elég negatív véleménnyel voltam rólad, míg meg nem ismertelek. Egyre több időt töltöttem veled, akaratomon kívül. Nem sokkal később barátok lettünk, mígnem szép lassan beléd szerettem. Soha nem gondoltam volna, hogy egy fiú lesz életem szerelme. De most, hogy ezt már tudom, nem érdekel senkinek a véleménye, hisz boldog vagyok veled, Yuu... Bearanyozod a mindennapjaimat. Mellettem vagy és támogatsz. El se tudnám képzelni az életemet nélküled.

Igaz, már egy ideje egy párt alkotunk, de valójában sosem kértelek meg, hogy legyél a barátom. És... Szeretném ezt most pótolni... Remélem még nem késő...
Szóval Harui Yuuichi, szeretnélek megkérni, hogy hivatalosan is legyél a párom. Mit mondasz?

Megállt körülöttünk az idő.

Most, hogy jobban belegondolok, még nem is néztem körül. Képes voltam kijönni a tengerpartra, és megfeledkezni a látványról. Arról a látványról, ami már számomra olyannyira megszokottá és általánossá, átlagossá vált... Végülis nincs benne semmi különös, ugye? Napsütés, víz, homok. Minden nap látom, abszolút semleges. Vagy mégse..?
Nem. Nem lehet az. Nem ennyiből áll.
Kezemet belefúrtam a sárga szemcsés anyagba. Hagytam, hogy átfurakodjon vékony ujjaim között, s felsértse a bőrömet. Miért esik ilyen jól? Talán mert elnyomja a belső fájdalmat? Igen, ez
lesz az a bizonyos ok, amiért élvezem.
Most biztos azt gondolod, mennyire beteges vágy, ugye? Meglehet. Tökéletesen tükrözi azt, ami bennem van. Amit belém erőltettek. Utálom.
Felnéztem a kék égre, hátha látok valami újat. Felhők, nap, madarak... Semmi. Vagy várjunk csak! Az ott egy lepke! Gyönyörű és szabad.
Ez az egész hely olyan határtalan... Nincsenek falak, korlátok, akadályok. Csak ez a végeláthatatlan csoda, ami minden alkalommal egyre többet tár fel előttem.

Vajon egy kapcsolat is ilyen lenne?

Nem. Ott vannak határok, egyfajta elköteleződés, amely nem tűr semmi nemű változást. Egy fix, megingathatatlan döntés, amit nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni.
Akarom én ezt? Vannak olyan erős érzéseim, hogy azt mondhassam, vállalom?
Azt hiszem, tehetünk egy próbát. Nem. Ez nem a megfelelő hozzáállás. Így nincs értelme elkezdeni.

Akarom.

Azt akarom, hogy csak hozzám tartozzon. Csak az enyém legyen.

Hirtelen megmagyarázhatatlan birtoklási vágy lett úrrá rajtam, mindazonáltal tudtam, hogy nem helyes. Bölcs döntés engedni neki és magamhoz láncolni Naokit? Nem. Ez őrültség. Nem tehetem ezt vele.

Döntöttem.

- Igen - válaszoltam hosszas hallgatás után.

Lassan lehunytam pilláimat, majd a mellettem ülő felé fordítottam a fejemet, s íriszeimet rá emelve nyitottam ki őket újra.

Arca nyugodt volt, mégis, szeme ide-oda cikázott, légvétele abnormálisan gyorsra változott.

Felém kapta kócos buksiját, s elmosolyodott. Pillantása ajkaimra szegeződött, majd szemeimre, s megint ajkaimra.

Ismertem ezt a fajta technikát, így nem volt kérdés, hogy min gondolkozik.

Kihúztam jobb kezemet az azt védelmezően beborító homok alól, lesöpörtem róla a durva szemcséket, s végigsimítottam barátom arcán.

- Igen - ismételtem el még egyszer. - Akarlak.

Gondolkodás nélkül, fejvesztve hajoltam puha ajkaira, mintha azok táplálékul szolgáltak volna egy éhező számára.