(T/N) egy átlagos lány normális álmokkal és vágyakkal. Azaz átlagos lenne, ha nem egy különleges családba tartozna.
Ők mindannyian ugyanis boszorkányok, akiket a Boszorkányok Nemzetsége száműzött soraikból.
Ráadásul ha ez még nem lenne elég a Bos...
(T/N) sosem gondolta volna, hogy eljön egyszer ez a nap. A nagynénje jövendölései általában soha nem voltak pontosak, ezért nem is félt attól, hogy bekövetkezik a nap amiről beszélt. Ám most mégis itt állt, lihegve még a gyors futástól a sötét erdő mélyén, körülötte több méter magasra nyúló fákkal, feje fölött pedig a teliholddal, ami egyenesen rá ontotta fényét az eldugott kis ligetben.
Szemben vele pedig ott állt Ő. A skarlát vörös szempárral rendelkező fiú és tekintetében sajnálattal vegyes fájdalommal nézte (Név)-et. A lány akár el is hinné, ha nem a tulajdon szemeivel látta volna, hogy Katsuki Bakugou más alakban volt mielőtt fiúvá változott volna. Abban az alakjában pedig veszettül vicsorogva üldözte őt az egész erdőn ketesztül hajszolva és meg akarta ölni.
(Név) épp ezért nem akarta elfogadni a sajnálatát, nem akarta, hogy úgy nézzen rá, mintha bánná mindazt, amire készült ellene. Mert tudta jól, hogy bántani fogja őt. Elvégre erre képezték ki a fiút.
Arra lett idomítva, hogy kell megölni egy boszorkányt. Ő pedig nagyon is az volt és népe talán egyik leggyengébb boszorkánya.
- Szóval te vagy az, aki meg akar ölni? - kérdezte végül a (H/Sz) színű haját hátradobva a lány azt a látszatot keltve, hogy nem fél. Pedig ez hazugság volt. Iszonyúan rettegett és persze rendkívül csalódott. A szíve darabokra tört. A fiú, Katsuki törte össze. Minden amit tett, mind csupán a terve része volt. Ostoba volt, hogy hitt benne és a csókjaiban. - Meddig?
- Hogy mondod? - kérdezte Katsuki és lassan lépett egyet az avaron, majd még egyet a lány felé közeledve. Lépései nyomán az avar kiszáradt, mintegy ezzel is bizonyítva, hogy az előtte álló fiú iszonyatos varázserővel bírt.
- Meddig akartál előttem titkolózni? Meddig akartál hitegetni engem? - tette fel kérdéseit a lány és szemében megjelentek az első könnycseppek. - Mikor akartad elmondani ki vagy mi vagy valójában?
- Ha rajtam múlt volna, soha nem tudtad volna meg, hogy mi vagyok - válaszolt a skarlát vörös szemű fiú, mire (Név) még jobban elkezdett könnyezni, majd megállt a hátrálásban. Innen úgyse menekülhet tovább. Nincs értelme. - Azt meg végképp nem akartam, hogy tudd, milyen szándék miatt közeledtem feléd. Több éve élek már, mint ahogy gondolnád és lehet nem hiszed, de veled minden teljesen más, mint azokkal, akiket eddig kiiktattam.
Katsuki lassú lépteivel odaérkezett a lányhoz, majd a könnyáztatta arcát látva elszorult a szíve. Sose akarta, hogy kiderüljön a titka és a lány megtudja miért közeledett felé. Sose akarta, hogy (Név) miatta szenvedjen.
A fiú felemelte karját és ( Név) attól való félelmében, hogy Katsuki most megöli szorosan lehunyta szemét és várta a megváltó halált. Ám a karok nem azt tették, amire számított, ugyanis szorosan magához ölelte. Fejét a vállára hajtotta. Arcát pedig belenyomta szinte a lány nyakába.
- Sose lett volna szabad megtudnod, hogy mi vagyok. Jobb lett volna, ha soha nem kérdezel tőlem olyanokat, amiktől elveszítettem a fejem. Sőt, az még jobb lenne, ha soha nem találkoztunk volna - mondta a fiú a nyaka hajlatába szűrve a szavakat.
(Név) ezen mondat után szintén ezt kívánta. Bárcsak sose találkozott volna a skarlát vörös szempárral és annak tulajdonosával. Ugyanakkor nem is bánta, hiszen a fiú által lelte meg a szerelem varázsát is.
Épp ezért szintén átölelve a fiút belemerült az illatába és az emlékekbe, ami ahhoz vezetett ahol most álltak.
Sziasztok, íme itt van a másik könyvem is. Remélem felkelti az érdeklődéseteket. A kövi részig puszi nektek 😘😘😘 By Ayumi-chan
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
