5.Fejezet

80 6 0
                                    

Ez a hét hamar eltelt . A fiúk végig szinte a gyárban voltak és hulla fáradtan estek este be a házba.
Jelenleg péntek van, a bucsú este.

Ami azt jelenti hogy holnap indulok Madridba.
Lando Bristonba látogat el hétvégére a szüleihez és hétfőn irjuk meg a szerződésemet.
A csapatomtól elbúcsúsztam és megköszöntem nekik ezt a közel 3 és fél évet. Azt mondták hogy bármikor vissza mehetek. Ez jól esett tőlük

-Lara ez a hét fantasztikus volt itt nálad . És ez a négyes verhetetlen. -kacsint a barátjára Carlos.
-Így így. -mosolyog Lando is.
-Búcsú estét én egy bulival zárnám le -jelenti ki Carlos.

Nem rágódtunk sokat rajta,mindannyian ugy éreztük hogy ez lenne a leg méltóbb befejezés.

A héten a telefonomat szinte egész nap ki kapcsolt állapotban tartottam. Nem igen voltam kiváncsi Fernando hazug sztorijaira. Hétvégén sajnos úgy sem lesz nagydíj így valószínűleg a közös lakásunkban fogom találni.
Andrea is írt hogy nagyon sajnálja de úgy érzi hogy nagyon megszerette a férfit és nem tud neki ellen állni. Remek.

Fernando Alonso a forma1es pilóta lecserélte a fiatal mennyasszonyát egy idősebb nőre.

Már előrre látom az ehez hasónló főcímeket.

Immáron egy pohár bor társaságában ülünk a nappaliban és várjuk a taxink érkezését.
A fiúk egy közeli bárt találtak ami elég elitnek néz ki igy talán az ott tartozkodó embereket nem fogja fel zaklatni a két pilota érkezése.

.....

Jelenleg itt ülünk Landoval a VIP részlegen és nézzük ahogy a szerelmes párunk táncikál.
-Gyere már kérlek. Egyedül nem tudok táncolni.-kérlel már harmadszorra a brit fiú.
-Lando menj és fogj magadnak egy lányt és ne nyavajogj már. Csak fel idegesítesz vele.
-Nem baj. Akkor is gyönyörű vagy
-Haha. Na jó gyere .-kaptam el a karját és be húztam a tömegbe.
A köztünk lévő levegő teljesen megszünt. A csipőjét az enyémnek nyomta a testünk pedig egyszerre mozgot. A pillangok hada kellt táncra a gyomromban. Meg babozázva néztük egymás.
Amikor észrevettem hogy a srác a számat képleli hirtelen a fogaimmal be haraptam azt. Ő ekkor már újból a szememet fikszirozta mint ha a bele egyezésemre várt volna.
Hirtelen fel indulásból a fejemet a vállára hajtottam ő pedig bele puszilt a hajamba.

Meg kábulva emeltem fel újra a fejem hogy újra a szemébe tudjaknézni.
A puha tenyerével végig simitotta az arc csontomat majd a tarkomnál fogva meg szüntette az arcunk közti távolságot és az orrunk össze ért.
-Te is annyira vágysz rá mint most én?-kérdezte kissé rekedt hangon.
Akaratom ellenére is egy aprót bólintottam bár tudtam hogy ez most nagyon nem helyes.
Ő nem hezitált tovább . A szánk lassan össze ért a testem pedig meg feszült. Elöszőr lassan ízlelgette majd a nyelvünk el kezdett vad táncot járni.
Lihegve váltunk szét . A hajamat kisimított egy hajszálat és a szám szélére nyomott egy puszit.

Helyet foglaltunk Carlosek mellett akik bár egy szót sem szóltak de a mosolyuk mindent el árult. Én pedig egy jobban bele merültem a gondolataimba.

Az alkohol hatása kezdte egyre jobban át venni a testünk feletti uralmat.
Így éjfél után hazaértünk és mindannyian mentünk aludni.
Lando az est további részében néha meg fogta a kezem de ezen kivül semmi más nem történt.

....

Igen Madrid. Ez a város maga a csoda föleg igy tavasszal. Sok turista mászkál ilyenkor.

Elő kotoráztam a táskámból a lakáskulcsomat és be helyeztem a kulcslyukba.
-Ohh ez nincs is beszárva.-tudatósitottam magammal.
-Szívem hát te? -jót ki az előszobába az exem.
-Na csak nem mást vártál? -gúnyolodtam
-Nem de hogy csak meg lepödtem. Gyere üljünk le.-fogta volna meg a karom de háráltam.
-Pakolni jöttem.
-Kicsim ne csináld. Beszéljük meg ezt jó.-azok a szép gesztenye barna szemek amikbe bele szerettem.
-Nem lehet. Ez kizárt . Nekem el kell mennem asszem.
-Azt hiszed ?-lépedt egyre csak közelebb hozzám.-Maradj és legyél az én kicsi gyönyörű feleségem.-tényleg ezt akarja ,vagy csak mondja?!

Az egom nem hagyta volna. Fel siettem és be dobáltam minden fontos dolgot a börödjeimbe. Öt darab lett végül tele ,de aztán  csak végeztem. Fernando e közben az ágyunk szélén üllt nem szólt semmit csak figyelt.
-Köszönöm mindent Fernando-néztem újra a szemébe.
-Csak gondold át jó ?-bólintottam-Szeretlek és az útobbi időben folyton el rontottunk mindent köztünk. Legfőképp ez az én hibám volt. És újra szeretném kezdeni. Veled. Érted?-a szemei szinte könyörögtek.
-Jobb lesz ha most megyek jó , még sok minden át kell gondolnom. Vagyis gondolnunk . Segítesz ezeket ki vinni? 

Végül ki is vitt a reptérre. Láttam a szemeiben a csalodotságot.
Ott volt velem végig a gép indulásáig. A szívem maradásra bírt volt az eszem viszont nem.

A repülő utam során szinte végig a közös emlékek pörögtek végig az  agyamban.
Vissza akartam pörgetni az időt hisz tudom hogy én is hibás voltam. Nem volt időnk egymásra a munkánk miatt.
Bár csak vissza csinálhatnánk mindent.

♡Téged Akarlak♡ #landonorrisWhere stories live. Discover now