Algonár - A káosz közepén #2

„Kyle... Kyle... Kyle!" Egyre csak élesedett ki ez a hangosan kimondott név a hatalmas füstben. Még nagyobb zajjal úgy egynéhány tíz méterrel odébb egy gépfegyver kaszált. Az ügynökünk, aki a földön feküdt, neki nem sípolt már a füle, de kezében sem volt leghűségesebb barátja, az ő fegyvere. Kutatni kezdett gyorsan bevérzett szemeire hagyatkozva a kicsempézett ebédlő fekete fehér padlózatán.

Négy kézláb mászott és matatott egy pár másodpercig, mire megtalálta az ő barátját. Kezébe vette hát, s meglátta, hogy a kijelző már csupán négy golyót jelez a tárban. Az őt körül ölelő övön pedig már csupán egy volt tele, abban is 35 lövedék! Az oszlani nemakaró füst miatt elővette baloldalán lógó gázmaszkját és felvette azt a fejére. Ekkor már nem látszott a rövid barna haja, amely épp szerte világnak állt, és széles, de helyes arca! Bekapcsolta a gázmaszk éjjellátó üzemmódját, hátha szeme elé több is tárul, mint előtte. Kicsivel látott csupán tovább.

Fegyverét előre célozva elindult fekete ruhájában előre. Hirtelen pedig egy ember alakja rajzolódott ki, de nem látta, hogy az barátságos, vagy sem, számára. Hirtelen pedig egy nyíl hatolt át a sötét kavargó füstön és átlőtte Kyle bal felkarját! Ő pedig bele engedte az előtte lévő emberbe ekkor a maradék négy töltényét is, a féltérddel a padlóra rogyás közepette. Lerakta fegyverét, és fájlalta karját. Mivel viszont túl akarta tenni magát rajta hamar, ezért letörte magáról a nyilat, így fél kézzel kicserélte a kiürült tárat egy telire, majd tovább haladt arra, amerről a lövéseket hallotta! Ahogyan közeledett, szakadozva egyre erősödött a maszkban lévő rádió jele, amíg nem hallotta tisztán, amit Gerorge mondott:

„Zuhanunk zuhanunk! Figyelem, zuhanunk!..." Sistergett újra az adás, mert megszakadt. Ezzel, olyan harsány zörej lett, mintha valami megérkezett volna, csak ezúttal a tetőn keresztül.

Az egész épületben, mint villámcsapás, terjedt szét hirtelen láng a levegőben. Felrobbant, ami megérkezett! Kyle is kapott a lökésből. Így került a terem közepéből annak a bejáratába. Ott feküdt a csempén, és éppen fel akart tápászkodni, amikor a tetőn ütött lyukon keresztül kikezdett áramlani az épületben lévő füst. Ez lehetővé tette azt, hogy az az ember, aki ott állt Kyle közelében, s leste szerte a füstben, hogy hol van számára az ellenség, meglátta őt.

Megijedt hihetetlenül, mert azt látta, hogy megindult felé egy igazán tagbaszakadt ember, de dühösen. Meg is ragadta fegyverét, és tele pumpálta azt ólommal. Felállt hát végre a terem piros, rozsdásodó kapujának a kilincsébe kapaszkodva.

A füst oszlásával pedig nyilvánvalóvá vált számára, hogy el kell azonnal tűnnie onnan! Hiszen azok, akik vele együtt mentek be még azon az ajtón, már többé nem mennek ki onnan két lábon soha!

A lázongó emberek győztek felettük. Kyle pedig nem szeretett volna ugyan arra a sorsra jutni, így hát eliszkolt onnan gyorsan. Fehér falú, fekete fehérre csempézett folyosón futott, és nem is volt mindenütt lámpa. Néha egy-egy szoba nyílt onnan, aminek a küszöbét rácsozat zárta. Út közben beleszólt a rádióba:

„Yílán osztag, van-e még bárki is ebben az ég verte létesítményben?!"

A kérdésre azonban nem érkezett válasz, csak egy égből lepottyanó katona a folyosó végén. Amikor odaért hozzá, látta, hogy még életben van. Letérdelt mellé, s megkérdezte tőle: „Figyeljen katona, merre a kijárat?" De az éppen akkor halt meg törött páncélzatában.

Felnézett erre, s látta, hogy fölötte még sok-sok emelet tornyosul, ő maga pedig a legalsó emeleten van. Ekkor ezt mondta magában: „Törd a fejed Kyle, mire emlékszel.. Oooo, talán tényleg a föld alatt vagyok? Ezek szerint felettem lesz a kijárat is!"