A jogok |Park Jimin Ff|

Első rendelet

A szakadó eső megfelelően rontotta a látási viszonyokat, és ez mindenki számára tökéletes menedéket nyújtott. A nővérem olyan erősen fonta az ujjait a kezemre, hogy egy idő után kihűlt a vér az ujjaimban, de szükségem volt a biztonságot nyújtó közelségére. Mellette kevésbé éreztem magam veszettül menekülő prédának, még úgy sem hogy már felsőbbrendű emberi lénynek számított mellettem.

-Bukj le!

Erőszakosan a vizes betonra kényszerített engem, ugyanis a pánikszerű állapotom miatt képtelen voltan reagálni a körülöttem történő eseményekre. Szorosan magához húzott engem, miközben a felettünk magasodó épület falához préselődött. Hallottam a szakadozott lélegzetvételeit, és tempósan kalapáló szívverését a karomon amely a mellkasához volt passzírozva. A fizikai reakcióival ellentétben az arcán nyugalom ült, megpróbált higgadt maradni ebben a káoszban is amely körülölelt bennünket.

-Jól figyelj rám. El kell innen tűnnöd, egyedül sokkal gyorsabb vagy. -A két tenyere közé fogta az arcomat, és magabiztos tekintettel pillantott a szemeimbe. -Észak felé kell futnod, olyan gyorsan ahogy csak bírsz. Bármit is látsz ne állj meg, fuss tovább és csak előre nézz.

-Nem mehetek nélküled, képtelen vagyok rá Suho...-Könnybe lábadtak a szemeim, de az eső minden érzelmemet lemosta az arcomról. -Kérlek ne engedj el egyedül.

-Én nem tudok futni...-Keserűen harapta be az ajkait, kieresztve egy könnycseppet a szemeiből. Egy reszketeg sóhajjal pillantott újra rám, ezúttal ismét magára erőszakolva némi higgadtságot. -Lelassítanának, és elkapnának téged.

-Nem tudom megtenni.

-Ne mond ezt, képes vagy rá. Te voltál a legjobb futó az iskolában.

-Kérlek...Suho. -Egy fájdalmas sóhaj szökött fel a torkomból, majd aggódva pillantottam a nővéremre. Sokkal gyengébb és ártatlanabb volt annál mint amilyennek mutatta magát. -Vigyázz magadra és a családunkra. Neked kell egyben tartanod őket, ne hagyd hogy anya összetörjön kérlek.

-Ne búcsúzkodj, még látni fogjuk egymást. Megígérem!

-Találj meg...Mozgass meg minden követ, és találj rám.

Suho a homlokomnak döntötte a fejét, szorosan belemarkolva a vizes ruhám anyagába. De nem tarthatott sokáig a búcsúzkodásunk, ugyanis sietve eltolt engem magától mikor egy közelebbi fegyver hangjának eldördülését lehetett hallani.

-Most menj. Fuss! Rohanj ahogy csak bírsz Jimin, ne foglalkozz semmi mással.

Keserűen keltem fel mellőle a földről, majd a kérésének eleget téve futásnak eredtem észak felé. Nem álltam meg, nem néztem hátra, csak futottam ahogy a lábaim és a bensőm bírta szusszal. Hallottam a zakatoló szívverésemet amely az adrenalin lökettől irtózatos tempóra váltott, de rohantam tovább. Az eső megnehezítette a menekülésemet a betonra fagyott jég miatt, és a nehéz vizes ruháim is lelassítottak némileg. De nem akartam törődni semmi mással csak azzal hogy idő előtt elérjem az északi blokád mentőcsapatát, és felszállhassak arra a buszra amely kimenekít engem az ellenséges övezetből. A lábaim sajogtak, a tüdőm pedig veszettül sajgott az általam diktált tempótól amelyet ilyen nehéz körülmények között kell megtennem. Ahogy egyre csökkent köztem és a blokád között a távolság, ismételten megteltek a szemeim könnyekkel a megmenekülés okozta boldogságtól és felszabadulástól. Már láttam a mentőcsapatot a magas kerítések mögött a távolban, már majdnem elértem a határ szélét, amikor hírtelen egy iszonyatos fájdalom hasított a vállamba. Azonnal megtorpantam a sajgó fájdalom miatt, és zavartan pillantottam le a vörös foltra amely az ingen jobb oldalán éktelenkedett. Sebesen folyt a vérem, a kín pedig egyre elviselhetetlenebbé vált. A jeges betonra rogyva próbáltam összeszedni magamat, miközben le sem vettem a szemeimet a csupán néhány méterre lévő menekülő útról. De képtelen voltam ismét lábra állni a bénító fájdalom miatt. Ekkor két erős kart éreztem meg a testem köré fonódni, amely húzni kezdett az ellenkező irányba, messze a kerítés biztonságától.
Még hallottam a nővérem fájdalmas sikoltását a távolból ahogy a nevemet kiáltja, de képtelen voltan harcolni a vállamba préselődött golyó miatt. Hagynom kellett ahogy a számomra kijelölt furgonba tuszkolnak engem, és gondosan rám zárják az ajtaját hogy ne tudjak menekülni.