taehyung egy keresztény családban született tizennyolc éves fiú, aki másra sem vágyik, mint megtalálni önmagát, igaz barátokat szerezni és rálelni a mindent elsöprő szerelemre.
unalmas, monoton és melankólikus élete azonban pálfordulatot vesz, miko...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
—Az előző kérdésedre válaszolva pedig, Taehyung, megnyugtatlak, hogy nem fogunk sokat ülni! — feleli a fiú édesanyja az előbb felrakott kérdésre, amire Taehyung egyébként rég tudta a választ, márpedig nem az volt, amivel az anyja etetni próbálta. Sokszor, avagy inkább milliószor hallotta már ezt a mocskos és ócska szöveget, mert a "nem ülünk sokat" az legalább három órát jelentett, jobbik esetben.
A fiú jobbnak látta nem mondani semmit, egyébként sem az a feleselős típus, jobbnak látja azt, ha csak csendben marad és magába fojtja gondolatait. Lehet nem a legegészségesebb megoldás, sőt biztosan nem az, de az évek során ezt találta a legsikeresebb eredménynek, hiszen szülei egész ódivatúak, s bár azt fújják folyamatosan, hogy Taehyung nyugodtan elmondhat nekik bármit és mindent, de mikor a fiú így tesz, akkor le van szólva, hiszen egyszerűen csak sosem mondhat ellent a saját szüleinek. És itt nem is nagy dolgokról van szó, nem bulikra kérőzködik el, nem akar az otthoni dolgoktól, besegítéstől megszabadulni, csupán vannak olyan dolgok, amikben a szülei meg az ő véleménye nem teljesen egyezik, viszont erről hallani sem akarnak.
Így Taehyung megtanult hallgatni. És csak hallgat. Hallgat. Akkor is hallgat, mikor már a sírás kerülgeti. Akkor is hallgat, mikor dühében felordítana. Akkor is hallgat, mikor segítségre lenne szüksége. Csak hallgat, mert tudja, ha ezt teszi, akkor szeretni fogják a szülei, akkor nem lesz vele baj, akkor tökéletes lesz. Márpedig a szülei mindig is erre vágytak. Egy tökéletes fiúra. Az mindegy, hogy Taehyung nem az, de a látszat ezt mutatja, márpedig ők csak azt látják, a felszínen át már nem tudnak tekinteni.
Taehyung a nagy terembe lépve máris a vele egyidősöket keresi, abban reménykedve, hogy találni is fog valakit (nem mintha szándékozna bárkivel is beszélni), mivel édesanyja elég biztosan mondogatta azt, hogy a fiú majd képes lesz barátokra lelni, mivel nem ő lesz az egyedüli tizennyolc éves fiú az összejövetelen.
— Meg is érkezett a Kim család! Üdvözöllek titeket, testvérek! Kérlek, foglaljatok helyet és nyugodtan szolgáljátok ki magatokat bármivel, amit csak a szemetek megkíván! — köszönti őket gyülekezetük tiszteletese, a két férfit (Taehyungot és annak édesapját) kézen fogva, a fiú édesanyját pedig két puszival, majd megmutatja a három tagú családnak a nekik kijelölt székeket a hosszú asztalnál, melynél már néhány család gyülekezett.
Édesanyja máris beszélgetésbe kezdett egy családbarátjukkal, míg az apja elindult egy tányérra szedni magának ételt a büféből. Hát, Taehyung nem éppen így képzelte el az idei karácsonyát, de természetesen nem maradhatott otthon, mert az rontott volna a tökeletes családi imidzsen, amit szülei felépítettek az évek során.
