Our Christmas Story

1.Fejezet

‒De miért nem? ‒kérdezte csalódott hangon Hannah, a legjobb barátnőm. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, és bizton állíthatom, hogy ő a legszuperebb ember, akit csak ismerek. És a legakaratosabb is.

‒Mert nincs kedvem adventi vásárba menni. Megjegyzem november közepe van! ‒válaszoltam egy sóhajtás kíséretében.

‒De ne legyél már ünneprontó! Megígérted! Különben is, az adventi vásár jó buli! Nem ülhetsz állandóan otthon és olvashatod a könyveidet, vagy bámulhatod a falakat, vagy tudom is én mit csinálsz, és... ‒és ekkor belekezdett a szokásos monológjába arról, hogy szerinte hogyan tékozlom el a fiatalságom. Kikérem magamnak, ez nem tékozlás! Szimplán csak sokkal jobban szeretem otthon a szobám falaim között tölteni az időt, egy jó könyv társaságában, mint emberek között. A vásárral kapcsolatban egyébként igaza volt, legutóbbi alkalommal, 1 hete kb., amikor ugyanezt a monológot mondta el nekem végül megígértem, hogy elkísérem a karácsonyi vásárra. Úgyhogy végül egy hangos sóhajtás közepette félbeszakítottam:

‒Jó, legyen! ‒nem szeretem megszegni az ígéreteim, főleg ha azzal csalódást okozok valakinek. Főleg, ha az illető olyan fontos nekem, mint Hannah. Ő aztán tényleg mindig mellettem volt, ha szükségem volt rá: a suliban, a szüleim válásakor, az első szerelmi csalódásomnál... egy szóval mindig.

‒Víííí! ‒visított fel erre a vonal másik végén a legjobb barátnőm, pont úgy, ahogy akkor szokott, amikor végre sikerül elérnie a célját. ‒Meglátod fantasztikus lesz!

‒Képzelem... ‒forgattam a szemem, de azért elmosolyodtam a lelkesedésén. Olyan, mint egy gyerek.

‒Ja, és Evan is velünk jön, ha nem baj. Meg valami gyerekkori barátja, akivel még én sem találkoztam. Együtt járnak az egyetemre, de ő ezt a félévet külföldön töltötte. Vagy mi. Nem értettem pontosan ‒fecsegett mit sem törődve velem.

Evan egyébként Hannah barátja. Irtó cuki párost alkotnak, már-már filmbe illik a szerelmük. Az elsős nyitóbálunkon ismerkedtek meg, akkor még Evan is a mi sulinkba járt, 12.-es volt. Végig táncolták az estét, a barátnőm pedig utána folyamatosan áradozott csak róla. Mondjuk nem csodálom: Evan igazán romantikus alkat volt, de nem a csöpögősen nyálas típus. Másfél hónapig udvarolt Hannah-nak mielőtt összejöttek, de úgy, hogy kicsit irigykedni is kezdtem a barátnőmre, amiért ennyire jó srácot fogott ki. ☺ Holdfényes sétáktól kezdve a tó parti piknikig, mindenféle álomba illő randira cipelte őt, és végül a Halloween-i bálon jöttek össze. Ezután Evan nem csak hogy nem szakította el tőlem Hannah-t, de szinte szerves része lett a barátságunknak, és vele is igazán közeli kapcsolatban állok, sok mindent megosztunk egymással. Így tudok például arról is, hogy a szüleivel milyen rossz a kapcsolata, és a félelmeit is gyakran ecseteli nekem azzal kapcsolatban, hogy az egyetem elszakítja őket Hannah-val. Egyébként a barátnőm is ugyanettől félt, szóval mindkettőjüket próbáltam megnyugtatni.

‒Aha, okés. És mit szólnál ha előtte mondjuk átjönnél, mert fogalmam sincs mit vegyek fel? ‒kérdeztem a vállamhoz szorítva a telefont, miközben a szekrényben kotorásztam.

‒Jóó! ‒lelkesedett azonnal.‒ A fiúkkal úgy is csak a Starbucks előtt találkozunk. Tudod annál, ami a jégpálya közelében van... 5 perc és ott vagyok!

***

Így is történt. Hannah 5 percen belül kopogtatott az ajtónkon.

‒Szia! ‒nyitottam ajtót.

‒Szia Callie! Üdv Ms.Young! Sziiiaa Blacky! ‒köszönt anyukámnak és az elé rohanó fekete cocker spánielemnek is. Hiába, Hannah-tnem lehet nem szeretni. ☺ Az én nevem egyébként Caroline, de Hannah már vagy 5 éves korunk óta így hív, szóval rajtam maradt a Callie.

‒Szia Hannah! Mi újság? ‒kiabált anyukám a konyhából. Egy kis kétszintes házban élünk London külvárosában, de szerencsére (vagy épp szerencsétlenségre) nem olyan messze a központtól, busszal nagyjából negyed óra.

‒Semmi különös, és önnel Ms.Young? Mik ezek a finom illatok? ‒indult a konyha felé.

‒Csak egy kis sütőtök krémlevest készítek. Nem sokára kész. Esztek belőle mielőtt elmentek?

‒Oh, köszönöm a meghívást Ms.Young, de sietnünk kell, 20 perc múlva találkozunk Evan-ékkel. Viszont hazafelé mindenképp benézek, hogy megkóstoljam!

‒Rendben, érezzétek jól magatokat! ‒mosolygott ránk, és ezzel el is engedett minket.

‒Köszi, anya! ‒köszöntünk el tőle, és felsiettünk a szobámba, hogy gyorsan elkészüljek.

A világos szürke falak mentén fehér bútorok húzódtak, a szekrényajtómon hatalmas tükörrel. Az ágyammal szemben lévő falat képek borították: kiskoromból, közös képek anyával, Hannah-val és Blackyvel; és kis égősorok tették hangulatosabbá a helyiséget.

‒Imádom a szobád! ‒dőlt be Hannah a párnákkal borított francia ágyamba. ‒Na, mutasd a karácsonyi pulcsiaid!

‒Most tényleg? ‒fordultam felé nevetve.

‒Igeen! Adventi vásárba megyünk!

Így indultunk el végül mindketten egy-egy piros karácsonyi pulcsiban, az enyémen „Merry Christmas" felirattal és karácsonyi nyalókákkal, Hannah-én pedig egy hatalmas, pirosorrú rénszarvassal, ami még zenélt is.

***

‒Nagyooon hideg van! ‒dörzsölgette a tenyerét Hannah miközben a buszmegállóban várakoztunk. Ahogy egyik lábáról a másikra állt a pulcsija újra és újra rákezdett a Jingle Bells leegyszerűsített és rendkívül idegesítő dallamára, de látszólag őt ez zavarta a legkevésbé. ‒Mindjárt idefagyok!

‒Nyugi, mindjárt itt a busz! ‒mondtam neki, és abban a pillanatban meg is láttuk az utcába beforduló járművet. Felszálltunk rá és akkora mázlink volt, hogy még ülőhelyet is találtunk.

‒Alig várom, hogy odaérjünk! ‒lelkendezett Hannah útközben.

‒Én is... ‒forgattam meg a szemeim, de azért elmosolyodtam.

‒Héé, láttam! ‒háborodott fel a barátnőm. ‒Jó lesz! Neked mesélt már Evan River-ről?

‒Ki az a River? ‒néztem rá értetlenül.

‒Evan barátja. Tudood, mondtam, hogy ők is jönnek!

‒Oh, tényleg mondtad! Igazából nekem ez az információ teljesen kiesett a kavalkádban, de rendben... ‒nevettem el magam.

‒Szóval nem mesélt még róla?

‒Ha ez eddig nem lett volna egyértelmű.

‒Oh, hát ez szuper! Imádni fogod! ‒vigyorgott rám.

Eleinte nem értettem miről beszél Hannah, de amikor leszálltunk a buszról, és megláttam az ismerős alak mellett álló sötét barna hajú srácot, azt hiszem első látásra levett a lábamról.