Our Christmas Story

3.Fejezet

‒Hideg van! ‒vacogott Hannah, és inkább Evan-höz bújt, ahogy kiléptünk a kávézóból. River és én kissé szerencsétlenül álltunk meg a párral szemben.

‒Merre tovább? ‒kérdezte.

‒Hát... Hannah az adventi vásár miatt akart jönni, szóval gondolom arra. Ugye babe? ‒puszilta meg a barátnője homlokát Evan, miközben a hátát dörzsölgette, hogy egy kicsit felmelegítse.

‒Ühüm ‒bólogatott lelkesen Hannah.

‒Akkor menjünk ‒bólintottam én is, és erre a végszóra mindannyian megindultunk a már szürkületbe boruló, de karácsonyi fényekkel megvilágított utcákon.

Elől ment Hannah és Evan, tőlük kicsit lemaradva ballagtunk mi ketten, River és én, kissé kínos csendbe burkolózva, így azzal foglalkoztattam magam, hogy a cipőm orrát szugeráltam.

‒Minden oké? ‒szólított meg egy idő után, amikor észrevette, hogy feltűnően sokat nézek lefelé.

‒Mi? Jah, igen, persze ‒simítottam zavartan egy tincset a fülem mögé.

‒Nem tűnsz túl lelkesnek ‒jegyezte meg bujkáló mosollyal.

‒Hát... ami azt illeti, te sem ugrálsz örömödben ‒feleltem gúnyosan, majd egyszerre néztünk az előttünk haladó párosra, mert a barátnőm ugrálva és tapsikolva sikoltozni a párjának, amikor meglátott egy kiskecskét az egyik árus bódéja mellett. Néha elgondolkozok rajta vajon tényleg 17 éves-e. Mindegy, őt így szeretjük. ☺

‒Én... ‒kezdte volna a védekezést, de félbeszakították.

‒Merre menjünk? ‒fordult hátra Evan.

‒A jégpályához!! ‒ugrándozott Hannah.

‒Nekem jó ‒vontam meg a vállam.

‒Oké ‒bólintott River is, úgyhogy bekanyarodtunk arra az utcára, ami a jégpályához vezetett. A következő pillanatban pedig azt hiszem mindannyiunk álla egyszerre koppant a jégfoltosra fagyott utcán.

Najó, azt mindannyian tudtuk, hogy a városban a Hyde parkot díszítik fel a legszebben, de idén azt hiszem mindennél jobban kitettek magukért. Olyan volt, mintha tényleg beléptünk volna egy téli csodaországba. Rengeteg karácsonyi fényfüzér, kivilágított fák és bódék, piros
és fehér díszek mindenhol, árusok, óriás kerék, hullámvasút, és a jégpálya. Na meg persze
tömeg.

‒Üljünk fel a hullámvasútra! ‒ugrándozott Hannah és elrángatta Evan-t. A fiú még egy
pillanatra visszanézett ránk, de River bólintott neki, hogy menjenek csak nyugodtan. Szuper!

‒Ha most kiderül, hogy azért akartál velem kettesben maradni, mert egy sorozatgyilkos
vagy, akkor remélem tudod, hogy nem fogom ilyen könnyen hagyni magam! ‒néztem rá
összehúzott szemekkel, mire ő hangosan felnevetett.

‒Bírom a humorod. Na, gyere Aranyhaj, el ne vessz! ‒fogta meg a kezem és magával
kezdett húzni.

‒Várj, most hova megyünk? ‒próbáltam ellenkezni, de ő erősebbnek bizonyult
nálam, így könnyedén vonszolt maga után a tömegben.

‒Szeretsz korizni? ‒kérdezte egy pillanatra hátrafordulva.

‒Nem!! ‒válaszoltam.

‒Hát... kár, pedig már itt vagyunk ‒állt meg a koripálya mellett.

‒Mégis... ‒kezdtem volna kiakadni, de újra megragadta a karom.

‒Nézd, ott lehet bérelni! ‒húzott maga után egy piros bódé irányába. Ő könnyedén
kiszúrhatta, kb egy fejjel magasabb volt a hömpölygő tömegnél, én viszont csak akkor láttam meg a célt, amikor odaértünk.

‒Te nem vagy normális! ‒akadtam ki, amikor odaértünk.

‒Most mi a baj? ‒kérdezte ártatlanul.

‒Mégis hogy gondolod, hogy végig rángatsz az egész kicseszett parkon? Nem is szeretek
korcsolyázni! Argh! ‒azzal megfordultam és feltett szándékomban állt, hogy jól ott hagyom, de megfogta a kezem. Már megint. ‒Mondd, neked komolyan ez a mániád?

‒Várj már! ‒húzott vissza és bűnbánóan nézett rám, de azért a szeme sarkában
felfedeztem a kis nevető ráncokat. ‒Ne haragudj! Csak már évek óta nem korcsolyáztam és jó alkalomnak tűnt... ‒vakarta meg a tarkóját zavartan és olyan kölyökkutya szemekkel nézett rám, hogy egy pillanatra majdnem megígértem neki, hogy soha többet nem fog éhezni vagy fázni, azonnal hazaviszem magammal!

Aztán rájöttem, hogy ez nem lenne a legmegfelelőbb válasz ebben a kontextusban azt hiszem, így gyorsan korrigáltam:

‒Jó, mindegy. Menjünk, ha már itt vagyunk ‒sóhajtottam.

‒Ez az! ‒kezdett újra húzni a kölcsönző felé. Komolyan ez a mániája!