Csendes CO

11 0 0
                                    

Ez a két lépés még túl kevés, ha átlépsz a kerítésen önmozgó lépcsőre lépsz. Főnix-szerű újjáéledésre nem vágyom, öleljen örökké egyetlen meltóan igaz barátom. Vérző testem a földbe fagyva ragadjon a sok emlékkel szálingózva, az érzéketlen világgal egy pillanat alatt egyenlővé válva, tengődve, elfelejtve a materiális világban. Nem, nem érdekel, mit gondolsz, mielőtt elfelejtesz. Szétszaggatja a testedet, mielőtt téged is elfelejtenek te is elfelejtesz, nem úgy emlékszel rám, amilyen vagyok, már másképp néznél rám. Elmémből az ambícióimmal minden tudásom az éterben önmagában véget érő fájdalommentes hurok. Az utolsó mozdulatomat, a világ megismerését idéző emléksoraimat áldozati oltáron, a lelkem rejtelmének tova illanását ajánlom a Senkinek, nem tetszik a humorod. Mások noha kacagnak vicceiden, hisznek benned. Senki vagy számomra, istenien szakállas, kórtünetetet fiad adjon.
Hogy tudd, ha lenne bennem elég erő, már nem hallanád a hangomat, talán te vagy az, aki belülről még fogva tart. Üvöltenék, de magam sem hallanám már a hangomat.
Belülről tör elő.
Nincs elég erő, igazad van, sajnáltasd magad. Ez mégsem olyan tényszerűtlen ezen a különös éjszakán. A tűzben remélem elég, nem elég. Még, még, még!
Nézz rám, vesztegetem az éveim. Nem érzem jól magam. Nézz rám, nem érzem jól magam. Vesztegetem az éveim. Hideg lesz a testem, pedig magam sem tudom ölelne-e téged vajon még.
Egy tollvonással írom, mire tollam leteszem, el is felejtem.

Önéletrajz a füzet utolsó lapjain.Where stories live. Discover now