Gondo(ko)zó

1. 𝓕𝓮𝓳𝓮𝔃𝓮𝓽

Fiatalabb koromban nagyon öntörvényű voltam, ami az akkori korosztályban nem volt túl gyakori ilyen szempontból, ebből kifolyólag pedig kevesekkel is tudtam baráti kapcsolatot alakítani. Viszont hálás vagyok magamnak, hogy sosem voltam a bulizás és az ivás híve, így több időm volt magamra és a tanulásra. Bizony az is megnehezítette a dolgom, hogy nem volt olyan felhőtlen családi hátterem, de hosszú kemény munka árán mégis eljutottam idáig. Lassan 4 éve foglalkozok olyan emberekkel, akik valamilyen gyermekkori vagy egyéb trauma folytán mentális betegségben szenvednek. Ezek a mentális sérülések nem csak a kapcsolataikra vannak kihatással, hanem a munkásságaikra is visszatükröződnek, vagy rosszabb esetben ha komolyabb problémákkal küszködik az illető akkor jelentősen megnehezítheti a mindennapi életét. A legtöbb beteg mind családi traumát élt át és emiatt fordultak hozzám. A "Neo Psychiatria"-n dolgozom, és töltöm a hétköznapjaim, ahová most is tartok. A hatalmas kétajtós épület küszöbét átlépve meg is pillantottam az egyik ott dolgozót aki mosolygósan köszöntött. Az emeletre vettem az irányt ahol az igazgatóhelyettes nőt kerestem, hogy a reggeli kávéjával indíthassa a napját ahogyan én is. Jó kapcsolatot ápolok az itt dolgozókkal, még a takarítókkal is. Az igazgatóval viszont nem találkozok sűrűn, azzal a kivétellel ha valamilyen papírmunka miatt megkeres. Szokásomhoz híven kettőt koppintva nyitottam is az ajtót, majd meglepve nyugtáztam hogy Seo-Yun nem tartózkodott az irodába. Letettem az italt az asztalára majd gyors léptekkel el is hagytam a szobát.

A nap hátralévő részében a dolgok megszokott kerékvágásban mentek. Órákat beszélgettem az arra rászoruló betegekkel, majd hazafelé beszaladtam egy kisboltba néhány dologért. Úgy döntöttem, hogy ráment főzök vacsorára, amiből aztán holnap a munkába is tudok magammal vinni. A kasszához siettem a hozzávalókkal majd kifizettem és távoztam is a szeretett sarki kisboltból, ahova mindig munka után járok. Kicsit kedvemet szegte az előttem álló hosszú út, amit ilyen időben kell megtennem, ugyanis eleredt az eső. Nagyot fújtatva indultam utamra, majd 10 perc múlva meg is pillantottam az ismerős utcát. Ahogy az idő telt egyre jobban zuhogott az eső, ami ugyan lassította haladásomat de mégsem hátráltam meg. Gyorsabbra véve a tempót haladtam a kevés fénnyel bevilágított kis utcán előre, ahol még az orromig se láttam a leszálló köd miatt. Most biztos megfordult a fejetekben, hogy "miért nem járok kocsival? ". Hát ennek több oka is van. Az egyik az, hogy annyira messze azért nincs a munkahelyem, hogy kocsiba üljek. A másik pedig az, hogy jobban szeretem ezt a távot gyalog megtenni, ugyanis imádok sétálni, és mióta kocsim van egyre kevesebbet használom a lábaimat akárhová is kell menjek. Eddig mindig azzal volt bajom, hogy nincs kocsim, most pedig ez jelent problémát. Ha bejön a rossz idő általában én is rákényszerülök, hogy autóval menjek munkába, de még így ősszel inkább élvezem a hazafele vezető út nyújtotta természet szépségeit. Ezt terveztem a mai napra is, de a sors valahogy nem akarta hogy ez sikerüljön nekem, így megázva, vacogva kell megtennem az út hátralévő részét esernyő hiányában. A kezemben lévő szatyrot megpörgetve próbáltam az eső bejutását meggátolni és még sietősebbre vettem lépteimet. A házat megpillantva fordultam is be a kapu felé, hogy a zárba helyezzem a megfelelő kulcsot, de véletlenül megbotlottam. Vártam a vizes, kemény talajjal való találkozásomat, kezeimmel pedig készültem tompítani az esést, de valahogy nem jött a kellemetlen érzés. Oldalra pillantva vettem észre, ahogyan egy ismeretlen alak rezzenéstelen arccal, könnyedén szorongatja a karom, megmentve engem a fájdalmas eséstől. Hirtelen azt sem tudtam köpjek vagy nyeljek, így pár pillanatig némán néztem alig látszódó arcvonásait, mire megszólalt.

-Figyelj a lábad elé.-nézett rám szúrós tekintettel, miközben karomra mért szorítása enyhült, s el is elengedte azt. Nem tudtam mire vélni indulatossága okát, hisz ha elesek az én bajom. Mit foglalkozik ezzel?
Ettől eltekintve, mivel jókor volt jó helyen, hálás vagyok neki.