Jégbörtön

1.Fejezet

Ahogy menekülök az erdő mélyén csak annyit veszek észre ,hogy néhány hangos dörrenés és 3 darab 13 milliméteres lövedék csapódik a fákba. Vörös szemeimből ömlenek a könnyek. Nagyon megijedtem és ennek hatására figyelmetlenség miatt beestem egy lyukba. Bevertem a fejem melyből aztán ömleni kezdett a vér. Nemigazán bírtam mozogni ,csak az ég felé fordulni tudtam. Nagyjából 10 métert estem kemény sziklákra. Homályosodnak a dolgok számomra és meglátom az üldözőim. Mintha egy szőke nő és egy vörös férfi lenne. Nagyon gyengén mintha víz alatt lennék hallom hogy azt mondják itt hagynak hisz úgyis meghalnék. Ez után kezdtek elsötétülni a dolgok majd feketeség.

Rendkívüli fejfájásom van. Mintha bele lenne szúrva egy kés ami éppen lángol. Kegyetlen érzés melyet sokkal jobban nem igazán bírnám leírni. Nem hallok semmit de érzem hogy valahol még a hidegben vagyok. Nagy nehezen szemeim sikerül picikét kinyitni. Nem a gödörben vagyok. Oldalra döntöm a fejem és meglátom rendesen már a helyet. Egy kórházi szobában vagyok le bilincselve az ágyhoz mi jégbe van borulva. Az ablakokon jégvirág és a szoba többi része pedig deres. Nem emlékszek semmire úgy igazán. Végignézek magamon látom a szokványos fehér pólót és zöld nadrágot magamon a teljes testemet fedő kötések felett. Meg próbálok visszaemlékezni, de semmi nem ugrik be. Ez után nem sokkal egy sötét dolog emelkedik fel az ágyam széléröl. Feljebb húzom magamat, gyorsabb és nagyobb levegő vételekkel társítva. A dolog kezdi egy szörny alakját felvenni aztán...

-Bú!

Ugrik ki a sötét dologból egy nagyjából 7 éves kisfiú ami aztán a lényt eltünteti. A gyerek felmászik mellém az ágyra.

-Nyugi nem kell félned! Amúgy jól érzed magad?

A félelem miatt nem igazán merek mondani semmit így egy enyhén látványos feszültséggel bólintok eggyet bizonytalanul.

-Miaz? Talán elvitte a cica a... a nyelvecskédet?

Kérdet újra a kölyök miután elgondolkodott ,hogy ,hogyan is kéne mondani ezt.

-Egyébként én Azuma vagyok! És te?

Nagyon érdeklődőnek tűnik és kedvesnek. Egy enyhén nyugtató mosolyt is ad nekem melytől picit a lelkem nyugszik

-Ne-Nem... nem emlékszem..

Mondom enyhén lehajtva a fejem ,de erre ő meglepetésemre megölel

-nyugalom akkor kisasszony! én is így kerültem ide még ,majd anyu adott eggyet!

Elmosolyodok erre.

-mi ez a váltás? Eddig tegeztél! És itt van az anyukád?

-nem tudom deeeee... nem tudom mit akartam.. na mindegy! Anyu pedig szerintem rosszul gondolod mert ő itt mindenki anyukája!

Mondja nagy vidáman. Majd lépéseket hallunk ami irányába fordulunk. Egy kék hajú nő közeleg. Nyitnám ki a számat vissza fordulva hogy megkérdezzem kicsoda ő ,de addigra a gyerek már ott sincs.

-Üdv kishölgy! Jobban érzed már magad? Csak mert csúnyán megvoltál sérülve... oh jut eszembe! Én Emma vagyok te meg Zoé leszel!

-Üdv.. A-asszem.. mi ez a hely? És miért ilyen?

-Ez itt az otthon! Különleges erőkkel bíró egyének lakhelye amíg meg nem tanulták irányítani annyira ,hogy kárt ne okozzon röviden. Ez meg miattad olyan amilyen ,mert a te erőd úgy tűnik hogy a jég... mondhatni a tested így próbált téged védeni. Oh és mielőtt elfelejteném én vagyok itt mindenki anyukája!

Közben leveszi a bilincseket szépen rólam.

-És kedves Zoé nem tudom mennyire emlékszel a többi dologra ,de nem ez az eredeti neved viszont hallottam nem emlékszel rá így ezt kapod. Azt jelenti ,hogy élet. Szüleid balesetbe meghaltak te meg egy hegymászás során estél le és sérültél meg. Jelenleg 10 éves vagy ,de hamarosan 11 leszel.

-Öm.. oké értem..! Asszem..

Nem értek elég sok dolgot ,de azért ez a pici hazugság úgyse árt. A nő csak magyaráz és magyaráz míg nem is figyelek hanem gondolkozok ,de aztán közbe szólok.

-Egyébként hányan vannak itt? És nekik milyen képességük van?

-Lássuk csak.. ha az orvosokat és a személyzetet nem nézzük akkor veled és velem együtt vannak itt képesség használóból úgy 10-en. És azt majd mutassák be ők maguk szerintem.

Ezután felemelt és egy kerekes székbe rakott. Furcsáltam ,de mikor fel akartam állni nem bírtam. Mintha az agyam nem bírná irányítani

-Nyugi Zoé csak picit lebénult a lábikód ,de semmi ok az aggodalomra ,mert jövő héten kedden jön az orvos és helyre rak. Mielőtt kérdeznéd ma szerda van.

Pedig már nyitottam picit aggódva a számat ,de ez egy picit megnyugtatott. Elkezdett a folyosókon tólni és szépen körbe vezetni csendben mosolyogva a sok ember között kiknek mind köszöntem vidáman. Némelyik kedvesen vissza köszönt ,de a nagy részük pedig csak némán végezte tovább munkáját. A dolgozókon kívül az út alatt nemigen láttam mást sajnálatosan. Viszont azt örömmel konstatáltam hogy itt a folyosón minden színes és játékos. Látszott rajtam hogy ez tetszik ami miatt Emma vagyis anyu vidámabb lett. Közben megérkeztünk egy 306-os számmal ellátott szobához amit kinyitva egy kétágyas szobába találtam magam. Egyik felének falai feketék és eléggé sötét képek voltak rajtuk. Bevallom nem igazán tetszenek nekem.

-Ez lesz a te szobád Zoé! Rendezd be majd ízléseid szerint az üres oldalát mert ez a kicsit feketébb rész a szobatársadé. Ha jól csicseregték a madarak nekem akkor már találkoztál Azumával szóval nem mutatom most be. Jó szórakozást nektek,de majd 2 óra múlva gyertek a nagyterembe. Ja és Azuma bújjál ki a falból.

Ekkor mint valami groteszk létforma kimászik onnan majd kiegyenesedik

-Rendben van anyu és majd leviszem a kisasszonyt

Mondja mosolyogva csillogó fekete szemeivel a kisfiú

-E-elég a zoé is

Mondom kicsit azért még félve a gyerkőctől ,de ez gyorsan megváltozik amint az ölembe ül és átkarol.

-nem kell tőlem félnie Zoé kisasszony! Ja bocsánat! Zoé!

elmosolyodok a gyereken és megsimogatom a buksiját picit. Nagyon aranyos

- Tudod mit Azuma? Nyugodtan kisasszonyozzál ,ha szeretnél ,de számomra ez még nagyon furcsa hallani.

Ez után adok a homlokára egy puszit. Látni rajta ,hogy milyen vidám. Picit később elővett az ágy alól egy pakli uno kártyát és elkezdtünk azzal játszani vidáman. Többször vesztettem apró hibák miatt ,de aztán néha néha azért nyertem. Ekkor Azuma picit ki volt akadva és csalással vádolt ,s aztán letárgyaltuk hogy csak szerencsém volt. Gyorsan ezekkel eltelt majdnem két óra és mikor jeleztem ezt a gyermeknek mint a villám pakolt el és kezdett tolni ,de persze a lépcsőknél óvatosan. Végig menve a folyosókon megérkeztünk végre a nagyterembe hol már vártak minket egy páran.

-sziasztok!

Mondtam kedves hangon intve mindenkinek