●Bereczki Zoltán Novellák●

𝙱𝙴𝚁𝙴𝙲𝚉𝙺𝙸 𝚉𝙾𝙻𝙸 𝙵𝙰𝙽𝙵𝙸𝙲𝚃𝙸𝙾𝙽

Budapest. Mindenki azt gondolja, hogy innen a legkönnyebb elindulni egy adott úton a magyar fiataloknak. Ezzel így voltak Bereczki Zoltán szülei is. Fiuk hiába vágyott a falusi csendre nem engedték őt el a magyar fővárosból. Így visszagondolva persze Zoli is belátta, hogy ez egy jó döntés volt. Lassan 5 éve tagja a Budapesti Operettszínháznak. Rengeteg darabban szerepelt. Az ő nevére írható az Elisabeth Ferenc Józsefje vagy a Mozart! Emanuel Schikanedere is. Imádta a zenés színházat. A külvilág felé persze azt mutatta életében minden tökéletes és egyensúlyban van mindennel. Egy dolog hiányzott az életéből. A szerelem.

Zolinak rengeteg próbája volt és persze ez is befolyásolta az idejét. Örült, hogy hazaesett a nap végén, ami általában hajnali órákban zajlott. Mindemellett cikinek találta, hogy 24 évesen is az édesanyja várja a pesti panelban mikor kollégának már sok esetben családjuk is volt. Beletörődött a sorsában és szépen fogalmazva a rajongóiban lelte örömét. Ezt viszont nem szabad félreérteni. Örült annak, hogy adhatott, alkothatott.

A mai este újra az 1700-as bécsi életbe csöppent vissza. Már minden készen állt. A karmester a zenekari árokba volt. Zoltán nagyon jól tudta, hogy ez az előadás más lesz. Szülei válásuk után ritkán ültek össze. Most viszont még nővérének a barátnője is a Bereczki familiával tartott. Nóra, Zoli édesanyja egy utolsó bátorító üzenetet küldött fiának amiben kételkedett, hogy el fogja olvasni még a kezdés előtt. Egyszer csak fiatal színészünk hirtelen felindulásból kinézett a takarából a nézőtérre.
Akkor még nem is sejtette hogy az a szempár akivel most farkasszemet néz élete legszebb ajándékát jelentik majd...

●●●

Az előadás végeztével mindenki próbált sietni. Ellenben Bereczki Zoltánnal.
Zavarban volt, hogy szülei, nővére és annak kedves barátnője kint várják az előtérben. Majd eszébe jutott az a tündöklő barna szempár és a dús ajkak. Szája pimasz mosolyra húzódott. Csak azt remélte, hogy az ifjú hölgy van olyan magas mint testvére aki durván Zoli álláig ért ... magassarkúban.

Utolsók közt elhagyva a színházat Zoli konstatálta, hogy bizony még ez a tempó is gyors volt ahhoz, hogy édesapja ne várja meg. Mosollyal az arcán idült családja felé és köszöntötte őket. Nővére barátnőjének kezét nyújtva mutatkozott be.

- Szia! Zoli.- nézett nagyon, nagyon mélyen a barna íriszekbe

- Szia! - fogadta a fiú kezét

Az elvált házaspár finom kis mosollyal kísérte végig a jelenetet. Ez persze idővel mindenkinek feltűnt, ahogy az is, hogy Zolit a kitartó rajongók kezdték ellepni. Vagy is inkább megtámadni.

- Menjetek csak én sokára végzek.- szólt Zoli édesanyjának

- Siess haza. - ölelte meg anyukája aki nagyon örült, hogy fiának egyáltalán nem ciki egy ölelés anyukájától

- Én maradtatok? Persze csak ha nem gond.- kérdezte Kriszti

- Ha ezt szeretnéd, persze. Oda le tudol ülni.

●●●

Durván 1 órával később a rajongóktól nost szabadult Bereczki lassan és komótosan sétált oda a nemrégiben ismert hölgyhöz.

- Próbáltam gyors lenni.- vette oda gyengéd és lágy hangon szólni ami sikerült is neki

- Én ráérek, azért is maradtam. - szólt vissza kedvesen Kriszti