Minden titokra egyszer fény derül!

330 9 1
                                    

Lassan vissza sétáltam a szobánkhoz ahol Hannah már várt.

Hol voltál ennyi ideig? Kérdezte egyszerre idegesen és kíváncsian.

Őő hát sehol mármint tudod hogy Elijahnál csak nehezen adta vissza a telefonom. Motyogtam zavartan.

Áhh hogy neked már Elijah értem na mindegy késő van aludjunk majd holnap elmeséled de ám részletesen. Mondta perverzül. Joejt.

Jóéjt neked is.

Másnap:

Ahh Hannah gyere már elkésünk.

Jólvan jólvan az iskola konkrét a szomszédban van és még csak 7:40 van az első óránk pedig 8-kor kezdődik nemde?

Az oké de ma nincs tanítás hanem valami felmérések lesznek nem erről hablatyolt az egyik doki.

Jaaa basszus. Gyere induljunk már.

Hát én is ezt mondtam!

Egyetemen:

Rendben osztály akkor ugye ma lesznek a felmérések.

Uhh basszus majdnem elkéstünk gyere már Hannah. Estünk be az oszályba.

A tanár megvetően ránk nézett aztán folytatta.

Nekünk fontos hogy a diákjaink egészségesek és épek legyenek mind lelkileg mind testileg. Nos tehát mivel ez az osztály csak 16 fős mindenki kap egy egy doktort aki elvégzi rajta a megfelelő vizsgálatokat. Mint például fiúknak urológia, lányoknak nőgyógyászati vizsgálatok plusz mindenkinek lesz súlymérés, gerinc szív vérnyomás stb. Viszgálatok. Van kérdés?

Nekem lenne egy. Szólalt meg Hannah.
Ugyanis vaginális vizsgálatokat csak a paciens beleeggyezésével lehet elvégezni nem igaz?

Pontosan. Azonban az ilyen engedélyeket egy lapon kértük még nyáron alárni és mindenki aláírta szóval ha maga nem olvasta el rendesen az már a maga problémája.

Hogy maga milyen kedves! Mondta megvetően Hannah.

Hogy mondta? Na mindegy tehát mindenki kap egy számot azt azbajtót keresse ott fog rá várni a teszteket elvégző munkatársam. Na induljanak mert ez egy külön épületben van így is az egész napjuk rá fog menni.

Gyere Hannah! Nézd az az épület lesz. Szólaltam meg mikor kiértünk a főépületből.

És tényleg na gyere.

Benyitottunk az épületbe.
Te hanyas számot kaptad?
Kérdeztem Hannaht.

Öhmm 306-os. Ahh a 3. Emeleten. Miért te?

Én 001-eset az alaksorban.

Uhh az sosem jó ha az alaksorba kerülsz. Mondta kuncogva. Na mindegy akkor délután tali. Hello.

Hello. Na végre már 003 002 és itt van végre 001. Amint benyitok az ajtón és meglátom az asztalnál ülő férfit lefagyok.

A férfi felnézrám és teljes nyugottsággal mondja .
Fáradj bejjebb.

Most mi van? Gondolom magamban tegnap smároltunk az ágyában perceken keresztül és ma meg semmi, mintha nem is történt volna semmi. Elpirultam. Gondolataimból az zökkentett ki amikor megszólalt.

Vedd le a pólódat! Mondta határozottan.

Mi? Mármint hogy miért? Mondtam meglepetten mire elvigyorodatt és azt felelte.

Más képpen hogy nézem meg a gerinced, a szívdobogásod plusz látom hogy vannak rajta fémkarikák súlymérésnél sem jönnek jól.

Basszus! Mondtam magamban nincs rajtam melltartó az isten álgyon meg Hannah, ez is a rohanás miatt van. Most szóljak neki vagy nem. Jaj istenem de nevetséges vagyok mit mondanék. Jaj bocsika de nincs rajtam melltartó igaz mellem sem igen van. Ahhh.
Lassan elkezdtem levenni a pólóm. Amikor már teljesen levettem a pólóm nem mertem a szemébe nézni. Inkább néztem a talajt minthogy ránézzek. Ez így ment tovább egy percig. Éreztem hogy zavarba jön ő is. Mígnem mély hangon megszólalt. Mi lehet talán felizgattam?

Ez most hideg lesz. Mondta. Felpillantotram rá amikor rögtön meg is éreztem a sztetoszkópot.

Vegyél mély levegőt, és mégeggyet, köszönöm.
Tekintetünk összeért amikor kivette a füléből az eszközt. Akaratlanul beharaptam a számat.
Mire nyelt egy nagyot és elfordult. Hajolj előre a gerinced következik. Fogd meg a bokád.

Remegve vettem a levegőt, de lehajoltam. Hallottam amikor mögém lép. Szinte éreztem ahogy a férfiassága a szoknyámhoz ér. Szoknyám? A francba is hogy lehetek ekkora idióta hogy melltartó nélkül és szonyába jöjjek, na de most őszintén erre ki számított?
Éreztem hogy valami probléma van túl sokáig tart.

Öhm egy egy.. kicsit le tudná húzni a mmm... szok... szoknyáját a .. a  gerincének az alljához nem érek oda. Hallani lehetett a hangján az izgatottságot és a zavart.

Hm pe.. persze. Ezzel óvatosan levettem a szoknyámat és a pólóm mellé dobtam az öltöző kabinba. Ismét lehajoltam. Éreztem ahogy izmos ujja végig tapintják a hátamat.

Oké végeztem ezzel. Szólalt meg és én felálltam. Egy pillanatig nem esett le hogy miért méreget fel és le aztán.... ohh összerándultam mert szószerint csak egy bugyiban álltam előtte. De legalább a bugyim szép, fekete csipkékkel szegéllyezve.

Mm most jön a súlymérés. A szoknyám után nyúltam amikor megszólalt.

Haggya ott arra nincs most szükség. Óvatosan elengedtem és ráálltam a mérlegre.

Rendben, egy kicsit sovány de eddig semmi problémát nem találtam most már csak egy vizsgálat van hátra.

Hmm? Ohh ohh.

Vedd le az alsóneműd az őltözőben aztán kérlék ülj fel oda. Mutatott rá a nőgyógyászati székre.

Bementem a fülkébe és levettem a bugyim, de mégmielőtt kimentem volna felkaptam a pólóm, és úgy ültem be a nevezzük egyszerűen székbe. Elijah rám pillantott és megszólalt.

Nem emlékszem mikor utasítottalak arra hogy vedd fel a pólód.

Egy ideig csak néztük egymást aztán...

Tedd szét a lábaidat kedves. A székre két lábtartó volt erősítve, de olyan messze voltak egymástól hogy majdnem szétszakadtam. Felvette a gumikesztyűjét és kőzelített. Látta rajtam hogy félek és megszólalt.

Ne aggódj nem fog fájni, óvatos leszek a szavamat adom.

Nyeltem egyet és bólogadtam.

A szeme immáron a nőiességemet figyelte, elővett egy pálcikát és lassan belémvezette, mire felszisszentem. Megforgadta bennem a pálcikát mire mégjobban mocorogni kezdtem és végül lassan kihúzta. Hatalmas csönd. Elsétált az asztaláig, a mintát berakta egy üvegcsébe és lassan visszajött hozzám. Nem mertem összezárni a lábaim könny csordult a szemembe. Tudtam hogy tudja. Majd jött is a kérdés amitől egész végig féltem

Ki bántott így téged Anastasia?

           Sziasztok!

Sajnálom hogy ilyen sokat kellett várnotok ezzel a résszel, azért remélem tetszett, ha igen kérlek nyomj egy csillagot. Igyekszem gyorsabban írni a részeket további jó időtöltést.

 Elveszve New Orleansba 🔞 (Elijah MIKAELSON FF)Where stories live. Discover now