Betlehemezés - PUF fanfiction

Betlehemezés

 A józsefvárosi Gimnázium utolsó tanítási napján nagy volt a lelkesedés, főleg a Pál utcaiak részéről.
December hó elején a Rácz tanárúr közölte osztályával, hogy a tanárikar arra a döntésre jutott, hogy új hagyományt kell bevezetni az iskola adventi készülődésébe. Fiú iskola révén hosszan folytak a viták, de végül minden tanár belement, hogy a karácsonyi műsoron a betlehemezésnek szerepelni-e kell.

 - Csöndet! – intette le az osztályban nyüzsögni kezdő legényeit Rácz tanárúr. A fiúk nem értették honnan jött így hírtelen ez a betlehemezés ötlet vagy miértelme van ennek egy fiú iskolába. – Mit már említettem önöknek, a félre értések elkerülése érdekében az egyész történetet egy elmesélő fogja alá narrálni. Most pedig! Arra kérem önöket, hogy kulturált körülmények között tárgyalják meg a szerepek elosztását! – még mielőtt az osztály elkezdhette volna megtárgyalni, hogy ki kicsodát játsszon a Rácz tanárúr újra megszólalt. – Csengey! – Csengey, az első sor első vigyázba vágta magát a neve hallatán. – Kérem jegyezze az ötleteket, majd a végleges döntést közölje velem az osztály előtt lehetőleg az óra vége előtt! Leülhet!
Csengey helyett foglalt és a többiek már dobálóztak is az ötleteikkel, ő meg egyre csak jegyzetelt.
 - Amondó vagyok, hogy legyen Weisz a Mária, úgy is olyan vékony hangja! – az érv az ablak felöli padsorból jött. Sokan helyeseltek rá, de akadt olyan, ki más véleményen volt.
 - Nem figyeltél a tanárúrra!? – Kolnay nagy hanggal kezdett bele az ellenkezésbe. – A tanárúr többször is elmondta, hogy a félre értések megelőzése érdekében csak az elbeszélő fog beszélni! – mielőtt folytatta volna jóval halkabbra fogta magát és a Rácz tanárúrra pillantott, megbizonyosodjon róla, más osztályok dolgozatának javításával elfoglalva. – Amúgy is a Cselének sokkal lányosabb arca van. Sokkal jobban illene rá Mária szerepe, mint Weiszre!
 - Egyetértek, papuskám! Csele lenne a mi tökéletes Máriánk. – Csónakos Cselére vezeti tekintetét, hogy megnézze magának a másik mit gondol erről az ötletről. Sajnos nem látja a gigerli arcát, mert ő előre fele fordulva a padjának fedelével szemez. – És az angyalra is van ám ötletem!
 - Ne tartsd magadban! Had halljuk ki az! – a kíváncsi faggatózásba Barabás kezdett, de mindenki mást is érdekelte.
 - A Nemecsek, há' ki más lenne! Mit szólsz hozzá, Nemecsek? Benne vagy?
 - Ha nincs más aki jelentkezne a szerepre, akkor én vállalom. Persze, csak ha nincs ellen vetés – senkinek esze ágába sem volt ellenkezni a szőkével, a Csengey egyből a végleges listára írta a nevét, mellette feltüntetve csupa nagybetűvel GABRIEL ARKANGYAL. Arra nem számítottak, hogy a kis Nemecsek tartogat valamit a tarsolyában. – Azonban nekem is lenne számodra egy szerepem, Csónakos.
 - Bökd ki, papuskám!
 - Úgy vélem, bár a többiek nem tudom milyen véleményen vannak, de én magam úgy gondolom játszhatnád Józsefet. De ha ellenedre van, én aztán nem erőltetek senkire semmit! – szabadkozott a szöszi.
 - Nekem osztán nincs ellenem, ha Csele is beleegyezik abba, hogy eljátssza Máriát. – minden szem a Nemecsek mellett helyett foglaló Cselére szegeződött. Csele odasúgott valamit a padtársának, ki vigyorogva közölte a többiekkel, hogy beleegyezik. Az alacsony szőke fiú neve mellé, Csele SZŰZ MÁRIA; Csónakos JÓZSEF. Az óra végére az összes szerep gazdára talált. Csengey átnyújtotta a véglegsített listát a Rácz tanárúrnak, ki hangosan felolvasta és mindenki meglepetésére nem kötött bele. És így történt, hogy nem egy fiú a Pál utcából szerepet kapott az iskolai betlehemezésben.

 Nagy a felfordulás a színfalak mögött. A jelmezeket Csele nővére csinálta így azokkal semmi gond nem volt, mindenkire tökéletesen passzoltak a ruhák. Minden más kiegészítőről ez már nem volt elmondható. Az inkább narancssárga, mint arany színű glória nem akaródzott egyenesen megállni Nemecsek fején. Boka próbált neki segíteni, hogy nézzen ki valahogy, de a mű bajusz amit felaggattak rá, hogy még jobban úgy nézzen ki, mint a gazda, aki nem szállásolja el Máriát és Józsefet – a többiek szerint úgy néz ki, mint ahogyan ők elképzelik azt az embert – Nemecsek válla meg csak rázkódott a nevetéstől.
 - Maradj már nyugton! – Boka bármennyire is próbált komolyan beszélni, az orra alatt lógó bajusz miatt nem lehetett úgy venni őt. Az előtte állóból hangos kacagás tört elő. Nemecsekkel egy időben Barabásból is kitört a nevetés, csak ő Kolnayt nevette ki. Ő sem járt jobban, mint Boka, rá egy egész mű szakállat aggattak fel, de Kende sem nézett jobban ki birka prémbe bugyolálva.
 - ÉN EBBEN A HACUKÁBAN BIZTOS NEM MEGYEK AZ EGÉSZ ISKOLA SZÍNE ELÉ! – az igen csak agresszív kiáltás a tükör előtt álló Cselétől jött, kit eddig mindenki távoltartott a tárgytól, még a saját nővére is.
 - Csele nyugalom, senki sem fog felismerni ebben a ruhában – a nyugtató szavak Csónakos száját hagyták el, de nem igazán oldották a fenn álló helyzetet. – Senki nem fogja felismerni a csinos kis pofikádat, amit egy kék mizéria fog takarni! – Csele arca lángba borult a rejtett bóktól. Csónakos tőle nem megszokott módon szinte suttogóra vette hangját. – A tekintetedet tartsd a gyermekünkön, és tudd én mindig mögötted vagyok és támogatlak, bármi történjék is – még utoljára biztatóan megszorította a Máriának öltözött fiúkát és tovább állt, hogy ő is kacaghasson egy nagyot a hírtelen borostát növesztett barátain. Csele meg csak állt ott, mint egy pirosra festett sóbálvány.

 - A három király és a pásztorok a fényes csillag formájában utat mutató angyalt követték egészen a megváltó Jézus Krisztusnak fekhelyeként szolgáló jászolig. Először a pásztorok üdvözölték a kisdedet. Majd a három király aranyat, tömjént, mirhát ajánlott fel Isten fiának. Mária és József megköszönték az ide fáradóknak, hogy fiúk elébe jöttek. – Csele és Csónakos, Mária és József képében meghajoltak az utazók előtt ezzel kifejezve hálájukat. Mióta felmentek a színtérre Csónakos nem engedte el Csele derekát, óvatosan fogta – igaz senki sem látta.
Csele az előadás kezdete óta úgy tett, ahogy Csónakos mondta és a zavara is onnantól volt számítható. Az előadás végeztével a közönség hatalmas ovációba tört ki. Többször is meg kellett hajolniuk és egyre csak azt kántálta a diák sereg, hogy vissza, vissza. Nagy nehezen sikerült a színészeknek visszajutniuk a színfalak takarásába. Rácz tanárúr, mint felkészítő tanár mondott pár szót az előadásról, majd az igazgató kezdett bele hosszú monológjába.

 Csele Csónakos ruhájának szegéjét fogva vánszorgott le a színpadról, hátra érve sem engedte az anyagot, amit a magas fiú értetlen tekintettel díjazta.
 - Köszönöm – motyogta az orra alatt, lehajtott fejjel, hogy a másik ne láthassa bíborba öltözött arcát. - Köszönöm, hogy betartottad a szavadat. Nagyon jól esett. – egy gyengéd kezet érzet arcára simulni, ezért felemelte tekintetét így Csónakos boldogságtól és vágytól csillogó szemébe tudott nézni. Már csak pár centi volt az arcuk, között amikor Csónakos megszólalt.
  -Örülök neki, remélem ez is jól fog esni én szűz Máriám – a mondat végeztével Csele ajkára hajolt. Csele megkapaszkodott Csónakos József ruhájába és nem engedte eltávolodni őt.
A háttérben – bár nem olyan hangos, mint Csónakosé – fütty szó hallatszót és a Pál utcaiak bátoritó szavai, mibe lassan elvesztek Weisz jaj, de örülök, hogy nem én lettem Mária indokai.