Nyár és Jaden

Iskola...

Az út visszafelé gyorsan eltelt. Direkt este mentünk, hogy minél több időnk legyen még Waltonékkal. A búcsú borzalmas volt. Legszívesebben maradtam volna örökre, de persze ez nem lehetséges. Viszont ami a legjobban zavart, hogy nem tudtuk megbeszélni, hogy most mi is van köztünk Jadennel.

Ahogy beszálltunk a kocsiba Maymay bömbölni kezdett, de aztán szépen lassan álomba sírta magát. Legszívesebben én is sírtam volna, de tudtam anyunak egy összetört szív is elég. Bár gondolom azért feltűnt neki, hogy van köztem és Jaden közt valami, persze megkérdezni nem volt mersze...
Hamar ráuntam az útra amin már legalább 10-szer végigmentem, szóval betettem a fülhallgatómat a fülembe, és elaludtam
Anya ébresztett fel. -Sophie! Ébredj itthon vagyunk, megérkeztünk haza. -legszívesebben maradtam volna a kocsiban , de tudtam a pihe puha ágynál nincs jobb. Maymayt is felébresztettünk és elkezdtünk bepakolni a házba. Körülbelül 20percbe telt, hogy bevigyünk minden csomagot, és ezek után mindenki örömmel dőlt az ágyba. Amilyen gyorsan tudtam a kocsiban elaludni, annyira lassan ment ez az ágyban. A tudat hogy holnap után iskola, egyenesen az őrületbe kergetett. Aztán Jaden jutott az eszembe. Hiányzott a karcos hangja, a nevetése, a mosolya. Mindene hiányzott. És ahogy így gondolkodtam egyszer csak rájöttem... még magam sem hittem a gondolataimnak, de ez nem lehet más... egyszerűen ez AZ. -Szeretem Jaden Waltont! Mondtam már-már hangosan. Szerencsére senki sem hallott meg, vagyis rélem. Soha sem gondoltam, hogy ezt valaha kimondom. Régóta motoszkált egy érzés a fejemben, de sosem tudtam, hogy ez mi is lehet. Ma azonban rájöttem, hogy ez a szerelem keserves érzése. És hogy miért "keserves"? Hát azért mert tudtam én és Jaden, mi ketten soha nem lehetünk együtt. Hogy is lehetnénk, más városban élünk , más iskolába járunk, minden más az életünkben. Ahogy ezen morfondíroztam, egyszer csak a kétségbe esés édes ízét éreztem, ami egyáltalán nem tetszett. Hamar elhesegettem ezeket a gondolatokat a fejemből azzal, hogy attol még hogy én érzek valamit az nem jelenti azt, hogy ő is. Ezek után végre hajnali 3-kor én is elaludtam.

A következő nap hamar eltelt. Beszereztük az iskolához szükséges cuccokat. Hamar lefeküdtünk, hogy holnap ne legyen annyira nehéz a korán kelés.

-Kicsim! Ébresztő!! -szinte kiáltotta anya a fülembe, és már suhant is ki a köntösében a következő szobába Maymayhez.
-Ahh nem hiszem el hogy már megint suli, találkozhatok az idióta osztálytársaimmal. -semmi kedvem nem volt az egész naphoz, az egyetlen dolog amire igazán vártam, hogy újra lássam Zoet. Feldobtam egy kis sminket magamra, gyorsan felvettem az iskolai uniformot amit minden ünnepen hordanunk kell. -Bár őszintén szólva az iskola kezdés nem éppen ünnep... -kuncogtam magamban. Mikor elkészültem lefutottam gyorsan a lépcsőn, egyenesen a konyhába, ahol megterített asztal várt. Úgy éreztem, hogy egy falatot sem tudok lenyomni a torkomon, szóval ettem egy negyed kiflit magában, és megmostam a fogam. Mindenki beűlt a kocsiba, és legnagyobb bánatomra nagyon hamar beértünk az iskolába.

"A 10.c-nek a 46-os terembe kell menni az évnyitó előtt, ott fogunk gyülekezni" Olvastam az email-t amit már hetekkel ezelőtt kiküldtek. 10 perc keresgélés után végre megtaláltam a 46-os termet, és egy kis gondolkodás után benyitottam. Csak páran voltak bent, de legnagyobb bánatomra David volt az egyik (a régi crushom). A többi emberrel sem voltam annyira jóban, hogy melléjük üljek beszélgetni, szóval köszöntem nekik, és leültem egy üres padba. Nemsokára Zoe is megérkezett, és úgy estünk egymásnak örömünkben, mintha egy éve nem láttuk volna egymást. Leültünk az általam lefoglalt két egymás melletti helyre, és elkezdtünk beszélgetni.
-Zoe, képzeld mire jöttem rá...
-Na mire drága?-kérdezte érdeklődve
-Ne akadj ki, de asszem igazad volt... tényleg többet érzek Jaden iránt.
-LÁTOD!! Én megmondtam!!!-mondta szinte kiabálva.
-Shhh! Zoe! Nem azért mondtam el, hogy az egész világnak kikürtöld, csak meg akartam valakivel osztani.
-Ne aggódj Sophie a titkod nálam biztonságban van.
-mondta, de nem tudtunk folyatatni a beszélgetést, mert Mrs.Johnson benyitott.
-Na drágáim! Remélem mindenkinek jól telt a nyár, és rendesen kipihentétek magatokat, viszont most itt az ideje, hogy visszarázódjunk a rendes életbe.
-ahogy ezeket mondta dezsávűm lett. Minden egyes évet így kezdenek a tanárok, és a hideg futkos a hátamon amikor ezt meghallom.
-Most pedig gyertek utánam, és a testnevelés teremben meghallgatjuk az év eleji beszédet.

A beszéd unalmas volt mint mindig. Az igazgató elmondott egy 2 órás beszédet, amin mindenki majdnem elaludt. Ezek után köszöntöttük az új
9.-eseket (akik tavaly mi voltunk), és aztán visszamentünk a termeinkbe.

-Büszke vagyok rátok, hogy milyen türelemmel végighallgattátok ezt a beszédet. -kezdte Mrs. Johnson.
-Most pedig pár bejelenteni valóm van. Ez az èv nagy örömötökre nem lesz olyan nehéz, mint a tavalyi. Mondtam, hogy a nehéz munkának megvan a gyümölcse. És egy kis örömhírrel is érkeztem. A tegnapi napon megtudtam, hogy érkezni fognak hozzánk új tanulók, akiket kérlek örömmel fogadjatok.
-Elnézést Mrs. Johnson! -szólalt meg Alexa.
-Én nem láttam senki új arcot. Ezek szerint akkor mégsem jön senki?
-Köszönöm a kérdést Alexa, pont most akartam erre kitérni. -válaszolt Mrs. Johnson.
- De a tanulók már itt vannak az iskolában, és épp ezért szeretnélek titeket megkérni, hogy várjatok egy kicsit türelemmel, mert ki kell mennem értük. Valószínűleg ebben a nagy iskolában nem találják meg a 46-os termet. Ugyanis elég érdekesen oldották meg a számozást.- Mondta Johnson tanárnő, és kisuhant az ajtón az új tanulókért.

Az osztály persze egyből elkezdet zajongani, beszélgetni.
- Dejó újabb őrültek. -mondtam Zoenak, és felűltem a padra, mert ott kényelmesebb volt.
- Kitudja... lehet, hogy életed szerelme fog besétálni az ajtón.
- Kötve hiszem...
-ahogy így beszélgettünk Zoeval egyszer csak feszült csönd lett. Persze ezt mi nem vettük észre, hanem tovább beszélgettünk. Majd beléptek az új tanulók az ajtón.
-Oké Sophie... ne akadj ki, de szerintem nézd meg az új tanulókat.-szólalt meg egyszer csak Zoe.
-nem értettem az egészet. Hátranéztem és nem hittem a szememnek. A két Walton fiú állt ott. Leugrottam a padról, és nem érdekelt, hogy ezt nem szabadott volna. Elkezdtem futni a sorok között, és lendületből felugrottam Javon ölébe. Senki nem értettem hogy mi történik. Hallottam, hogy mindenki összesúg, de nem érdekelt. Aztán Jadent is megöleltem, és itt már könnyekben úszott a szemem. A tanár furcsa módon nem kötött belém. Biztos érezte az örömömet...

Bocsánat, hogy ennyi ideig nem írtam. Nagyon sok volt a tanulni a való, és a dolgozatok. Most sem állítom hogy visszatértem, de próbálkozok❤️❤️. Nos igen pont akkor zártam le ezt a részt amikor az izgalom a tető fokára hágott. A folytatás nem tudom pontosan mikor jön, de próbálok sietni.
-Wanda💋💋