ataraxia // oneshot gyűjtemény

atsuoi ;; haikyuu

Oikawa semmire sem vágyott jobban, mint arra, hogy végre elérkezzen a nyár. Bulik, barátok, esetleg nyári románcok; minden, amire csak egy átlagosnak vélt tizenhét éves fiú vágyhatott. Tooru mindig is népszerű volt a hölgyek körében, így tisztában volt vele, hogy nem lesz nehéz dolga. Elhatározta, hogy amint elkezdődik a szabadság ideje, azonnal el is megy Iwaizumival, a legjobb barátjával vásárolni. Azonban egy dologgal nem számolt. Az édesanyja Oikawát tudta nélkül beíratta egy csak fiúknak szóló táborba. A nő úgy vélte, Toorura igazán ráfér, hogy egy kis időre – pontosabban egy hétre – távol legyen a lányoktól, hiszen szerinte a fia azért nem kitűnő, mert a hölgyek túlságosan is lefoglalják. Emellett az Emiko névre hallgató nő tudta, hogy gyermeke mennyire szereti a röplabdát, így egy olyan táborra esett a választása, ahol Tooru edzhet is.
Persze amikor Oikawa megtudta, hogy nem ünnepelheti úgy a nyár kezdetét, mint ahogyan azt eltervezte, a "kiakadt" gyenge kifejezés. Haragudott az anyjára, csalódott volt és legszívesebben mindent elpanaszolt volna legjobb barátjának, de nem akarta terhelni. Iwa-channak már így is elege lehetett Tooruból. Már jó ideje csak a nyárra vonatkozó terveivel bombázta. Hová menjenek, milyen ruhákat fog rendelni, kikkel bulizzanak és egyéb remek ötletek sokasága.
Hajime már négy napja csak elolvasta Oikawa üzenetit, de nem válaszolt rájuk, ugyanis feleslegesnek érezte; a mogyoróbarna hajú úgyis minden nap újabb üzenetekkel örvendeztette meg a röplabdacsapatuk ászát.
Végül fél óra magában való őrlődés után Tooru úgy döntött, mégiscsak ráír – ma már ki tudja, hanyadjára – Iwaizumira.

iwa-chan
anyám táborozni küld

Ezt az üzenetet Iwa-chan nem hagyta figyelmen kívül, szinte azonnal válaszolt rá, amint meglátta és elolvasta. Viszont korántsem úgy, ahogyan arra Oikawa valaha is számított volna.

Miért?

Tooru azt hitte, Hajime biztosan örülni fog neki, hogy nem kell az egész nyári szünetet – ami valjuk be, a japánok esetében nem a leghosszabb időszak – vele töltenie, de azzal nem számolt, hogy mi van, ha megkérdezi, hogy mégis miért történt változás a tervben. Hiszen valószínűtlennek tartotta.

anyám szerint sok időt
töltök csajozással

Ez így is van.

ne dörgöld még
te is az orrom alá >:(

Akkor mi lesz így a
szünettel?

nem tudom:((
majd ha szabadulok
szólok:p

Oké.

Oikawa eltette a telefonját, és inkább azzal kezdett foglalkozni, hogy bepakoljon a sporttáskájába, amit magával tervezett vinni. Nem akart semmit sem számításon kívül hagyni, így mindent amire csak úgy vélte, szüksége lehet, eltett. Persze csak azokat, amik az esti zuhanyzáshoz és alváshoz nem kellettek még aznap. Na meg a reggeli készülődéshez. Úgy volt vele, attól még, hogy nem lesznek lányok a táborban, nem akar igénytelennek tűnni, és úgy megjelenni, mint holmi átlagos, semmibe vehető, önmagáról túl sokat képzelő fiú. Hiszen Tooru sok mindennek elmondható, de trehánynak és túlzottan önimádónak nem. Csupán tisztában van az adottságaival, illetve a tehetségével. Azt viszont kénytelen elismerni, hogy néha nagyképűnek és bunkónak tűnhet, de azt semmi pénzért sem vallaná be, hogy mindez maszkként, amolyan védekező mechanizmusként funkcionál. Egészen addig tettette az önbizalmat, amíg természetesnek nem tűnt számára, hogy így viselkedik. Mindig is tisztában volt a saját hiányosságaival és hibáival, sőt, titkon talán még utálta is magát, amiért nem akarta elfogadni, hogy vannak nála sokkal jobb játékosok, helyesebb srácok, tehetségesebb emberek. Utálta magában, hogy gyakran gyerekes volt, hogy gyakran sírt a szobájában, mikor valami nem a tervei szerint alakult. A két kapaszkodója ami volt, az a kinézete és a tehetsége. Már egészen kiskora óta rengeteg bókot kapott, hogy milyen szép, már-már hibátlan arca és haja volt. A tehetségét pedig már alsó-középiskolában is gyakran csillogtathatta. Így hát erre a két dologra alapozta azt a nagy egóját, amit Iwaizumi próbált valahogyan lerombolni –, sikertelenül.