Mondd már el kérlek/befejezetlen/

2. fejezet: Panna: A váratlan hír

Sziasztok! (09.15 csüt.)

Marics Panna vagyok 17 éves. Marics Peti a bátyám a Valmar énekese, de róla soha nem beszélünk és nem tudunk róla semmit. Ugyanis egy éve elköltözött itthonról. Pontosabban megszökött. Már régóta érdekelte a zene világa, de anyáék mindig elnyomták ezt a kérdést azt mondták tanuljon szépen és legyen egy rendes munkája. Ő egy nagy családi vita után, ami már minden naposnak számított összepakolt és elment. Azóta nem tudunk róla semmit. Engem érdekelne mi van vele, de anyuék tiltják, hogy kapcsolatot tartsunk. Félnek, hogy én is inkább a zenét választom. Nem tudom, hogy gondolják mikor nulla az érzékem a zenéhez, de mindegy. Ami bennem és a bátyámban közös az a sport szeretete. Én is teniszezem, mint ő. Mikor láttam ahogy játszik én is úgy akartam játszani. Egész kicsi voltam mikor elkezdtem. 4 évesen. Akkor csak heti egyszer viszont mikor kiderült, hogy egész jól megy lassan elkezdtük emelni az edzések számát. Már heti minimum 10 edzésem van, (Minden hétköznap kettő, reggel és este) de ha tehettem plusz 2-t meg beiktattam. Igazából a sport segített át egy csúnya szakításon. Bencével 2 évet voltunk együtt. Ő volt az első kapcsolatom. Én naiv azt hittem, hogy az utolsó. Majd egyik délután fagyizni voltunk és amikor elment mosdóba csippant a telefonja. Mivel ismertem a kódját felnyitottam, de amit ott láttam arra igazán nem számítottam. Megcsalt. Méghozzá nagyon csúnyán. Az írásokat visszanéztem. 1 hónapja csapta a szelet a lánynak nem kicsit. A képernyő tele volt szivecskékkel és szeretlek üzenetekkel. (micsoda Deja vu a bátyámat is megcsalták az első kapcsolatában. És milyen jó lett volna, ha ott van mellettem.) Mikor megkérdeztem mi ez? Csak makogott. „Hát már rég el akartam mondani." És egy csomó ilyen hülye kifogással jött. Ekkor felálltam és sírva elszaladtam. Akkor egy világ összetört bennem. 8 kilót fogytam. Alig ettem. Folyton sírtam. Csak az edzésen éreztem elfogadhatónak az életem. Senkire nem számíthattam. Gondolod te, mint olvasó. És a szüleid? Hát igen, a szüleim. A munkájuk miatt folyton utaznak, ide-oda repkednek a világba. Ilyenkor hagynak egy cetlit a hűtőn. "Németországba kellet mennünk 6 nap és itthon vagyunk" persze miután hat nap múlva hazaérnek. Hoznak egy-két ajándékot. Ruha, ékszer és társai és már utaznak is tovább. Azt viszont soha nem gondoltam volna, hogy ennek az utazgatósdinak egyszer komoly következményei lesznek rám nézve.Csütörtök reggel ötkor keltem. Valahogy éreztem, hogy valami nagy gáz van. Mármint azon kívül, hogy az életem romokban van. Lesétáltam a konyhába, gondoltam iszom egy jó kamillateát. Mostanában szoktam rá. Egy kicsit megnyugtat. Ekkor láttam meg egy cetlit a hűtőn, amire nagyon nem számítottam.

"Szia édesem!

El kell utaztunk Dél-Afrikába egy évre. Munkaügy. Mikor te ezt olvasod mi már a reptéren vagyunk. Tudom, hogy egy éve nem beszéltél Petivel és mi is haragszunk rá, de nem maradt más választás. Fel kell költöznöd Pestre. Pakolj össze mindent amire szükséged lehet. 10-re itt lesz érted a bátyád. Minden fontos dologra már Peti tájékoztat
Már nem is kívántam azt a rohadt teát. Miért? Kérdeztem magamba. Hiányzik a bátyám, De azért annyira nem, hogy oda is költözzek. Minden ide köt. A suli, ahol a legjobb barátnőm van. Az edzések. Az életem itt van. Nem tudok csak úgy egyik pillanatról a másikra költözködni. A lábaim ekkor faladták a szolgálatot. Le kellet ülnöm megnyugodni. Vert a víz és szédültem. Mikor egy kicsit jobban lettem próbáltam csörgetni anyáékat de rájöttem felesleges, már a gépen ülnek. Ott pedig nem használhatnak telefont. 40 perc önmarcangolás után rájöttem nincs más választásom. Költöznöm kell. Ha tetszik, ha nem. Felmentem a szobámba és elkezdtem pakolni. Csak a legszükségesebbeket. Két nagy bőröndöm van, azokba terveztem a költözködést. A földön ülve válogattam a ruháimat. Mivel szeptember közepén jártunk elég nehéz dolgom volt. Ilyenkor bármi megtörténhet. Leeshet a hó, de süthet a nap száz ágra is. Tettem minden féle ruhadarabot. Hosszúból, rövidből, melegből és olyat is, amiből kivan az egész hasam. Igy az egyiket tele raktam ruhákkal a másikba pedig a kedvenc könyveimet és csecsebecséimet és egy pár sminket. Nincs belőlük sok, de nekem fontosak. Bosszúsan dobáltam a cuccokat a bőröndbe. Még mindig nem hittem el, hogy anyuék képesek voltak így elmenni. Végül egy papírdobozba raktam pár cipőt és ennyi. Nem vagyok nagy igényű. Főleg a szakítás óta. Nemigen adok a külsőmre. Niki mindig az mondja kicsit figyelhetnék magamra. A nyáron többször próbált rávenni, hogy menjünk el vegyünk nekem új ruhákat, de én mindig nemet mondtam. Inkább a szobába feküdtem néztem a sorozatokat és ettem a csokit. A garázsból összeszedtem minden teniszes cuccom. Ott tartom őket egy polcon. Az ütőt és a váltó ütőt, a táskát bennne a verseny ruhámmal. Mondjuk az egyesületi ruhákra nem lesz szükségem. Hála kedves szüleimnek. Ettől nagyon féltem, hogy ott, hogy oldom meg a teniszt. Tudtam, ha nem játszhatok össze fogok zuhanni. Ez tartotta bennem a lelket a szakítás óta. Mikor elkészültem mindent kiraktam az előszobába indulásra készen és felhívtam Nikit. Ő a legjobb barátnőm és az egyetlen.
Puszi Anyu, Apu!"-Szia! - szoltam bele a telefonba egyhangúan.