Azt mondják, a Nagy Dám volt az első, aki harcba hívott minden állatot az emberi elnyomás ellen.
Rövid csata volt. Leverték. A bukás már ott lebeghetett a kezdetektől fogva, ez mégsem állította meg sem a Nagy Dámot, se azon keveseket, akik úgy döntöttek, csatlakoznak hozzá.
Talán nem értették egymást eléggé. Talán még csak ébredezett bennük az a Másik, az az új hang, ami szembeszállt az Ősi Elvvel. Az, amelyik arra ösztönözte őket, hogy szembeforduljanak a puskacsővel, és ami fontosabb, az azt tartó legnagyobb ellenféllel: az emberrel.
A Dám seregét megállíthatták, de a változást nem. A változásnál pedig nincs elsöprőbb erő, hiszen maga alá temet mindenkit. Embert, állatot. Majd maga alá temeti a világot is.
Gyors röptű madarak szelték át az eget, és amik a napkelte irányában zsugorodtak apróvá a horizonton, végtelennek tetsző idő után nyugat felől bukkantak fel újra, hogy meghozzák a hírt: mindenhol megtörtént. Sehol sem maradtak némák. Sehol sem maradtak rabok.
Én magam nem tudom, így történt-e, hogy valóban ő volt-e az első, vagy, hogy létezett-e egyáltalán. De számít-e, hogy melyik esőcsepp dagasztotta a folyót kitörő árrá?
YOU ARE READING
Harkin
Science FictionA nem túl távoli jövőben az állatok öntudatra ébrednek, és megelégelve az elnyomást, fellázadnak az emberek ellen. Az erőszak azonban erőszakot szül, így a megmaradt állatok bujkálni kényszerülnek az emberi megtorlás elől, minden nap farkasszemet né...
