Fájdalmas valóság

Part 2

Hajnalban rettentő fejfájásra ébredtem és mivel már csak 1 órát tudnék aludni, így inkább főztem egy erős kávét. Borzalmas passzban vagyok a tegnapi nap után és ez az arcomon is meglátszik. Flóra még mindig békésen alszik, ezért a lehető leghalkabban megyek a szekrényhez tiszta ruhákért remélve, hogy nem ébred fel. Emberi külsőt varázsolok magamból és nekiállok reggelit készíteni, és közben Fló is megjelenik a konyhában. Töltök neki kávét, mert azért rajta is eléggé látszik a tegnap este. Egy keveset ittunk na... Kész lett a rántotta amihez aprítottam zöldséget és neki is fogtunk az ételhez. Nekem el kellett indulnom a munkába, szóval a kulcsot odaadtam Flórának, hogy majd zárjon be. A buszon ismét tömeggel kell szembesülnöm, ami most a szokottnál is kellemetlenebb, ugyanis másnaposan még nehezebb elviselni a hangoskodó tiniket. A munka újfent kínlódós volt egész nap, így eléggé örültem, hogy vége a munkaidőmnek, azonban otthon hagytam az edzős cuccomat. Na akkor most rohannom kell a buszhoz, amit nyilván lekések és majd csak 10 perc múlva jön a kövi. Fasza, így most már biztosan késni fogok edzésről. Lehet el sem kéne ma mennem, mert egy csődtömeg vagyok és Gábor is beszélni akar velem. Ha ma nem tolom el a seggem edzésre, egyből levágja, hogy tényleg nem vagyok jól, ami igaz is, de nem kell megtudnia. Végül hánykolódva ugyan, de eltaláltam a dojo-ig, ahova 10 perces késéssel érkeztem meg. Nem néztek rám valami szépen, amikor beestem a terembe és még plusz büntető feladatot is kaptam. Mondhatom kurva jól esett, így másnaposan a szervezetemnek. Akinek még mindig nem tudom a nevét, na ő nagyon jól szórakozott azon, hogy szenvedek, ami miatt elég sűrűn villantottam rá gyilkos tekintetemet. Edzés végén direkt szivatva engem, Gábor maga áll velem párba a párbajnál, melyben nagyon csúnyán elpicsáz. A küzdelem végén fáradtan purcanok ki a földön, mit sem törődik a haldoklásommal ellenfelem, Kezemnél fogva ránt fel.

- Nem lustulsz! Aki éjjel legény az edzésen is legyen az! - mondja mélyen a szemembe, aztán elkiabálja magát, hogy sorbanállás. Amikor megvolt a csapat kiáltás és a pacsizás, amit minden edzés végén megteszünk, akkor megpróbáltam észrevétlenül kisurranni, de mily meglepő nem jutottam messzire. Gábor elém vág nagy léptekkel, ezzel megakadályozva, szökésemet. - Ácsi, te még maradsz itt velem! - erő hiányában inkább szót fogadva huppanok le a tatamira és ő is hasonlóképpen tesz.

- Miről akartál beszélni? - térek egyből a lényegre, hátha el tudom kerülni a témát, amit biztosan fel fog hozni. Reménykedni lehet, nem?

- Voltaképpen egy közelgő versenyről szerettem volna eredetileg beszélni veled, de előbb szeretném tudni mióta tart ez megint! - Nem tud konkrétumot a múltamról, de jó emberismerő

- Nem régóta... - sütöm le a szemem szégyenemben.

- Nem eshetsz vissza! Anyádék a lelkemre kötötték, hogy figyeljek oda rád, hát állom a szavam! Alina, ha hagyod, akkor talán tudok segíteni. - próbál a lelkemre beszélni és sajnos sikerül is neki.

- Megvagyok! Volt már rosszabb is és ne aggódj, ha baj van szólni fogok. - még ha tudom, hogy ez nem is van így, akkor is tudom, hogy számíthatnék rá, csak ahhoz meg kellene nyílnom, amit nem biztos, hogy akarok. - Milyen versenyt említettél? - Látszik, hogy nem igazán akar hinni nekem, de valamiért elengedi a témát egyenlőre.

- 1 hónap múlva lesz és pár embert vinnék innen. Az egyikük lennél te, ha vállalod Alina. - elgondolkodtató lehetőség, de vajon menne-e ez most nekem? Látja a tekintetemben a habozást, így unszolni kezd. - Egyre jobb vagy és igen tudom, hogy nem voltál még versenyen, de szerintem meg kellene próbálnod! Nem lesznek sokan, úgy tudom zártkörű lesz a verseny.

- Nem is tudom Gábor. Nem hiszem, hogy a versenyzés nekem való. Te is tudod, hogy milyen nehezen ütöttem vissza egyáltalán még az elején.

- Igen, ezzel tisztában vagyok Lina, de azóta sokat fejlődtél. Ne dönts most, aludj rá egyet! Rendben? - vizslat átható tekintettel, mire inkább a könnyebbik utat választom, immár sokadjára.

- Oké, át fogom gondolni. Mehetek? - nézek rá reménykedve, hisz a mai edzés katasztrófa volt számomra.

- Nyugodtan! - ahogy állok fel még szórakozottan és kicsit korholóan megszólal. - Ó és nem ajánlom, hogy máskor is késs, mert ma még megkíméltelek így is! Na de menj, pihend ki magad! - és ezzel utamra int. Az öltöző részen még az új srác is megtalál, nagy szerencsémre. Remélem érzitek az iróniát...

- Na, mi történt, csak nem elfáradt az edző egyik kedvenckéje? - vicsorog rám, én meg csak fáradtan bújok ki a ruhámból.

- Ne fárassz, ha megkérhetlek. - és nem hagyja annyiban, hogy még véletlenül se tudjak nyugodtan öltözni. Szuper...

- Naaa - és elakad a hangja, ahogy megpillantja a testemet. Faszom, a kimerültségemben el is feledkeztem a sebekről. - Az mi a fasz a hátadon? - kérdezi és megpróbálja végighúzni a csíkon az ujjait, ám én kihasználva, hogy elbambult, gyorsan egy jól célzott ütéssel gyomron találom, aminek következtében összegörnyed és egyből távolabb megy. Nem számított arra, hogy támadok.

- Kurvára ne nyúlj hozzám! Anyád nem tanította meg, hogy nem illik más dolgába beleütni az orrod? - leszarva, hogy csak félig öltöztem át, sietve kapom magamra a felsőmet is, majd kimenekülök, amilyen gyorsan csak tudok, ott hagyva a sokkolódott srácot. Kint még hallom veszekedni az edzővel, de ezzel mit sem törődve indulok el.

Mi a francért ilyen idióta mindenki? Mikor tanulják már meg, hogy a maguk dolgával foglalkozzanak? Hazáig igyekszem lenyugodni, majd amikor ez sikerült is, akkor már a vacsorához készülődtem otthon. Szerencsére a kulcsom ott volt a szokott helyen, ahova Flóra leteszi, ha olyan van, mint a tegnapi, szóval a bejutással sem volt gondom, ezért viszonylag nyugodtan tudtam hozzá fogni az evéshez. Gyorsan elmosogatom a tányéromat, aztán én magam is lezuhanyzom és irány az ágy. Hosszú percekig nem jön álom a szememre az agyam förtelmes zakatolása miatt, így mikor már fél órája is forgolódhatok merész elhatározásra jutok. Kibaszott régen értem már magamhoz és ennek az oka is megvan, viszont most megmagyarázhatatlanul ötlött fel ez bennem. Az éjjeli szekrényem legmélyén van egy apró kis kütyü, amit annó imádtam erős rezgése végett. Reménykedve, hogy nincs lemerülve, elhelyezkedem és hála a jó égnek fel van töltve, így be is kapcsolom. Az elején minden szuperül alakul, majd amikor elélveznék, önkéntelenül szakítom meg a saját élvezetem. Sorba villannak be, a mocskosabbnál mocskosabb dolgok az elbaszott múltamból, ami végül azt eredményezi, hogy miután lemostam a kis szerkentyűt, ismételten elrejtem a fiók legeslegaljára. Durva, hogy mennyire az emberbe tud ivódni néhány dolog.