Legendák háborúja- A vadász / BEFEJEZETT/

10.Fejezet

         A menetoszlop kacarászva haladt át a hegylánc gyönyörű zöld fűtengerrel megáldott tetején. A zöld szálak közé itt – ott a szivárvány minden színében pompázó megannyi vadvirág vegyült. A levegő odafent sokkal frissebbnek hatott, mint odalent, vagy a népes városokban, ahol használtabb levegőt tudott csak beszippantani a nép. Mindenki síri csendben ücsörgött vagy a lovaikon vagy a ponyvával fedett szekerek rejtekében. Egész este meneteltek ügyelve a lovaikra, hogy időnap előtt ki ne fulladjanak. Dupla adag abrakot kaptak, hogy bírják a feszített tempót. Ha elérnek Minteriasba, már csak a lovak miatt is hagynak két nap pihenőt.

        Nero gondolataiba merülve baktatott a szekereket irányító Hugh mellett, kinek néha utasításokat kellett adnia, hogy hogyan is irányítsa a menetoszlopot. Figtus szerint másnap délre már Minterias népes városában lehetnek. Előre leszögezve, hogy a lakosságból nem lehet táplálkozni. Nero elméjében egymást váltották a nyugtalanító gondolatok. Előző nap furcsa borzongás futott végig a hátán. Mintha valaki vagy valakik figyelnék őket. Mikor körbetekintett nem látott senkit, mégis tudta valaki valahol őket nézi. Ezt az érzést egy régi szinte már ősi ösztön diktálta neki, ami eddig sosem hagyta cserben és minden alkalommal kihúzta őt a csávából. Tudta minél hamarabb a város biztonságot nyújtó falai közé kell érniük. Ugyan semmi humora nem volt egy emberlány után kutatni, mikor ki kellene pihennie az út fáradalmait, de ha ő kapta meg ezt a feladatot. Minden erejével azon lesz, hogy teljesítse azt. A hegylánc végén egy kisebb kereskedelmi ösvényt pillantottak meg, ami már nagyon régóta ott lehetett. Szekerek ezer és ezer kereke vájt utat a földbe. Az ösvény alján óriási területen egy rég múlt kor városának romjai terültek el, ameddig a szem ellátott. A városba vezető út két oldalán az egekig magasodó szobrok várták az érkezőket. A szobrok valaha egy ágaskodó lovat s a kardját ez ég felé emelő katonát ábrázoltak. Most viszont az idő jóvoltából, a szikla bezöldült a rá telepedő moharétegtől. A bal oldali katona már csak a kard markolatát szorongatta, s lovának feje is a semmivé vált. Az út túloldalán lévő szobor mintha jobb állapotban lett volna. Itt csak a ló mellső lábai hiányoztak. Mögöttük leomlott épületek tengerében felütötte a fejét a természet. Óriási fák magasodtak a romokból kinőve. Virágok és zöldes gyepfoltok rendezetlenül nőttek ki a feltört járdák és utak között. A fiú eltátott szájjal nézte az elhagyatottnak tűnő várost, azon merengve, hogy vajon tényleg ennyire pusztító lenne az emberi természet? A város a romjai között elburjánzó természettel maga volt a tökéltesség szimbóluma. Gyönyörűnek hatott a természet és az ember jelenlétének összessége. Ahol eddig az emberiség letelepedett ott kiirtották a fákat, bokrokat és mindenféle növényeket. Az állatvilágot is megtizedelték, arra hivatkozva, hogy enniük csak kell. Nerot kirázta a hideg, bár tudta, hogy az embereknek is igaza van valamilyen szinten. Ezekhez az emberekhez tartozott valaha ő is. Kíméletlenül zsákmányolta ki a földet, hiszen mindenki más is ezt tette. Most viszont gyökeret vert a fejében a tudat, hogy lehetett volna ezt másképp is csinálni. Nagyot sóhajtva bámulta az alatta elterülő területet.

– Ez itt Noermint. – léptette lovát a fiú mellé Figtus. – Valaha a harcosok városaként volt ismert. Innen származom én.

Nero a férfi felé kapta a fejét, amint meghallotta a hangjába csendülő szomorúságot. El sem tudta képzelni mit érezhet most. Ha útjuk esetleg Intries felé vezetné őket és szembesülnie kellene vele, hogy mivé vált most szeretett szülővárosa, akármilyen keménynek is képzeli magát, bizony összeszorulna a torka. Már most érezte a kis gombócot a torkában. Ha anno ezerötszázharmincöt éve nem változtatja át az az idegen vámpír már régen halott lenne. Testét a gyerekei engedték volna örök nyugalomba. Húsát már megette volna az idő vaskereke s csak a csontja hevernének a koporsóban. Most viszont a tudattal, hogy megölte egyetlen egy szerelmét, a nőt kivel leélhette volna életét, látta meghalni a szeretteit, könny szökött a szemébe. Idegesen kapott a szeméhez, hogy a mellette ácsorgó férfi még véletlenül se vegye észre, hogy elgyengült.