WangXian♡Az ellentétek vonzzák egymást♡

I -fejezet ♡

Wei Wuxian éppen egy hatalmas kikötővárosról álmodott, ahol az emberek különböző feliratú lámpásokat engedtek fel az égbe. Gyönyörű látvány volt, főleg amikor egy-két tüzijáték mégjobban megvilágította a lámpások fényét. Nem tudta hogy éppen hol van, vagy mit keres ott, de az egész olyan valóságosnak tűnt.

Ahogy lenézett, látta hogy az ő kezében is van egy lámpás, bár nem tudta kivenni hogy mi van ráírva. Ami meglepőbb volt, hogy nem egyedül fogta, egy másik személy hosszú ujjai rákulcsolódtak a kezeire, így tartották együtt a kérdéses tárgyat, amit készültek felengedni az égbe. Amikor észrevette, hogy milyen közel van az a valaki, elkezdett nevetni zavarában, és szokásosan össze-vissza beszélni. Sokáig nem jött válasz, és Wei Wuxian kezdte úgy érezni hogy valami nincs rendben. Pár perc várakozás után, egy szomorúan csengő de mégis vágyakozó hangot hallott ahogy alig hallhatóan a fülébe suttog.

-Wei Ying... Én.. - a férfi hangja rekedtes és elhaló volt, és a lámpás  nem volt elég magasan hogy megvilágítsa az arcát, ezért Wei Wuxiannak ötlete sem volt ki lehet az. Meleg könnyeket érzett az arcán, amik nem hozzá tartoztak, hanem a titokzatos személyről hullottak rá. Éppen próbálta volna felemelni a lámpást, hogy meglássa ki szorongatja ilyen erősen a kezeit, mintha sosem akarná elengedni..

- WEI WUXIAN! Azonnal ébredj fel, különben kinyírlak! - ordított szokásosan idegbeteg hangján Jiang Cheng, és ennek kíséretében hozzávágta az iskolai egyenruháját. - Én nem fogok már az első nap miattad elkésni, ha 5 percen belül nem készülsz el már itt sem vagyok!

Wei Ying már hozzá volt szokva az ilyen ébredésekhez, és apró mosolyra húzta a száját, mert tudta hogy Jiang Cheng mindig megvárja őt, függetlenül attól hogy mennyit késnek.
A következő pillanatban Jiang Yanli nyitott be a szobába, reggelit hozott Wei Wuxiannak, mivel a közös családi étkezést sikeresen átaludta.

- Jó reggelt, A-Xian! - kezdte lágyan mosolyogva, miközben odaadta reggelijét fogadott kisöccsének.

- Köszönöm, Shijie! - Wei Ying álmos tekintete rögtön átváltott vigyorgásba, általában ez történik miután Jiang Yanli ételeiből eszik.

- Nem igazság, hogy ő ágyba kapja a reggelit. - morgott az orra alatt Jiang Cheng - Shijie, túlságosan elkényezteted őt.

- Hé, hallottam ám! Akkor miért nem kelsz te is később? Senki sem állít meg! - Wei Ying elégedetten falatozta a tükörtojását pirítóssal, bár ezt inkább zabálásnak lehetett nevezni, mivel úgy evett mint aki hetek óta nem látott kaját.

- Egy bizonyos valakivel ellentétben, én legalább tudom hogy mi az a kötelesség, és nem dolgoztatom Shijiét feleslegesen! És egyél már normálisan, rossz nézni amit csinálsz! - Jiang Cheng sosem kezelte jól a dühét, főleg hogyha Wei Wuxianról volt szó. Nem akart már az első nap rossz benyomást kelteni az új iskolában azzal, hogy elkésik, de azért mégsem hagyhatta otthon a fogadott testvérét amikor egy osztályba fognak járni.

Jiang Yanli sóhajtott és mosolyogva ingatta a fejét. Általában minden reggel zűrzavaros, de a mai különösen az.

- A-Cheng, A-Xian, ne veszekedjetek! Nemsokára kezdődik az évnyitó, nekem mennem kell! Legyetek ott időben! -Legszívesebben Yanli is megvárta volna őket, de végzősként ő mondta a nyitóbeszédet, tehát mindenképp oda kellett érnie.

Wei Ying és Jiang Cheng ösztönösen bólintottak, Jiang Yanli szava mindig felülírt bármilyen veszekedést.

Wei Ying hanyagul magára vette az iskolai egyenruháját, nem törődve a gyűrődésekkel és egyéb apró formalitásokkal.

Jiang Chenggel rohanva az évnyitó végére sikerült beérniük az új iskolába, ezt is csak a Google maps-nak köszönhették, mivel Jiang Yanlit elfelejtették megkérdezni hogy merre is van. Próbáltak besunnyogni a tömeg legvégére, mintha egész végig itt lettek volna, de az egyik tanár már messziről kiszúrta őket. A kecskeszakállas férfi hűvös pillantásokkal méregette a két fiút, mintha a szemgolyóival akarná megfojtani őket.

- Haha, ez nem a legjobb első benyomás! - Wei Ying letörölhetetlen vigyorral integetett a most már vöröslő fejű tanár felé.

-Wei Wuxian, én esküszöm hogy egyszer kinyírlak... - húzta össze a szemöldökét Jiang Cheng, mire Wei Ying nevetett és rátette a kezét a fiú vállára.

-Ugyan már, hogy mondhatsz ilyet? Idősebb vagyok nálad, kérek egy kis tiszteletet!  Elszomorítasz - kezdte el a műsírást, mire Jiang Cheng lelökte Wei kezét a válláról, és csak hümmögött egyet, jelezve hogy nem ér annyit a beszólás hogy reagáljon rá.

Ez volt Wei Ying gyengepontja. Minél jobban figyelmen kívül hagyta valaki, annál inkább nem bírta megállni hogy piszkálja az illetőt.
Egyből gyengén vállal meglökte A-Chenget, mire az viszonozta és elkezdtek "verekedni", persze egyáltalán nem komolyan. A többiek nem foglalkoztak velük, mivel látták a vigyort az arcukon, meg amúgy is legtöbben ismerték már őket általánosból.
Ennek ellenére volt még valaki Lan Qirenen kívül, akinek nem imponált hogy az évnyitóba belezavarva verekedtek Weiék.

-Elég volt. - húzta el egy hatalmas kéz Weit Jiang Cheng szorításából. Egy pillanatig köpni nyelni nem tudott, annyira meglepte a dolog, aztán csak felnézett erre a valakire, aki folytatta rövid mondandóját. -Megszegtetek több szabályt is, és ez még csak az első nap. Viselkedjetek. - Wei Ying nem látta az arckifejezését, mert a fiú rettentő hosszú haja belelógott a szemébe, és a kezei erősen lefogták ezért esélye sem volt szabadulni. Egyetlen egy valamit viszont észrevett. A titokzatos valaki hangja nagyon ismerős volt számára, mintha már rengetegszer hallotta volna. De nem tudta felidézni mikor, hol, miért? Ameddig ezen gondolkodott, teljesen elbambult és elfelejtette hogy létezik a külvilág is.

- Wei Ying, WEI YING- szólongatta már lassan 5 perce testvérét Jiang Cheng- figyelsz te rám?

- Huh?? Ahh igen, figyeltem!!... Mit is mondtál? - vakarta meg kínosan mosolyogva a fejét Wei, és észrevette hogy ezúttal nincsenek lefogva a kezei. Körbenézett, de már rég nem volt a közelben az előbb még gondolataiban cikázó fiú. - Uhh.. Hova lett?

-Ki? Ah, arra a rohadékra, Lan Wangjira gondolsz? - próbálta rejteni gúnyos mosolyát A-Cheng - Nos beköpött minket Qirennek, egész délután maradhatunk takarítani. Amúgy meg arról beszéltem, hogy ezt jól megcsináltad, minden évben szívok miattad - masszírozta meg halántékát Jiang Cheng, már arra sem volt energiája hogy mérges legyen.

- Heheh, bocsika - próbálta egy ártatlan mosollyal oldani a feszültséget Wei, majd elindultak a többi diákkal az osztályterem felé.

Az osztályfőnökük Jin Guangshan lett, aki nem igazán örvendett népszerűségnek, azaz nem utálták de érdekes pletykák keringtek róla. Elvileg már a harmadik feleségétől válik el, mert őt is megcsalta, pedig még alig töltötte be a 28-at, ezen kívül szinte minden női kollégájával volt már afférja. Persze ez nagyon izgalmas téma volt egy ideig, de egyébként rendes tanár, és még fontosabb hogy engedékeny is, mondhatjuk hogy Lan Qiren ellentéte. Qiren próbálta tanítani a gyerekeket, és ehhez különböző nem túl kíméletes módszereket is bevetett ha kellett. Jin Guangshant azonban egyáltalán nem érdekelte hogy tanulnak-e, úgy tűnt hogy csak az vonzotta erre a pályára, hogy a tanárok 90%-a nő.
Erről filozofált egy ideig Nie Huaisang Wen Ningnek, de Wei Wuxian egyáltalán nem figyelt a beszélgetésre, mivel egy ideig csak egy dologra tudott gondolni. A titokzatos hosszú hajú és mély hangú Lan Wangjira, akinek mellesleg nagyon kellemes szantálfa illata volt.
Vajon miért tűnt olyan ismerősnek?