Derengő Merengő: Novellák a Harry Potter világából

Dora Tonks és más sárkánycsempészek

Megjegyzés: A nem angol nyelven elhangzó párbeszédeket a könnyebb követhetőség érdekében dőlt betűkkel írtam.

↞  ◈  ↠

1992 tavasza

– Vigyázz, Tonks, sámli!

A figyelmeztetés túl későn érkezett, a rágógumi-rózsaszín hajú lány kezében a festékes vödörrel megbotlott, és hosszában elvágódott a nyikorgó padlón. A sűrű, halványkék folyadék hamar pocsolyává terült volt osztálytársnője bakancsorrai előtt. Az utóbbi legkevésbé sem meglepett arcát félhosszú, szürkésfehér frizura keretezte, ennek ellenére mindkét boszorkány fiatal volt, épp csak elvégezték a Roxfortot.

– Eskü, könnyebb Pitont megnevettetni, mint ebben a házban talpon maradni – tápászkodott fel Tonks, és egy pálcaintéssel visszacsorgatta a festék nagy részét a tartójába.

– Kiraktak az albérletből, mielőtt kész lett volna a felújítás, muszáj volt átpakolnom – nézett végig Chiara Lobosca* az apró, enyhén düledező faház nappaliján, ahol régi és kevésbé régi bútorok álltak összetolva kusza együttélésben félig kicsomagolt bőröndökkel, kartondobozokkal és cserepes növényekkel.

– Adjak egy leckét a tulajnak? Odamehetek valami kétméteres izomagy alakjában negédesen elcsevegni az adóhátralékokról – vetette fel Tonks haragosan – Vagy McGalagonyéban... Igen, az sokkal félelmetesebb.

– Jaj, ne! Hagyd! Tudod, hogy engem senki sem lát szívesen a házában, ha megsejti, hogy miféle vagyok... Ráadásul ez végre a sajátom! Nem egy palota, de az enyém – tiltakozott Chiara.

Erre Tonksnak lett volna egy-két szava, de közel nyolc éves ismeretségük alatt megtanulta, mikor beszél a falnak. Ez persze nem jelentett akadályt, de többet mondott, hogy hónapok óta először volt szabadnapja, és családi lasagne-sütés helyett Chiarának segített lakhatóvá tenni a házikóját. A lánynak sosem igazán voltak barátai, legalább annyira a vérfarkasokkal szembeni előítéletek, mint saját zárkózottsága miatt. Tonksot viszont világéletében zavarta az ebédlőasztalnál egyedül ücsörgő emberek látványa, mindegy, hogy havonta egyszer vérengző szörnyeteggé vagy épp cserepes tulipánná változtak-e. Mert persze rég rájött Chiara titkára, gáz lett volna, ha aurornak készülve nincs ennyi sütnivalója.

– A farkasölőfű főzettel egy plüssmurmánc is baljósabb nálad – legyintett Tonks. Chiara elkapta a lesodort boszorkányfű palántát, majd feltekerte az asztalon heverő zsebrádió hangerejét.

A házikót először Walpurgis lányai zengték be, majd felváltotta őket egy mugli punk rock válogatás. A két boszorkány a rádióval versenyt énekelve, festőhengerekkel felszerelkezve folytatta a munkát. Mindkettőjük házkörüli varázslatai hagytak maguk után kívánnivalót, így bölcsebb volt a varázstalan technikánál maradniuk.

Az otthonos hangzavarban nem is hallották elsőre a kopogtatást. Az érkező kénytelen volt döngő ökölcsapásokat mérni a panaszosan felnyekergő bejárati ajtóra. Tonks Chiarával szinkronban pördült meg, szabad keze reflexből pálcájára kulcsolódott.

– Rossz a zár – invitálta be a váratlan vendéget Chiara.

– Belépés saját felelősségre – tette hozzá Tonks.

Az ajtón egy medvetermetű, bőrkabátos fickó préselődött be, nyomában szikár, hupilila inges társával.

– Max! Arley! – köszöntötték régi évfolyamtársaikat a lányok, és Tonks visszacsúsztatta pálcáját a farzsebébe. Max Gordon keservesen a fülére tapasztotta kezeit, mire Arley vigyorogva lenyomta a még mindig bömbölő rádió kapcsolóját.