☙𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 𝕒𝕟𝕕 𝕄𝕖☙(Yoonkook ff.) ¶𝔸𝕜𝕥𝕚́𝕧¶

☙☙☙☙☙

♪Jungkook♪

Nagyon várom már, hogy Yoongi felgyógyuljon, mert valahogy hiányzik. De még előtte ki kell derítenem ki volt az elkövető, de nem tudom, hogy Jacksonnak hihetek e egyáltalán.

Ez majd akkor fog kiderülni, hogy kit gyanúsít ezzel a váddal.

Úgy is kifogom szedni belőle a választ.

-Min gondolkodsz? -kérdezett ide Yoongi. Észre sem vettem, hogy elbambultam.

-Ja semmi fontoson csak szimplán elbambultam. -mosolyogtam rá kedvesen.

-Hiszi a piszi... Na mindegy ha elakarod mondani akkor úgy is elmondod majd. -ezt is nagyon szeretem benne, mert tudja, hogy milyen vagyok.

-Te.. (nagyon szeretni való vagy nekem...) -hangosan kimondtam a Te szócskát majd többit csak magamban mondtam ki.

-Én? -kérdez vissza magára mutatva.

-Te izé.. Ömm... Te nagyon kifejezed saját magad-na tessék már megint zavarba jöttem és csak makogtam még a szemébe se mertem nézni.

-Aha... azt tudom -nézett rám eléggé fura tekintettel. Ezt meg is tudom érteni. Én is így néznék saját magamra most. Haha. Ez, de kínos most.

-Ezt befejeztem utána megyek is mert van még pár dolgom amit elkell intéznem.

-Máris?Pedig csak most jöttél. Kook biztos, hogy nem titkolsz el előlem semmit? -uh, basszus, most mit mondjak neki. Mondjam el neki az igazat? Vagy inkább hazudjak míg kinem derítem, hogy mitörtént? Egyelőre inkább hazudok.

-Igen, biztosan. Csak az egyik haverom megkért menjek el vele valahová. -kamuztam be neki ezt. Remélem elhiszi.

-Ja rendben van. -huh, de jó, hogy elhitte. De még mindig nem könnyebültem meg annyira, hogy ne legyek ezügyben ideges. De nem szabad feltünőnek lennem.

-Nos akkor én megyek is. -léptem ki az ajtón.És egyből Jacksont kezdtem el hívni. Közben lassan kiértem a korházból is.

-Szia!Na miaz, csak nem hiányzom, hogy már fel is hívsz? -kérdezte nyájasan. Én meg majdnem beszóltam neki, de tudom, hogy Yoongi fontosabb ennél.

-Szia! Nem, csak azért hívtalak, hogy jó rendben szeretném tudni az igazat, tehát csak mond el amit tudsz a balesettel kapcsolatban!

-Hogy? Miért mondanám el azt neked? Nemrég azt mondtad nekem, hogy nem akarod tudni. -mondta vicceskedve, de ez egy cseppet sem vicces helyzet.

-De most meggondoltam magam. Szóval akkor el tudod mondani?! -kezdtem nagyon ideges lenni.

-Persze nyuszikám, de viszont cserébe megkell tegyél valamit nekem. -számítottam erre, hogy kérni fog tőlem valamit cserébe. Bár egy kicsit ijesztő is, de bármi legyen is az bele megyek.

-Legyen, mit akarsz? -kérdeztem közömbös hangon.

-Háát.. -esküszöm, ha most itt lenne olyat bevernék neki, hogy még a mentősök is meglepődnének, hogy ki az, mert felismerhetetlen volna az a nagy képe.

-Mondjad mááár.. Nem érek rá egésznap!! -már szinte üvöltöttem vele a telefonba.

-Jól van, jól van nyugika nyuszika. Na szóval először gyere ide a mögötted lévő, utcai árushoz.

-Hogy mi van?! -megfordultam, és hát teljesen ledöbbentem, mikor valóban ott ült az egyik utcai árusnál álruhában.
Természetesen én már régen kint voltam az utcán.

-Nyuszii! Gyere ide! -Kiabált oda nekem, hogy menjek oda. Jézusom ez nem normális.

Még szerencse, hogy nem egy forgalmas utcán vagyunk.
Lassan oda ballagtam, majd leültem vele szembe, de ő mutatta, hogy a mellette lévő széken foglaljak helyet. Majd így tettem neki, ami hogy is mondjam, kényelmetlen volt számomra, de mindegy is.