With And Without You /SZÜNETELTETVE/

24. rész

"Testvériség"

Naoki szemszöge:

- Mehetünk? - kérdeztem, bal kezemet derekára simítva.

Azt hiszem, ez volt az eddigi legesleggyönyörűbb kép, amit valaha láttam...
Egy homokos tengerparttal a háttérben, barna, lakkozott kerítésnek támaszkodva állt az én egyetlen Szerelmem, arcát napsugarak melengették, fekete hajával a szél játszadozott.
Azt hiszem, minél tovább nézem őt, annál szerelmesebb vagyok... Már ha lehetek még annál is szerelmesebb, mint amennyire most vagyok...

(Írói megjegyzés: Naoki szerelme abszolút határtalan Yuu iránt.
Nem akarom őt egy pszichopata, szeretethiányos, mániákusként bemutatni, azt viszont muszáj megemlítenem, hogy az egész történetben Naoki érzelmei a legmélyebbek és legőszintébbek, természetesen Yuuéi mellett)

Én tényleg kezdek kételkedni abban, hogy ez normális... Hogy vonzódhat valaki egy másik emberhez ennyire..??
Lehet beteg vagyok...? Belebetegedtem Harui Yuuichibe...

Te jó ég, fel se tűnt, mennyit elmélkedtem...!
Félve vezettem íriszeimet Barátomra, ám mikor láttam, Ő ugyanolyan elveszetten bámulja a kék hullámokat, mint én Őt, a legnagyobb nyugalommal vettem egy mély levegőt, s fordultam vissza a korlát felé, újra gondolataimba merülve.

- Igen - hallottam meg hirtelen Párom hangját.

Jesszus... Mi igen...? Mit igen...? Hát ezt nem hiszem el... Mire mondja, hogy igen..?! (Írói megjegyzés: Ahh ez már nekem kínos..)
Én tényleg nem tudom... Annyit agyaltam azon, mennyire bele vagyok zúgva, hogy azt is elfelejtettem, amit kérdeztem tőle... Buddha segíts meg...

Azonban még mielőtt Urunk válaszolhatott volna meglehetősen bugyuta és szégyenletes kérdésemre, Yuu összekulcsolta ujjainkat, s jobb oldalamra állva elkezdett húzni a parkolók felé.

Úr Isten... Ennyire nem lehetek hülye...

Realizáltam úticélunkat, így immáron boldogan lépkedtem Angyalom mellett. (Írói megjegyzés: Csoda, hogy nem növeszt szárnyakat és repül el, hm?)

Fekete motoromat megpillantva lepte el melegség a szívemet, s a tudat az agyamat, hogy Babám nemsokára a derekamat ölelve simul majd hozzám, amíg utazunk. Egyszerűen leírhatatlanul jó...

Tiszta extázisban* voltam már, mígnem Yuu gondterhelt arcának látványa meg nem szakította azt.
A mellettünk parkoló szürke robogót vizslatta, egyre ráncosabb homloka árulkodó jeleket mutatott, miszerint nem tetszik neki az, amit lát. Mi baja vele? Talán a színe nem teszik neki?

Úgy gondoltam, nem érdemes azzal foglalkoznom, mit néz rajta ennyire. Az egyetlen, ami "zavart", hogy miközben teljesen belefeledkezett az idegen jármű méregetésébe, egyszerűen lebénult. Nem mondott semmit, nem mozdult, nem reagált egyetlen megszólításra sem. Ez felettébb megnehezítette a dolgomat a felöltöztetését illetően. Feltéve, hogy magasabb vagyok nála, térdre kellett ereszkednem, hogy fixálni tudjam a sisakot az álla alatt. Furcsa egy pozíció, mit ne mondjak...
(Írói megjegyzés: Fogsz te még örülni, hogy letérdelhetsz elé...)

Mikor elléptem mellőle, karom súrolta az övét, mire hirtelen összerezzent, s zavartan, kipirult arccal kapta felém a buksiját, majd miután a sisak felé böktem fejemmel, felnézett, s konstatálta, ráadtam a védőfelszerelését. Ennek következtében még inkább elvörösödött.

- K-köszönöm... - mondta ki nagy nehezen.

- Elkalandoztál... Minden rendben? - kérdeztem aggódó arckifejezéssel.