𝐓𝐞𝐚𝐫𝐬|𝑳𝒊𝒍 𝑷𝒆𝒆𝒑 𝒇𝒂𝒏𝒇𝒊𝒄𝒕𝒊𝒐𝒏|

2

Nem tudom most, hogy a barátaim figyelő tekintete, a gátlásaink vagy az illem-, elolvad az őrjöngő forróságban, mintha a tűző nap alatt csókolóznánk. A bennem lévő régen használt fogaskerekeket megolajozza a szenvedély és az alkohol, és elkezdenek úgy forogni, ahogy eddig még sosem.

Önkéntelenül a lábbujjhegyemre állok, és a kezemet a válla fölött a nyakára teszem, és az ujjaimmal körbefonom. Túl messze van, én pedig közel akarok lenni. A tenyerét széttárja a hátamon, a teste menedékbe húz engem. Beleharap az ajkamba, én meg belenyalok a szája ízletes kútjába. Istenem, annyira finom! Sosem kóstoltam hozzá hasonlót. Sosem éreztem még ilyet! Minden egyes másodperc egyre felkavaróbb. Mi vagyunk egyre felkavaróbbak. A kezünk erősebben szorít. A szánk egyre kétségbeesetebb. Gyorsan kapkodjuk a levegőt az orrunkon keresztül, mert nem vagyok hajlandó elengedni a száját, és ő sem az enyémet.

Ez a csók egy hosszú folyosó, ami jobbra és balra tekereg, és egyre mélyebbre csalogat. Nem találom a kiutat, és ha valaki kinyitna egy menedékül szolgáló ajtót, valószínűleg becsapnám előtte.

-Menjetek szobára!-kiáltja valaki a tömegből. A barátaink kuncognak ezen. Ettől magamhoz térek. A szavak kirántanak a hosszú folyosóból. Mintha reflektor világítana ránk, és kiszolgáltatottá tenne engem.
Szétrebbenünk, erőltetett légzésünk egymásba merül.

Nem arról van szó, hogy zavarba vagyok amiatt, ami történt, amit a barátaim és mindenki más látott. Amiatt vagyok zavarban, amit ő látott- hogy nem vagyok immunis rá.

Magasból fürkészi az arcom. Hogy mit kereshet? Jó kérdés nem tudom, de avval a kevéske megmaradt büszkeségemmel lehajtom a fejem, hogy elrejtsem a rozsaszínes arcom. Nem láthatja.

Fürgén és ingatag lábon kimegyek a házból, és elindulok az udvaron lévő hintaágyhoz és leülök, anélkül, hogy hátrapillantanék Gusra.
A vibráló városi fények látképe sosem megy ki a divatból. Hagyom, hogy az éjjeli égbolton levő csillagok és a hold szépsége megnyugtasson. Az éjszaka levegője csillapítja a zakatoló pulzusomat, az enyhe szellő pedig belekap a hajamba, és hűsíti égő arcomat. Vádlón nézek fel a csillagokra, mintha ők rendezték volna így az egész estét. Túl sok a véletlen egybeesés, hogy ez az ember pont akkor került elém, amikor megfogadtam, hogy többet soha senki nem fogja megfogni a figyelmem. Úgy vizslatom a sötét égboltot, mintha abban megtalálnám a választ vagy esetleg megerősítő választ várnék, de nem látok hullócsillagokat. Semmilyen kozmikus jelenség nem tükrözi a bőröm alatt tomboló nyugtalanságot. Sehol egy felhő, sehol egy villámcsapás.

-Hát itt vagy!- szólal meg Emma, és leül mellém.- A többiért belépőt kellett volna szednetek.- nevet fel.
-Ez csak játék, Emma.-mondom a szemébe nézve.- Ne csinálj nagy ügyet belőle! Nem volt igazi.
-Hát, Peep úgy nézett rád, mintha legszívesebben egyben felfalna, úgyhogy én ahelyedben elgondolkoznék.
-Ne felejtsd..-rajzolok a levegőbe egy kört a V zónám köré.- A belátható jövőben ez pasi mentes marad.
-Ha az a pasi úgy nézne rám, ahogy rád néz, én átgondolnám.-egy másodpercre elhallgat- De azért tetszik neked nem?

Miből jött rá? Teszem fel magamban a kérdést. A porszívó szerű csókunkból?

____________________________

Itt is lenne a második rész! Kicsit nehezen megy most az írás, de igyekszem a következő résszel.♡

Ha esetleg tetszett kövess be hasonló könyveket tervezek írni csak más karakterekkel. Ne felejts el voteolni ezer hálám lenne! <3