Majd megfulladok ahogy a szobalány meghúzza rajtam a fűzőmet, és rám adja a méretemnél kisebb mélyzöld ruhámat. Dehát bárki tud 2 méretet fogyni azonnal egy fűzővel, ez már nekem napi rutin. Csak tudnám minek.
Szerencsére nem döngetik az ajtót a kérők, amiről én magam gondoskodtam, szüleim nagy bánatára. Dehát mit vártak, majd hozzá megyek egy vadidegenhez? Persze, aztán majd úgy táncolok ahogy őnagysága fütyül.
Ezekkel a gondolatokkal érkeztem le a lépcsőnk aljára, ahol már anyám pufogva várt.
-Végre!! Még csak az kéne, hogy elkéss! Ezzel is megint csak bosszantani akarod majd a házigazdát?! Inkább lennél hálás, hogy végre egy ilyen nagy nemes meghív magához!
- Igen, hogyne. Minden álmom volt, hogy másik 19 lánnyal egybe legyek zárva egy úri ficsúrral egy fedél alatt.
- Anyám, muszáj volt igent mondanotok erre a "versenyre"? Tudjátok jól, hogy esély sincs arra hogy a kis ujjam megmozdítsam egy férfi kedvéért.-
Anyám csak a szemét forgatta, és ölelve elköszönt tőlem, míg apám besegített a kocsiba.
-Vigyázz magadra angyalom. És kérlek, türtőztesd magad. Nem várom el, hogy elnyerd David ezredes szívét, de kérlek légy vele kedves. Jót fog tenni a hírnevünknek, ha jó kapcsolatban leszel vele.
- Nem ígérhetek semmit.-
Ülök le kaján vigyorral az arcomon, és integetek szüleimnek ahogy az egy fogatos kocsi megindul.
Sosem utaztam még egyedül. Kicsit elfog az izgalom, de gyorsan át is veszi a helyét a harag. 19 úri cicával kell lennem, akik csak arról az arrogáns tökfejről fognak áradozni. Szinte látom magam előtt ahogy majd egymást tépik érte. Utálom ezt, dehát aligha tehetek valamit. Apám hallani se akar arról, hogy vidékre költözzek és egyedül éljek boldogan. Mert hogy „egy férfi védelmére minden nőnek szüksége van a biztos boldog élethez". Nehezen fojtottam vissza a nevetést mikor ezt közölte velem. Dehát erre próbálnak nevelni kicsi korom óta. De nekem ez valahogy mégsem kell. Sose értették ezt meg. Az összes többi velem egy korú lány is kiközösített mindig, mert más voltam, mint ők. Csak egy valaki értett meg. Derek. Az egyetlen fiú volt az utcában. Jómódú volt a családja, de az apja halála óta nagyon visszafogottan élnek. De szerencsére nem költöztek el, és én így egy jóbarátra leltem benne. Nagyon sokat játszottunk együtt, minden lányt megkergettünk a vicces csínyeinkkel. Az volt a legviccesebb mikor egy döglött gyíkot dobtunk a kis teadélutánjuk során közéjük. Hatalmas hisztéria tört ki, két hétre mind e ketten szobafogságra is lettünk ítélve. De sose bántam meg. És ő se. Ahogy nagyobbak lettünk mindketten éreztük, hogy mélyebb érzelmek is meghúzódnak a barátságunk mellett. De sose mondtuk ki. Egymás arcáról letudtok olvasni. Tudtam, hogy apám sose adna hozzá. Pedig ő az egyetlen, akihez boldogan hozzá mennék. De alacsony rangú, és csak az apja hagyatékából élnek. Nincs jövedelme.
Egy éve már hogy besorozták. Elment katonának, így próbál megélni. Jól fizetnek neki, mindig küldi haza a pénzt az Édesanyjának. És akkor érkezik mindig a levél is nekem. Amit ő írt.
Levelezünk. Nem vagyunk együtt, de mégis mikor a sorait olvasom olyan mintha ő súgná a fülembe a szavakat. Ahogy meleg lehelete a nyakamhoz ér, és erős karjával átölel.
Összerezzenek mikor ezt képzelem. És feleszmélek, hogy megérkeztünk.
Fekete vaskapun jöttünk át és virágokkal tarkított gondozott kert mellet haladunk el. Tulipán. Sehol nincs a városban tulipán, de itt vagy fél holdon csak az virágzik. Lehet azért nincs is máshol, idehozatta az összeset, ki is nézem belőle. Bár még sosem találkoztunk, a híre megelőzte. David ezredes, a király jobb keze, a katonaság parancsnoka. Már ebből is sejthető. Arrogáns.
