Kényelmesen oda sétálok az asztal túlvégéhez, ami még mindig szabad, hisz a lányok java a másik végén verseng még a jobb helyekért.
Velem szemben helyet foglalt egy ismerős arcú, barna hajú lány. Szende mosollyal integetett nekem.
-Rég láttuk egymást. Örülök, hogy egy kedves ismerős is van itt. Már azt hittem egyedül leszek.
Sóhajtja nekem szavait.
-Etel! - jut eszembe a lány neve- de jó, hogy itt vagy. Így legalább lesz egy értelmes társaságom is végre. -
Össze nevetünk. Mindig is jóban voltunk. Ő a csendes, visszafogott lány, én a vad, aki mindennek hangot ad. Két ennyire különböző ember, mégis milyen jól megértik egymást.
- Szép jó napot Hölgyeim! - Lép be a terembe egy férfi. Magas, jól öltözött, szőke férfi, hatalmas vigyorral az arcán.
Fejem rá, hogy a házigazdánk.
- Szép napot David Rogenburg! - Kántálják egyszerre a lányok.
- Most, hogy mindannyian helyet foglaltak, szeretném megköszönni, hogy jelen vannak ezen a napon. Nagy öröm számomra ennyi gyönyörű hölgyet vendégül látni. Remélem mindannyian remekül fogják érezni magukat az itt töltött idejük alatt.
Most pedig kérem. Kezdjük meg az ebédet- int az ajtó felé, ahonnan szolgálók hada indul meg, gőzölgő ételekkel megrakott tálcával a kezükben - és kívánok mindannyiuknak jó étvágyat! -
Foglal helyett végül az asztal végén. Az összes lány szeme rá szegül. Ha jól látom, Christine már be is vetette magát. Lebegteti pilláit és "véletlen" megérintette David karját.
Elfordulok. Mára nekem ennyi elég is lesz az egészből.
Egy nagy tányér fácánlevest raknak le elém. Etelre tekintek. Csalódottan tekint vissza rám. Nem szereti a húst. Szegény lány.
Tudom jól, hogy egy szó nélkül ülne végig és nézné, hogy mások esznek. Túl bátortalan, hogy emiatt bárkinek is szóljon. Semmit se változott. Nem hagyhatom, hogy szegényke éhezzen.
-Elnézést! - szólítom meg az elhaladó inast mellettünk. - Kérem, tudna hozni valami gyümölcslevest vagy bármi hús mentest Lady Etel számára? -
- Azonnal Kisasszony! - elveszi a tányért a lány elől - Elnézését kérem Lady Etel!
- Köszönöm. - válaszol neki halkan.
- Persze a ruhákat ránk tudták szabbatni de az étrendünket már nem kívánta kinyomoztatni Urasága. - forgatom a szemeimet, amit Etel kuncogva konstatál.
Ebéd után David mindenkit meginvitált egy közös sétára, hogy körbe járjuk a birtokot. A legtöbb lány kettesével karon öltve indult meg. Míg egyesek már Davidet fogták közre, hogy a sétán mellette lehessenek. Utálom Christine-t. De szurkolok neki. Minél előbb nyeri meg magának a férfit, annál előbb mehetünk haza.
Gondolataimat megosztom Etellel is, akivel ketten a sort zárjuk és indulunk meg mind, ki az épületből.
- Nagyon szép ez az épület. Szó se róla, van ízlése Davidnek e téren. De ezt el ne mond senkinek – vágok szigorú arcot Etelre.
- Holnap reggel ez lesz az első dolgom. - csipkelődik. - Annyira örülök, hogy te is itt vagy. De gondolom te nem vagy ezzel így. -
- Ne is mond. Anyám jött volna helyettem, ha tehette volna, de hát mégis csak én vagyok az akit kiakarnak házasítani végre. - húzom el a számat.
