Brother's Forever

Prológus

/Rylan/

Egy sötét és dohos koporsó, egy számomra kínzó éber álom, szemeim előtt azt a szörnyű napot látom. Folyamatosan.. Mikor lesz ennek vége?

Ki lennék? Szeretnéd életem legrosszabb álmát megismerni, magát a létet. Legyen, tiéd hát az élvezet.

Emlékkép..

Középkor, Mystic Falls

Egy kis faluban született Esther negyedik gyermekeként, ikertestvérét alig egy pár perccel megelőzve. A két kisbaba érkezése nagy öröm volt, a család számára. Freya, Finn és Elijah újabb kis "játszópajtásokat "kaptak. Teltek múltak az évek újabb testvérek születtek azonban a sors csúf játéka játszott közre. Szülőfalujuk a Pestis járvány fészkévé vált, ami sajnos a legidősebb Mikaelson életébe került. Mikael gyermekeit és feleségét egy másik faluba költöztette és az idő lassú folyamán apa és fiait a sors egy part két szélére sodorta. Mikaelt lesújtotta elsőszülöttje elvesztése és feszélyezte Rylan és Klaus ellenkezése. Egy dolgot azonban nem vett észre, a leginkább Klaus kötődött hozzá és a családhoz mindennek ellenére, mikor az első alkalommal atya kezet emelt öccsére Rylan fellökte, nem foglalkozva azzal, hogy engedettlenségével az apja haragját ki vívva szinte eszméletlenre szíjazva feküdt kinn az erdő szélen. Ezen esetek az elsőt gyakran követték, Klaus impulzív meggondolatlan viselkedése sokszor keverte bajba és volt, hogy a szíj nem csak az egyik iker hanem a másik bőrét is marta, Elijah és Finn azonban még csak segíteni sem voltak hajlandók, atyjuk szava szent a két testvér a szemükben megérdemelte a büntetést majd tanulnak.

Mikael terve azonban az ellenkezőjét hozta, a kéttestvér csak jobban összehozta és az állandó büntetéssel őket csak acélozta. Ekkor azonban még nem tudta, hogy felesége egy szomszéd falubelivel megcsalta.

Mikor az ikrek elérik a 7 éves kort Elijah bátyjuk elviszi őket vadászni azonban apjuk is ott terem és az első próbálkozás után, kijelenti, hogy egyikük kezében sem illik fegyver, Elijah próbál a testvérei mellé állni ám az apja tekintette elijeszti.  Évekig járja az utat, minden alkalommal oda üt ahová csak tud, azonban minden testvér  fél ellent mondani csak Rylan az aki kijár vele éjjelente és fáklya fény mellett biztatja, tanítja. Egyidősek, kinézetük és fizikumuk egyezik, azonban hatalmas támaszai egymásnak. Gondolnád, hogy belül a személyiségük mint a ying és a yang?

Jelen

Egy véget nem érő rémálom, egy üvöltés és az örök sötétség, á mit is mondok ez az átkozott kép mely úgy vetül szemem elé mintha csak az alvilágra küldene. Mondjuk jobb lenne, mint itt, akárhol is tehetetlen. Mégis hol vagyok és mióta? És a testvéreim? Átkozott boszorka csak kapjam a kezem közé, jussak ki innen és megtudja ki az a Rylan Mikaelson.

Eközben New Orleans temetőjének legöregebb kriptájánál egy részeg alkoholista koricál, nevet, énekel és iszik.

-Harlan-köpi csuklásba fulladva, majd nevetésbe kezd- több mint 20 éve járom ezt az átkozott temetőt az állítólagos kincsed után kutatva!-szinte sikoltotta, majd rácsapott a kripta falra. Mai éjszaka borzalma látszik az égen a Hold tekintetében, ma valami készül a gonosz az ajtón átlépve magába dönti a létet?

Egyetlen rossz lépés, vagy a sors? vagy csupán-e halandó  lény gyarlósága mellett buta is szegény? Nem tudni mi vezérlete, de a Kripta ajtaját feltörte. A Kripta belseje fekete szénnel festett téglák, moha és leégett fáklyák rejteke, a földön a sötétben minden egyes kis zajnak lánccsörgés gyermeke. Évszázadok óta áll érintetlen New Orleans rejtekében. A részeg férfi fejét rázva értettlen keresi esés közben kezéből kiesett üvegét, karján érzi pókok hálóinak rengetegét, a sötét és a hátborzongató kripta magában egy kábulatban lévőnek nem elég?  Aranyat rejt-e vajon ezen anonim megemlékezési építmény.

-Atyám de király ez a hely, azt hiszem-bukott fel nevetve- megtaláltam a helyet ahol pihenhetek, jé ez mi?-kapta vérző kezét maga elé. Sikeresen lehorzsolta a kezét és el is mozdított valamit az eséssel. 

-Ez mi? -tapogatta a férfi a félhomályban maga előtt a teret.

 -Így lehetetlen-sóhajtott mélyen.

-Valamit tennem kell, valahogy fényt kellene gyújtanom, áh hagyjuk aludjunk-nyögte.

Nem hiszem, hogy pont a legjobb helyet találtad meg erre, de te tudod.

/Rylan/

-Megtalállak és megbosszulom-morogtam.

-Rylan!-kiáltott utánam Bekah.

-Utolérlek-nyugtattam.

-Rylan!!!-hallottam éles kiáltást, hirtelen minden érzékem ellepte egy ismerős ugyanakkor undorító illat, ez vér. Vér, de mégis honnan ez egy újabb álom? Nem tudok mozdulni az illat mégis eláraszt, mégis mi ez a korhadt bűz és az állott szag mellett már a személyiségemen kívül az elmém is bomlik?

-Oho egy arany óra, egye fene az alvást-szürödik a csendből fülembe egy vinnyogó idegesítő, piaszagú sóvárgás.

-Azt hiszem megvan a kincs csak érném el az órát, ennek a krapeknak már mindegy nem? a jó Sebas meg iszik egyet belőle- hangját áthatotta gúnyos elégedettsége, Oh hogy törném ki a kezedet.

-Bocsi haver ,de ezt elveszem, csak előbb ezt a fránya faéket kiveszem, neked már úgysem kell nem? hiszen ebben a kégliben hasznát nem nagyon veszed-nevette majd rámarkolt a fehér tölgyre és kirántotta, sajnos az ék nem egyben hanem törött darabokban éppen összefogva ölelte át szívét évek óta Rylan-nak.

-Figyu ha fázol az öreg Sebas hoz neked egy kis piát-nevette miközben karjaival a zsebemet fedezte fel.

Kezeim lassan életre kelve magamhoz rántottam a forrást már éppen ideje ha eddig nem örültem meg a dumájától ezután az is bekövetkezne, fogaim mélyen hasítottak a vékony bőrön át, ajkamon a vér patakokban a földre ömlött fülemben hallottam az eszeveszett fájdalmas üvöltést, én is üvöltenék mégis mi ez a borzalom?-köptem a földre majd elhajítottam a testét. Hajam kócosan hosszan simult fejemre hasamon lassan zárult sebem össze, azonban a testem még nem telítődött fel az erőm egy harmadát nem érem el. Nem beszélve a kínzó öklendezési vágyról, ennek az embernek iszonyatosan rossz íze volt.

-Nézzük csak mi az első lépés?-túrtam bele vállamig érő hajamba és nézetem  végig az aprócska építmény  belsöjében, ebben az évszázados számomra kijelölt börtönben, ingerültségemben egy hatalmasat öklöztem a falba. 

-Kezdjük a legfontosabbal szerezzünk kaját-tereltem idegességemet más mederbe-majd tudjuk meg hol is vagyunk- indultam lassan vánszorogva a kijárat felé mikor mint sugallat ért a hiány érzet, a fehértölgyfa éket nem hagyhatom ott.

-Azt hiszem jobban elvoltam nélküled-köptem miközben felvettem a földről állandó rémálmom kulcsát, ahogyan kiértem arcom a Holdfénye érte a levegőben emberek százainak szagát éreztem, beszélgetések törtek elmémbe és egyre sürgetőbbé vált az éhség. Egy temető viszont nem a legjobb hely arra, hogy csillapítsa étvágyam hacsak valamelyik halott nem rejteget dugi vérkészletet.

-Nézzük csak jobbra vagy balra? -váltott vörösre szemem és elő bukkant szemfogam, a vadászat régi mámora, a művész és a mű ki maga a vacsora, sürgetőn károgott a varjú s a szélben boszorkány mágia éledt.

-Legyen akkor vessük magunkat egyenest a közepébe-jelentettem ki és indultam amerre a leginkább éreztem a Káoszt  a város szívébe, a gonosz otthonába, New Orleansba.