I.

136 2 0
                                    

Piri POV

Épp matek óra van, megőrülök. A sok fogyatékos torka szakadtából üvölt mint a nem normálisak. A tanárúr a pí-ről próbál magyarázni, de senki nem figyel rá. Olyan szexi, amikor ideges. Pedig annyira szépen indult ez a reggel, faszom. Bárcsak elmehetnék innen. 

Gondolkozásomat a tanár úr mélyen búgó hangja szakította meg, ahogy a nevemen szólított. Nem hallottam a kérdését, így válaszolni sem tudtam neki. Erre ő nagyon begurult. Egy hirtelen mozdulattal átugrott a padja és az enyém fölött és letépte a pólómat. Erre én nagyon meglepődtem, zavaromban a hajamat a fülem mögé tűrtem, és dús pilláim alól felnéztem rá, immár póló nélkül. 

A szemében olyan izzó vágyat láttam, amilyennel még a geogebrára sem néz. A többiek értetlenül figyelték a történéseket. Lassan a padtársam felé néztem, aki szintén póló nélkül meredt a tanár úrra. Ekkor realizáltam hogy őt is megtámadta. Épp kinyitottam a számat, erre....

Felriadtam. Megint ugyan az az álom.  Napok óta ez a gondolat és álom kerget, lassan félek elaludni. Kialvatlan szemeimmel a tükörbe néztem és megláttam a nyakamon két piros foltot.

- Mi a fasz ez? - kiáltottam. Vastagon rákentem az alapozót, de mire ezzel végeztem azon kaptam magam, hogy ideje lassan elindulnom, mert Bogár valószínűleg rám vár az iskola előtt. 


 Bogár POV

- Bazeg Piri... Már megint? - vontam kérdőre barátnőmet. - Miért álmodjuk ugyan azt már a harmadik napja? Kezdem azt hinni hogy... Betegek vagyunk?!

- Hát én már nem tudom, mit mit gondoljak.. - sóhajtott Piri. 

Elővettem a Labellomat a zsebemből, majd az ajkamhoz emeltem. Ahogy a Labello a számhoz ért, elkapott egy gondolat.. Bárcsak Piri is úgy érne hozzám mint ez a Labello..

A szemem sarkából láttam, hogy Piri megfejthetetlen tekintettel bámul rám, majd az ajkamra. Ahogy a Labellos számmal cuppantottam egyet, láttam ahogy elsötétül a tekintete.  Egy kicsit mintha máshogyan tekintenénk egymásra, mióta lefeküdtünk egymással. Pirinek ott volt Szamár, sosem tekintene rám többként, érzem. Ám ez meg fog változni. Rajta vagyok az ügyön. 

Odaértünk az iskolához, és megálltunk egy fél órás cigiszünetre. Még ennyi fasszopót ebben az iskolában... Kis buzik...

A távolban megláttam közeledni Gekkót, a két méter magas, fehér hajú barátunkat, oldalán Sunyival, a gyönyörű cigánylánnyal. Ahogy egyesült a négyes, oldottabbá vált a hangulat. 


Piri POV

A nap gyorsan eltelt. Bogár egész nap Kolbásszal beszélgetett, amire én egészen mérges lettem. Egy kicsit. Csak egy kicsit. Szóval bosszúból egész nap úgy tettem mintha együtt lennék Gekkóval. Nem igazán hatotta meg, amire még idegesebb lettem, ezért még cigizni sem hívtam le Bogarat. 

Hogy ne bukjak meg, életemben előszőr átöltöztem tesi órára. Az óra nagyon fárasztó volt, tollasoztunk. Gekkó összeállt Sunyival, így ketten maradtunk Bogárral. Úgy tűnt, neki nem tűnt fel az egész napos feszültség közöttünk, mivel ugyan úgy kezelt engem mint előtte. Egy ideig húztam a számat, de egy idő után feloldódtam. Nem tudtam ellenállni annak az édes mosolyának.

 Az óra után eléggé megizzadtam. Miután átöltöztem, észrevettem hogy Bogár már megint gyanúsan néz. Fáradt voltam már, így nem mentem oda megkérdezni, mi is történt abban a három perces átöltözésben.


Bogár POV

Egész nap a padtársam beszélt hozzám, de már év eleje óta a teljes nevét sem tudom. Néha jó vele röhögni, de annyira nem érdekel. Piri egész nap Gekkóval beszélgetett. Tudom, hogy legszívesebben felrúgná Kolbászt, de hogy ezért engem is ignorál... Azért ezt nem vártam volna tőle.. 

Tesi órán végre kontaktusba léphettem Pirivel. Együtt tollasoztunk, és ahogy felugrott elütni a labdát a 2D-s anime mellei megugrottak. Ez annyira megbabonázott, hogy majdnem levertem Sunyi fejét. Olyan jókedvre derültem, hogy már a következő randi járt a fejemben. Ám ahogy az óra végén az öltözőbe értünk, megláttam valami nagyon furcsát.. Piri nyakán gyanús eredetű piros foltok látszódtak.. Láthatóan próbálta őket elfedni sminkkel, de az a nap végére megkopott. A szívem fájóan dobbant a helyén. Mi történhetett? Miért nem mesélt róla? Valami baj van?

Azonnal bezárkóztam és szó nélkül sétáltam fel Tiborchoz. Az óra pusztulat volt, de a végén odafordultam Pirihez, és ellentmondást nem tűrő hangon közöltem vele, hogy hazakísérem. 


Következő rész tartalmából... 

- Bogár, miért viselkedsz ilyen furcsán? 

..

- Egyszerűen nem tudom mi történt velünk.. A nap elején még vágyakozva nézel rám, majd később úgy teszel, mintha nem is léteznék... Mondd, miért játszol az érzéseimmel? Valaki más van a dologban? 

Bạn đã đọc hết các phần đã được đăng tải.

⏰ Cập nhật Lần cuối: Mar 13, 2023 ⏰

Thêm truyện này vào Thư viện của bạn để nhận thông báo chương mới!

Kávé Színű PulcsiNơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ