Volt egy huszár, Balogh Márton,
Nem rokonunk semmi ágon.
Balogh Ferenc a testvére,
Szívünkben él az emléke.
Egyik nap az asszonyával
Veszekedtek nagy pofával.
Nagyon elfajult a dolog,
Többet egyikük se mozog.
A ház ura baltát rántott,
Mit neje fejébe vágott,
Ketté hasadt koponyája,
Nem tört már ki zokogása.
Ellenben a férjurának
Patakban folyó bajának
Nem vethetett véget semmi,
Neki kellett cselekedni.
Kötél által zárt egy ajtót,
Megdöbbentve látót, hallót.
Útja ezzel véget ért itt,
Vita létét csak ők értik.
Kötélről le kellett vágni,
Nem kellett sokáig várni.
Kelemen Jóskának apja
Kapható volt erre arra.
Beballagott Ferencékhez,
Szólott egyből istenéhez:
Fogadja a kegyeibe,
Harag ne legyen szemibe.
Levágta a férfit onnan,
Mégse lógjon csak úgy holtan.
Ahogy pottyant le a földre,
Nyílt az ajtó, s látszik szörnye.
Ott feküdt az asszony szintén,
Arca torz és vér volt testén.
Szegény ember ijedtében,
Hegyre menekült az éjben.
