Két orosz katona

0 0 0
                                    

56-ban ides komám
5 éves volt öregapám.
Nyolcvankettesen veszettül
Tankok vonultak keresztül.
Szülőháza előtt állott
Papa onnan mindent látott.
Nagyszülőkhöz indult gyalog,
Nem is csoda hiszen Balogh.
Vasközön keresztül sétált,
Nap, akkor már felfelé szállt.
Olyat látott meg is pördült,
S futott haza, mint egy őrült.
Ok, amiért haza szaladt,
Ember húztak a híd alatt,
Teste kihűlt, élettelen.
Mit tehetett, hogy itt legyen?

Buczóék Vasközben laktak,
Egyik éjjel iszogattak
Elszállásolt katonákkal.
Nem ám csak úgy ímmel-ámmal,
Nem fogták vissza magukat.
Buczók kedves hugaikat
Meg akarták hóditani,
De elkezdtek ordítani.
Buczó Lajcsi meg az Imre
Nem tetszésük kifejezve,
Vitatkozni kezdtek velül,
Elborult nekik az eszük.
Orosz katonáknak adtak,
S végül őket agyoncsaptak.
Ruszkik földi léte vége,
Rajtuk csattant Buczók mérge.

Felkelőben reggeli nap,
Két orosz már kicsit se vad.
Buczóék józanok lettek,
Ráeszméltek mit is tettek.
Rendszer ellen rosszat teszel,
Kisebb bűnért élted vesz el.
Féltek, hogy kivégzik őket,
Pedig csak védték a nőket.
Eltűntetnék a holtakat,
Vasköznek a hídja alatt.
Fegyverüket elkobozták,
Diszidálást fontolgatták.
6 ágyú állt rajt a falun,
Két oroszt keresték nagyon,
Isten bűneikért verte,
Durva helyzet volt itt szerte.

Fegyvert ragadtak a Buczók,
Nem tulajdonukba valók.
Leszámolásra indultak,
Bekő Imréhez vonultak,
De az Imi ablakában
Látta jönnek, s fegyverük van,
Fejszével ajtó mögé állt,
Mit Buczóknak fejibe szánt.
Élivel fejébe vágta
Lajcsinak, a szegény pára.
Végig elrepedt a feje,
Fivére félt mi lesz vele.
Intézkedett sürgött-forgott,
Erdészethez le is ugrott.
Fogatos volt Imre ottan,
Bízta ez segít a gondban.

Befogott pár derék lovat,
Nem is gondolkodott sokat,
Rohant is Pannonhalmára,
Orvoshoz vitte a bátyja.
Hírük terjedt a faluba,
Gyorsabban mint a taliga.
Ávósok lecsaptak rájuk,
Ettől leesett az álluk.
Még a szekéren elfogták,
Azon nyomban be is csukták,
Hat-hét évig ültek sitten,
Ebben döntésük már nincsen.
Lajcsi másfél évvel többet,
Szegény innen meg nem szökhet.
Amiért ők még élhettek
Nem rendszer ellen vétettek.

Papi mesélDonde viven las historias. Descúbrelo ahora