Csiga és Kávé 1/2 [BEFEJEZETT]

Harminchetedik fejezet

Miranda

Az üzenet megjelenése után szinte kirepült a kezemből a telefon a torkomból pedig egy ijedt, meglepett sikkantás szakadt fel.

Jesszus, jesszus! Basszus! Miranda! Moderáld magad! – szidtam le magam gyorsan, néhány mély lélegzetet véve.

Lehunytam a szemem, majd megnyitottam az alkalmazást. Jeremytől érkezett az üzenet.

Jeremy: Szia, Miranda! Ráérsz valamelyik nap? Szükségem lenne a segítségedre.

A szívem hevesen dobogott.

Még el sem kezdtem pedig a Mateóval megbeszéltek szerinti közelebb-kerülési fázis előkészítését... Erre máris elhív valahová? Hűha! Mihez kezdjek? Mit kellene írnom? Jaj, nekem, jaj.

Hosszasan meredtem az üzenetre értetlenül. Végül torkomban dobogó szívvel elkezdtem megírni a választ egy mély levegővétel után.

Miranda: Szia. Miféle segítségre?

Jeremy: Fontos ügy. És csak te tudsz segíteni. Egy kávézóra gondoltam, hogy ott találkozhatnánk. Benne vagy?

Miranda: Jó, legyen. Holnap kilenckor találkozunk a sulival szemben levő kávézóban.

Jeremy: Megbeszéltük.

Azzal lezártam és az ágyam másik végébe dobtam a telefont, átölelve a lábamat. Az arcom egyre-egyre jobban hevült fel.

Remélem, még a családi program előtt be tudjuk fejezni azt a beszélgetést...

A kezemmel igyekeztem lehűteni az arcom, enyhíteni a zavarom. A szívem még mindig erősen kalimpált.

Ez... nem helyes. De már nem mondhatom le. Vajon ez... randi? És a segítség csak ürügy? – egyre inkább izgatottá váltam. – Már... alig várom a holnapot.

Gyorsan küldtem egy üzenetet Ralph-nak.

Miranda: Szia. Le tudsz jönni néhány percre? Muszáj valakivel beszélnem. Fontos!

Fel alá kezdtem mászkálni, hevesen dobogó szívvel várva a válaszára. Az izgalom idegességgel vegyült, ami meglehetősen kellemetlen volt.

Ralph: Szia. Öt perc és ott leszek.

Hatalmas kő esett le a szívemről.

Kiönthetem legalább valakinek a lelkem most... Jót fog tenni, annyi biztos. Ralph mindig meghallgatott. Remélem, most is jó tanáccsal fog ellátni.

Néhány perc múlva hallottam a csengőnket.

Pontos volt.

Kirohantam a szobámból.

– Hozzám jöttek! – szóltam anyáéknak, akik a hálószobájuk csukott ajtaja mögött pihentek, tévét néztek.

Egy tompa rendben szót kapott el a fülem, majd már szinte fel is téptem az ajtót. A fiú halvány mosollyal integetett.

– Helló.

– Szia. Gyere be – ugrottam félre, még mindig félig idegállapotban, ami csak fokozódott és úgy éreztem hamarosan felrobbanok.

Bementünk a szobámba, ahol becsuktam magam mögött az ajtót, s annak nekidőltem.

– Oké, figyelj. Először is megint sajnálom, amiért múltkor úgy elrohantam, de igazad volt. Mindenben. Többnyire... vagyis tényleg szerelmes vagyok Jeremybe... és... és van most egy elég nagy probléma, ami nem tudom jó-e vagy rossz és kell a segítséged, meg a tanácsaid – hadartam el egy szuszra miközben az ujjaim tördeltem. – Szóval?