Metanoia ||Min Yoongi FF||

The things we want to preserve forever

A fények elmosódva olvadnak egymásba, miközben a hideg ablakon apránként peregnek le az esőcseppek. A folytonos zivatar hangja, löketet ad gondolat kavalkádomnak. Taehyung mechanikusan dobol ujjával a kormányon, miközben fejét ritmusra billegeti, Bruno Mars Versace on the floor című dalára. Halkan dúdolgat, talán azt gondolja esetleg bealudtam, fárasztó egy napban volt részem. Valójában egy olaj festményre emlékeztető, elmosódott tájat bámulom, mely az esőben egy művészi remekműhöz hasonlíthatna.
Vannak olyan dolgok, amiket örökre megemlékítene az ember. Nem fényképező géppel, festménnyel vagy egyéb médiaközi eszközzel, hanem saját elménkbe. Olyan momentumok, amelyekre majd a halálos ágyán is meleg szívvel gondol vissza az ember. Taehyungal való hazafele út Daeguból pedig pontosan egy ilyen élmény. Bárcsak megállna az idő. Bárcsak örökre itt maradhatnának az autóban. Kinn esik az eső, benn ennek ellenére, reggeli napsütés illata teng. Taehyung kezével a kormányon dobol, fejével billeget és zenét dúdolgat. De halandók vagyunk, szuperképességek nélkül. Meg talán épp a múlandóságuk miatt eufórikusak ezek a pillanatok.
Amikor beteszem lábam a lakásba, végig sétálok a folyosón, majd a hatalmas nappaliban, 6 különböző reakciót sugalló szempárral találom magam szembe. Nagyot nyelek és azt kívánom bárcsak tényleg megállíthattam volna az időt az autóban. Taehyung is utolér, a látványtól megtorpanva lép mellém. Dermesztő csend járja át a helységet. Senki meg sem szólal, csupán tekintetek árulják el, hogy ki mit is akarna mondani, ha bármi is kijönne ajkai közül. Én viszont nem tartozóm az árulkodó tekintetek közé. Nem tartozóm oda, mert fogalmam sincs mégis mit kellene elárulnom. Sajnálkoznom kellene? Bocsánatért esedezve? Hogy ilyen soha többé nem fordul elő, csak engedjék, hogy tovább nyomorgjak ebben a házban, egy szobában, 7 férfivel magam körül? Talán épp ezért nem tudok mit kimutatni vagy mondani. Mert amit valójában kellene, az egyszerűen undorodik kifakadni belőlem. Mielőtt tovább vihetném saját sajnálatra méltó gondolatom, a groteszk szoborcsoport képét megtöri egy kimozduló alak.
Gyorsan dinamikát vált a tér és a benne lévők. Annyira gyorsan, hogy minden lassított mozgásban jut el hozzám, mintsem valós sebességben. Yoongi felém mozdul, daccos és erőszakos testartással. Szemét ellepi az idegesség, harag, s ahogy közelebb találom magamhoz a szomorúság, csalódás és félelem is megvillan éjfekete íriszeiben. A többiek egy lélegzetvételre kiáltanak utána, Taehyung kezét kitárva ellenkezik, miközben szavaival is próbálja felvenni a harcot.
Persze mind felesleges. Yoongi megragadja csuklóm, erőssen rászorít majd dühősen megemeli azt. Az adrenalin szintem megugrik, szívem hevesen kezd el dobogni. Elfelejtem, hogyan is kell levegőt venni. A fájdalmat meg sem érzem, amely az erőszakos megnyilvánulás hoz magával.

-Mi a francot képzelsz magadról? – a szavait szinte csak úgy köpködi felém.

-Engedd el!- tiltakozik a mellettem álló fiú- Az én ötletem volt. Mindenért csak engem okolhattok. Neki ehhez semmi köze...- lihegi kétségbeesetten- Szóval engedd el...

A csuklómat szorító férfi teljesen felemészt szemével. Ha lehetne, már porig égtem volna, csak egy pillanatnyi szemkontaktustól. Míg sokszor olvasni tudok tekintetéből, most mintha redőnyt huzott volna fel, amelyen nem enged átlátni. Mi minden mehet végbe benne ? Mire gondolhat ilyenkor? Egyeltalán mi is a célja ezekkel a kihágásokkal?
Senki sem mer újra megszólalni, mindenki arra vár, hogy mit is lép következőnek. Lassan de biztosan, megérzem, hogy alábbhagy szorításából, mígnem teljesen ellazítva izmait, elengedi csuklóm. Ekkor nyílal belém úgy igazán a fájdalom. Azonnal sajgó testrészemre tenném a kezem, de ellent mondva az igényemnek, egyszerűen csak elviselem, rezzenéstelen arccal.

-A szobádba...-szól valahonnan a hatalmas térből Namjoon, de látva, hogy meg sem mozdulok megismétli önmagát- Mazekheen, kérlek...a szobádba...

Mint valami gimis tinilány, kit szobafogságra ítéltek, elfordulók, majd büszke léptekkel otthagyom a sinistra körzetet.
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•

Hi :))
Üdv újra itt. Köszönöm, hogy elolvastátok az előző kiírásom. Remélem továbbra is akad még 1-2 olvasom és örömmel várjátok a következő részeket. Mindemelett köszönöm a kitartást, főleg azoknak akik első betűtől velem vannak.
Hamarosan jelentkezem!

U.i: Az előzményeket a régi fiókom alatt eléritek (azaz itt->) https://www.wattpad.com/story/139148526?utm_source=ios&utm_medium=link&utm_content=story_info&wp_page=story_details&wp_uname=hollyavocadooo&wp_originator=zkegRpPhnoeF7xXE480Yv6mrgus2W0Za2xGEdHeStufHmDxfPLg7eR21pZzed3yiJDJa2FyuXQyWjsKTJiipLlsFNBiMwRAM%2FtdLFqcF8hChKG51s1zLxmd10mKu6fo6

xoxo, hollyavocadoo