Melhaven játszmái

1. fejezet - Gyülekező viharfelhők (Frederic)

Ahogy az éjszaka leple ráborult az Embergate városát védő burokra, úgy pezsdült fel a vérem, és éreztem magamat igazán élőnek. A sötétség volt számomra a természetes közeg, a gondolataim ilyenkor szárnyaltak leginkább, s talán említenem sem kellett, hogy a kísérleteim is ilyenkor hoztak leginkább előrelépést.

Az irodám a kinti sötétséghez képest fényárban úszott. Kényelmesen dőltem hátra bőrszékemben, miközben az asztalomon heverő papírokat csoportokba rendeztem. Szérumfejlesztések, fegyver újítások, jelentések az elveszett polgáraink helyes útra tereléséről... Megannyi dolgot kellett számon tartanom, hiszen az emberek hiába hitték azt, hogy az Éberek Képviselete kormányozta a várost, valójában mindenki nekem felelt. Hosszú évtizedek kemény munkájának az eredménye volt mindez, és nem szívesen adtam ki a kezemből a stafétát.

- Hallgatlak - emeltem fel a tekintetemet a velem szemben álldogáló Gwang-Minre, aki nemrégiben helyezte az asztalomra a napi jelentéseket.

- A dokumentumok szerint elkészült a legújabb páncélzat prototípusa, azonban további teszteknek kell alávetni, mielőtt tömeges gyártásba kezdhetnénk. Azonban a szérumfejlesztésben adódnak nehézségeink mióta elbocsájtotta Mr Lascellest. Uram, nem gondolta meg esetleg magát Mr Lascelles kapcsán? - A papírok egymáshoz súrlódtak, ahogy az ujjaim között pörgettem őket. Némelyiken talán a tinta sem száradt meg teljesen, mert az orromba kúszott a jellegzetes illata.

- Attól tartok, nem lehetséges, hogy Mr Lascelles visszakapja a munkáját. Megígértem a lányának, hogy az apja többet nem dolgozhat szérumokkal.

- De uram...

- Sajnálom, de nagyobb szükségem van egy halottakat feltámasztani tudó hűséges katonára, mint az iszákos, kissé bolond apjára - zártam le ezzel a témát. Tisztában voltam a Gwang-Min szavai mögött megbúvó segítőszándékkal, azonban nem szerettem, ha megkérdőjelezték a döntéseimet. Úgy tűnt, ő sem tervezte tovább feszegetni a határokat, elég hamar napirendre tért a válaszom felett.

- Van itt még valami... Csaknem az összes fogdában lévő lázadót sikerült visszaállítanom a mi oldalunkra... - óvatosan vezette fel a témát, és a tekintetemet is kerülte, ahogy beszélni kezdett. - Tudomásunkra jutott, hogy Shin Jun-Young el akart árulni bennünket.

- Tisztában vagyok vele. A marsall értesített róla, hogy elfogták, és megkezdte rajta az átalakítást. Hogy halad vele? - kulcsoltam össze az ujjaimat az asztalra támaszkodva.

Gwang-Min hallgatott. Hallgatása egyértelművé tette, hogy az események nem az elvártak szerint alakultak.

- Sikerült megszöknie az egyik éjszaka folyamán.

- Hogy tessék? - fektettem a tenyereimet az asztallapra, miközben felemelkedtem a székemből.

- Egyelőre nem tudjuk a részleteket, minden információ, amivel rendelkezünk, benne van a jelentésben - hajtotta le a fejét bocsánatkérések közepette.

Hosszasan magamba szívtam a levegőt, majd az irodában található italos szekrényhez léptem. A tetejére helyeztem a kristálypoharat, hogy öntsek a már-már hiánycikknek számító whiskyből magamnak. Az irodámban lévő két üveget is egy képviselőtársamtól kaptam ajándékba.

Az italommal kezemben kerültem meg az asztalomat, és álltam meg az ablak előtt. Alant a különítmény katonái őrségváltásban voltak, a félhomályos utcákon egy lelket nem lehetett látni rajtuk kívül. Tekintetemmel követtem a leváltott csapat mozgását, egészen addig, amíg el nem tűntek az épületben.

Gyanúsan békés éjszakának tűnt a mai. Már-már túlságosan is idillien hatott annak ellenére, hogy épp most jelentették be, hogy nem akadtak az áruló nyomára. Az ajkaimhoz emeltem a poharat, a whiskyt ízlelgetve Gwang-Min felé fordultam.