Dark Moon II.: A legenda tovább él!

1. fejezet

Jungkook

Újra beköszöntött az ősz. Kinéztem az irodám ablakán, bár még csak szeptember 1-jét írjuk, mégis annyira szomorú volt az idő, mint az én lelkem, az elmúlt időszak alatt. Néztem ahogy a szél kavarja a leveleket a járdán, és közben füstkarikákat fújtam ki a nyitott ablakon. Az esőcseppek megkopogtatták a fejem, de csak azt éreztem, hogy velem együtt sír az ég is. A második születésnapom egyedül. Másfél év telt el, másfél kibaszott év, hogy ő itt hagyott önző módon. Lassan két év telt el, hogy Jimin bejelentette kilép a bandából, mert így nem fogja látni felnőni a fiát. A bátyám bár nem vette vissza az eredeti nevét, de mi ketten megalapítottuk a Cégem címere alatt a Jeon Brotherst.

Igen, kibékültünk. Megértettem mindent, mire végre megkaptam a jussomat, mindent miatt tettem. Ha ő akkor nem viselkedik velem olyan durván, és megalázón, sosem lépek a művészek útjára, és az örökségünk most a nagybátyánké lenne. Csak azt nem értettem meg sosem, hogy mi a francért nem mondta el, miért kellett ezt az utat választania. „Majd megérted egyszer" csak ennyit felelt.

Lassan elkezdek készülődni, mert a tesóm valami szülinapi meglepetést szervezett, bár rohadtul nincs hozzá kedvem, de megígértem neki, hogy elmegyek. Beültem a Mercédeszembe, és elindultam a bár felé. A rádióban a régi Dark Moon dal szólt, csak éppen valamelyik K-pop csapat feldolgozta. Jó érzés, hogy még mindig szeretnek minket. Sokan megmaradtak a régi rajongóim közül, és rengeteg újat is gyűjtöttünk. Annyira nem vagyunk sikeresek a tesómmal, mint az együttesekkel voltunk, de nem panaszkodom. Egy-két díjat még így is bezsebeltünk már. Leparkoltam a parkolóba, biccentettem a biztonsági őrnek, aki már ki is tárta nekem az ajtót. A régi jó öreg bár, ahol az egész életem elkezdődött, mint Dark Moon, ahol először találkoztam Namjoonnal. Most is rengetegen voltak, de nekem bérelt helyem volt az első sorban. Rajongói díjátadót tartottak itt éppen, így most is telt ház volt. Tárgyalás miatt most nem tudtunk fellépni a tesómmal, de jelöltek voltunk.

- Idetaláltál? – vágott hátba Jin

- Nem sok kedvem volt hozzá – mondtam, és elvettem a díjat. Lemaradtam az átadásról, de a legjobb dal a miénk volt. Ez egy nagyon kicsi díj, de nekünk sokat jelent még most is.

- Hidd el öcskös – borzolta meg a fejem, mintha még kölykök volnánk. – Megérte eljönnöd – kacsintott, és már húzott is fel a színpadra.

- Srácok! – szólt bele a mikrofonba Jin, és a tömeg nagy éljenzéssel fogadta, majd elhalkultak, szinte itták a bátyám szavait. – Nagyon kösz, hogy nekünk, az Jeon Brothersnek ítéltétek meg a legjobb dal kategória díját. De szeretném ezt a remek alkalmat megragadni, hogy sok boldog születésnapot kívánjak, az én drága kisöcsémnek! – üvöltötte bele a mikrofonba! – Gyere fel, kölyök! – Intett, én meg reflektorfényben mű vigyorral a képemen felmentem a színpadra, a visítozó lányokat hallgatva.

- Mire készülsz? – kérdeztem gyanakodva, miközben integettem a rajongóknak.

- Meglátod! – vigyorgott Jin – Az öcsém ajándéka tőlem. – ekkor a színpadi függöny mögöttem elhúzódott.

Azt hittem a függönyt követi a kivilágított színpad, de tévedtem. Rohadt sötét maradt az egész, én meg vártam valamit... csak valamit. Ekkor felcsendült egy régi dal a múltból, a Dark Moon dala: az Örökké barátok című második slágerünk, ami egy szép lassú ballada.

Egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. A szívem hevesen kezdett dobogni, az nem lehet... biztosan valami más trot énekesnő, vagy mit tudom én. Ekkor a reflektor megvilágította a színpad közepét és ott állt ő, a Dark Moon régi és gyönyörű énekese Choi Minhee, kezében a mikrofonnal. Képtelen voltam levenni róla a szemem, alig kaptam levegőt. A szintetizátor megcsendült, ami a távolból szólt, és kísérte a dalt az elején.

Minhee akárcsak régen, igaz már komolyabban, de ugyan olyan gyönyörű hanggal énekelte a kedvenc dalom. Megszűnt körülöttem a világ, csak az ő gyönyörű tekintetében fürödtem. A dal, a vége felé egyre erőteljesebbé kezdett válni, majd mikor egyszerre csendült fel a dob és a basszusgitár a szintetizátorhoz igazodva, a színpadot újabb három reflektor világította meg. Minhee háta mögött ott verte a dobokat Taehyung, a bal oldalán a gitárt pengette Jimin, míg a jobb oldalán Hoseok játszott a szintetizátoron. Képtelen voltam könnyek nélkül nézni. Egy kisebb énekszünet van a dalban, ekkor Minhee kitartotta a karját, és intett felém. Nem is gondolkoztam, a közelében akartam lenni, odaléptem hozzá. A közönség szinte megveszett. Minhe átölelt. Imádott cseresznyevirág illata töltötte meg a tüdőmet..

- Visszajöttél? – kérdeztem, de választ nem kaptam, mert Minhee újra énekelt.