The ultimate trio (Part 5)

49 1 0
                                    

Ki terveltem azt, hogy odamegyek és meg kérdezem Isagi-t, hogy végül nem-e csatlakozna a mi csapatunkhoz.

Oda is mentem, de végül nem akart csatlakozni hozzánk, de én mindenáron az ő csapatába akartam lenni, hogy erősödjek megkérdeztem hogy neki nem-e tetszene az ha én csatlakoznék hozzájuk.

Reo ezen eléggé kiakadt, de néha nekünk sem árt a különlét, ezért mondtam neki hogy most váljunk külön. Szerencsére Isagi és Bachira befogadtak a csapatukba.

Ahogy ez megtörtént elköszöntem Reo-tól, aki eléggé szomorú volt amiatt hogy ott hagytam. Végül mielőtt elmentünk volna oda kiabáltam neki hogy váljon erősebbé, és győzzön le engem a jövőbe.

Be is mentünk Isagi-ékkal egy másik szintre vezető folyósóra, ahol eléggé sötét volt, alig láttuk egymást.

Egy perc elteltével meg is érkeztünk a második szintre, ahol már várt minket egy csapat. Meglehetősen erősnek néztek ki, de nem ijedtünk meg tőlük. Le ültünk egy kis asztal köré mikor ismét megszólalt a fura hang. Azt mondta hogy itt az ideje lassan ellenfelet találni és megküzdeni egymással, de mivel még csak a top 3 volt itt, gondoltuk várunk egy kicsit, mert nem lenne jó azonnal az első meccsen veszteni. A fura hang még azt is mondta hogy a győztes csapat ellophat egy játékost a vesztes csapattól, így a vesztesek le süllyednek egy szintet.

Isagi ki találta hogy mi lenne ha már most megküzdenénk a top 3-mal, én ezt nem találtam jó ötletnek mert szerintem ahhoz hogy legyőzzük őket fejlődnünk kell, nem is kicsit. Isagi felpattant a székről és odament a másik csapathoz, azaz a top 3-hoz, és meg kérdezte őket hogy szeretnének-e velünk egyet játszani.

 Ehhez hozzá tette aztán még azt hogy ezt nem ő találta ki, hanem az egoja mondja neki. Ennek hallatán  odamentem Isagi-hoz és megkérdeztem tőle hogy mégis mit akar ezzel elérni, mert 99% hogy veszteni fogunk, viszont egy magas rövidhajú izmos csávó belevágott a szavamba és azt mondta, hogy elfogadja a felajánlást. Azaz ez azt jelentette hogy 24 óra múlva megküzdünk a top 3-mal.

A meccs kezdetéig sok időnk volt, ezért sokat játszottunk együtt, azért hogy megismerjük egy kicsit jobban egymás technikáját, erőségét és gyengeségét.



-remélem tetszeni fog nektek ez a rész is, sajnálom hogy ezt az animéből szedtem, de nem volt sok ötletem miről írjak. Szép napot/estét mindenkinek!! <33-

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Aug 14, 2023 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Nagi Seishiro szemszögéből (szünetel)Where stories live. Discover now