Broken

1.rész

Nessa Lackwood

A tengerparton egy eldugott részen ülök órák óta és bámulom a tengert. Nem egy megszokott tevékenység egy fiatal nő számára, de végülis én és az életem sem megszokott. Sokszor menekülök ide minden, néha még saját magam elől is. Élvezem a csendet és a tenger végtelen látványát. Mondjuk, nehéz mindezt egy testőrrel, pár méterre tőlem, aki minden mozzanatom szemmel tartja.
Nyugalmamat a telefonom rezgése zavarja meg. Ránézek a készülék kijelzőjére és legszívesebben levetném magam erről a szikláról. Nagy nehezen ráveszem magam, hogy fogadjam a hívást.
-Igen?
-Rissa, kedvesem, sokáig tartott felvenni a telefont és ott sem vagy ahol kellene lenned. Elmondanád hol vagy?
-Csak sétáltam egyet, kiszellőztettem a fejem. Hamarosan visszamegyek. Ne aggódj. Albert velem van.
-Cicám, neked kellene aggódnod a hangulatom miatt. Rossz kislány voltál, ezért tudod mi jár. Nem várok rád, azonnal érted megyek. Hol vagy és miért nem tudok róla hogy elmentél?
-Tudom. Igazán nem szükséges. Nemsokára ott leszek. Csak egy kis nyugalmat akartam.
-Úgy hangzott, mintha kérdeztelek volna? Azt mondtam megyek.
-Rendben. Ne haragudj. A parton leszek. Itt foglak várni.
-Máris megyek kedvesem.
Bontotta a vonalat. Hányinger fog el, akárhányszor látnom kell ezt a férfit, pedig együtt élek vele. Damian Walsh egy igazi genszter. Az apjának dolgozott az apám és mivel ő eltűnt egy munka során, így megkaptak engem. Az apám beleegyezett abba, hogy ha nem tartja magát az egyezséghez, a Walsh család tulajdona leszek. A saját apám vetett oda nekik, mint egy darab húst a kutyáknak. Azóta nem tekintek rá apámként. Így lettem Damian foglya, szolgája akármilye. Már magam sem tudom mi is vagyok. 21 éves leszek nemsokára. 19 éves korom óta vagyok a Walsh család tulajdona. Damian apja Diego egy igazi seggfej, miután apám, Nicholas eltűnt, behajtotta neki tett ígéretét és eljött értem, hogy a fiának új szórakozása legyen. Ő persze boldogan fogadta az új játékát, ami történetesen én voltam. Illetve én a második voltam, az első az öcsém Noah volt. Noah az egyetlen aki képes még belőlem érzelmet kiváltani. Csatlakozott hozzájuk apa után, de nem teljesített jól, ezért Diego meggyilkoltatta, nekem pedig végig kellett néznem a haláltusáját. Sosem fogom elfelejteni. A Walsh család teljesen tönkretette a családomat, majd engem is. Egyedül a bátyám maradt ki ebből az egészből, aki elég messzire menekült már régen. Nélkülünk. Nem értett egyet apa nézeteivel, nem akart résztvenni az ügyeiben, így egy másik kontinensre költözött minket pedig itt hagyott, amiben csak annyi a jó, hogy ő nem került ekkora szarba, mint mi. Mióta Damian tulajdona vagyok nem is beszéltem vele, mondjuk előtte sem sokat, de biztos vagyok benne, hogy keres. Haragudtam rá, mert itt hagyott, de Noah halála óta már ez is elmúlt. Nem tudok úgy érezni, mint régen, szöges ellentéte vagyok a régi önmagamnak és már valószínűleg nem is lehetek soha olyan, mint voltam. Nem látom a kiutat, már régen lemondtam arról, hogy valaha is megmenekülök. Párszor véget akartam vetni az életemnek, de az öcsém és a bátyám emléke nem engedte hogy megtegyem.
Gondolatmenetemből az elém guruló autó fényszórói rántottak ki. Megjött a gazdám.
-Szállj be a kocsiba, szépségem.
-Szia Damian.
-Mit mondtam neked már százszor, az engedély nélküli távol létről?
-Azt hogy nem tehetem. Sajnálom.
-Akkor mi a faszért teszed? Már lett volna időd felfogni a szabályokat. Miért nem marad meg a csinos kis fejedben hogy én vagyok a főnök és azt teszed amit mondok?
-Sajnálom, többet nem fordul elő.
-Abban biztos vagyok.
Az út csendben telt"hazáig". Damian idegesen dobolt ujjaival a kormányon, én pedig azt kivántam, bár ne érnénk haza, mert tudtam mi vár ott rám. Pár perc múlva kinyílt előttünk a hatalmas kapu, végigmentünk a hosszú úton, majd beállt az autóval a mélygarázsba. Leállította a motort, majd rámnézett azzal a haragos tekintettel, amiből már tudtam, hogy meg fog büntetni, amint beérünk.
-Menj a szobádba, hamarosan én is megyek.
Reményvesztetten battyogtam fel a szobámba. Tudtam, hogy perceken belül utánam jön és kiabálni fog velem, vagy ki tudja mit fog tenni. Leültem az ágyra és vártam. Nemsokára hallottam az ajtót nyitódni, majd belépett Diego, Damian apja. Ne. Csak ezt ne. Damian csak kiabál és bezár egy időre ha valamit szerinte rosszul csinálok. Az apja viszont egy szörnyeteg. Számtalanszor bántott és tett magáévá akaratom ellenére.
-Na kislány, úgy hallottam, nem voltál jó.
-Hol van Damien?
-El kellett mennie. Te pedig nem pofázol, itt egyedül én kérdezek! Tehát, mit érdemel aki nem fogad szót?
-Büntetést-suttogtam
-Nem hallom! Nyisd ki azt a formás kis szádat!- ordította
-Büntetést. - mondtam hangosabban, remegő végtagokkal. A lelkem már darabokban volt, de a testem reagált mindenre.
-Ügyes! Most pedig egy hangot sem halljak, míg meg nem kapod a büntetésed. Bólintottam. Már tudtam ennek a menetét. Először összevert, majd magáévá tett. Nem gondoltam semmire. A könnyeim végig áztatták arcomat, de semmit nem éreztem, csak fájdalmat. Miután elvégezte dolgát, puszit adott a fejemre, majd magamra hagyott a sötét szobában. Könnyeim továbbra is folytak, megállíthatatlanul, de végül nagy nehezen elaludtam.
Reggel az ablakra verődő esőcseppek hangjára ébredtem. Kimerültnek és üresnek éreztem magam. Szerencsére senki nem volt a szobában, így nyugodtan összeszedhettem magam. Felöltöztem, úgy hogy lehetőleg ne látszódjanak a tegnap esti és a régebbi sebeim. Nem szokásom sokat sminkelni, de most muszáj volt elfednem a foltokat. Damian nem tud az apja tetteiről. Diego megfenyegetett, hogy ha egy szót is szólok megöl engem is és mindenkit aki fontos számomra. Nem tehettem semmit. Rettegtem, hogy elveszi tőlem az egyetlen embert aki számít még nekem.
Miután elkészültem, lementem a konyhába. Damian az asztalnál ült.
-Jó reggelt Rissa!
-Jó reggelt!
-Hogy aludtál? -Még van pofája megkérdezni? Szerinted hogy aludtam, miután azokat a borzalmakat művelte velem az undorító féreg apád?
-Egész jól. -hazudtam, mosolyt erőltetve az arcomra.
-Gyere reggelizz velem.
A bejárónő gondosan megterített asztallal vár minket minden étkezésnél. Most díszesebb volt a teríték, mint máskor.
-Ünneplünk valamit?
-Még nem, de nemsokára itt lesz az apám, akivel elég fontos dolgot fogunk megbeszélni.
Szuper, az ilyen megbeszéléseknek általában mindig rossz vége van. Hamarosan megérkezett Diego, akit széles mosollyal kellett köszöntenem. Megreggeliztünk, majd belekezdett a mondandójába.
-Na, gyerekek. Említettem fiam, hogy hamarosan beszélnünk kell valamiről. Nerissa, tudod a családunknak nagyon régre nyúlik vissza a története. Vannak szokásaink és szabályaink, amit minden családnak kötelessége betartani. Te a fiamhoz tartozol, így te is a családunk része leszel. Ezt pedig hivatalossá is kell tennünk. Amint betöltöd a 21.életéved, összeházasodtok, rá 9 hónapra pedig világrahozod a gyermeketeket, ahogyan azt családunkban szokás.
-Tessék? -csattantam fel
-Hallottad mit mondott apám! A születésnapod után összeházasodunk és gyermeket nemzünk.
Teljesen megsemmisültem. Hirtelen forogni kezdett velem a szoba, majd minden elsötétült.