Broken

2.rész

Nate Lackwood
Majdnem 2 éve, hogy a húgomnak és az öcsémnek nyoma veszett. Több mint egy évvel az eltűnésük előtt elköltöztem otthonról, mert nem jöttem ki az apánkkal. Már nagyon megbántam, hogy a költözés után nem fordítottam rájuk elegendő figyeltem. Miután megtudtam, hogy eltűntek először apámat, majd magamat okoltam. Én hagytam ott őket, ha nem teszem, ez valószínűleg nem történik meg. A két év alatt, egy alkalommal telefonhívást kaptam New Orleansból. Mai napig hallom a fülemben a férfi szavait.
*visszaemlékezés*
-Tessék?
-Nataniel Lackwood?
-Igen, kivel beszélek?
-Dr. Frewen vagyok. New Yorkból telefonálok. Sajnálattal közlöm, hogy a testvére Noah Lackwood elhunyt. Kérem valamikor keressen fel.
**

Akkor törtem össze másodjára. Életem mélypontján voltam. Hazautaztam, azonosítani a testvérem holttestét, majd elhamvasztattam. Nem tudtam egyedül, Nessa nélkül eltemetni. Ennek 1 éve. Sosem heverem ki igazán. A párom Sofia végig mellettem volt és támogatott. Sofiat akkor ismertem meg mikor Olaszországba költöztem. Igen, eddig menekültem "otthonról". Sofia jelentette nekem a kiutat a szarból, amit otthagytam.
Noah halála után nyomozásba kezdtem. Róla annyit tudtam meg, hogy valószínűleg egy banda gyilkolhatta meg, amiből ott rengeteg van, így olyan mintha a szénakazalban keresnék tűt. Sok időt töltöttem New Orleansban, de sehogy nem akadtam Ness nyomára. Az ottani barátaim távollétemben folytatják a keresést, egyenlőre sikertelenül. Hetente beszélek az egyik legjobb barátommal Jordanel, aki nem mellesleg az FBI-nál van. Nem adom fel a reményt, hogy megtaláljam eltűnt húgomat.

Nessa Lackwood

Arra ébredtem, hogy borzasztóan sajog a fejem. Próbáltam kitalálni hol vagyok és mi történt. Majd eszembe jutott a konyhában lezajlott beszélgetés. Csak álmodtam. Olyan valóságosnak tűnt. Nem akarok hozzá menni Damianhez, gyereket meg pláne nem akarok neki szülni. Ha ez megtörténne, akár az életem árán is megpróbálnék megszökni. Az ajtó nyitódására lettem figyelmes.
-Rissa, édesem. Magadhoz tértél?
-Mi, ezt hogy érted?
-Nem is emlékszel? A jó hír hallattán elájultál.
Villámként csapott belém a felismerés, hogy az álomnak vélt beszélgetés valós volt. Tényleg hozzá kell mennem Damianhez és gyermeket kell szülnöm neki.
-Talán nem akarod?
-Nem érzem úgy, hogy készen állnék erre. -hazudtam. Valójában csak írtóztam a gondolattol, hogy hivatalosan is hozzá legyek láncolva.
-Már pedig jobb lesz, ha megbarátkozol a gondolattal. Nem értem mi a fasz problémád van Rissa. Sokkal rosszabban is mehetne a sorod. Van tető a fejed felett, megkapsz mindent ami csak kell, befolyásos, erős férfi van az oldaladon aki ráadásul jól is néz ki. Mit akarhatsz még?
-Szabadságot! -fakadt ki belőlem.
-Igen? Szabadságot? Lemondanál mindenről, amit biztosítok neked?
Nem szólaltam meg, nem tudtam ránézni sem. Gyűlöltem őt. Rosszul voltam attól, ahogy rámnéz, a beceneveitől, a megszólításaitól és attól, hogy együtt kell vele élnem.
-Rám nézz, ha hozzád beszélek. -megmarkolta arcom és erőszakkal maga felé fordította. Ekkor nyílt az ajtó és Diego lépett be a szobába.
-Fiam. Menj. Szellőztesd ki a fejed. Beszélek Nerissaval.
Damian hezitálva, de elhagyta a szobát, majd az ajtó csapódásával egy időben Diego rám nézett.
-Más ribanc örülne ha ilyen élete lenne, te pedig még panaszkodsz. Jól jegyezd meg. A fiam lesz a férjed, neki fogsz gyereket szülni. Ha pedig mindezt megtetted, megígérhetem, hogy az én arcom lesz az utolsó, amit a halálod előtt utoljára látni fogsz.
-Nem! Nem kényszeríthetsz!
-Valóban? Hidd el, ezt fogod tenni. És mivel megint visszapofáztál megkapod érte a jutalmad.
Felpofozott, az ágyra lökött, majd ott ütött ahol ért. Ismét sajgott mindenem, mire végzett. Foltok sokasága borította testem. Nemsokára visszajött egy késsel a kezében. Ne, csak azt ne. Előfordult már, hogy ennyire kiborult. Szerencsére nem gyakran. Azt hiszem 5 heggel rendelkezem, amit ennek a beteg játékának köszönhetek. Nem ejtett túl nagy vágásokat, csak éppen annyira vágott, hogy fájjon és vérezzen. Leültetett az ágy szélére, majd megszólalt.
-Most pedig, tűrni fogod, amit kapsz. Ne ellenkezz és meg sem próbálj megállítani. Most viszont hangoskodhatsz.
Minden egyes vágásnál üvöltöttem a fájdalomtól. Őt ez cseppet sem hatotta meg, sőt mi több, élvezte hogy szenvedek, hogy bánthat. Minél hangosabban üvöltöttem, annál nagyobb volt a vigyora. Ez az ember egy pszichopata. Amint abbahagyta a játékot fürdeni küldött. Megengedtem a kádban a vizet, majd levetettem a rajtam maradt ruhadarabokat. Megálltam a tükör előtt, belenézve pedig nem ismertem magamra. Sovány voltam, arcom csont és bőr volt, szemeim beesettek. A családunkban öröklődött a különös kékeszöld szemszín. Régebben szerettem, most azonban csak az ürességet látom benne. Összetörtem. Soha nem lehet már normális életem. Az apám és az öcsém halottak, az anyámról semmit nem tudunk, a bátyámat pedig sosem látom viszont. A testemen található sebek meg sem közelítik a lelkemen lévőket. Ebben a két évben annyi fájdalmat éreztem, aminek töredékét sem kívánom senkinek, kivéve annak, aki ezt tette velem és a családommal.  Lassan a kádhoz vánszorogtam, majd beleültem a meleg vízbe. A sebeim égtek a víztől és elég hamar vörösre festették a fürdővizem. Ott ültem és bámultam a csempéket, mikor egyszer csak kirobbant belőlem a zokogás. Magatehetetlen voltam.

A Damianel történt vitánk és Diego kiborulása óta 6 nap telt el. Ezalatt közölte, hogy elkezdjük szervezni az esküvőt. Ma ruhát kell vásárolnom, természetesen felügyelettel. Damian elküldte velem az egyik csicskáját Albertet, hogy véletlenül sem tudjak megszökni. Az ilyen kiruccanásokon be vagyok öltöztetve, hogy ne ismerjenek fel, vörös hajamat még az elején barnára festették,nagyobb méretű ruhákat kell hordanom és napszemüveget, akármilyen idő is van. Leparkolt az autóval, majd a szalon felé sétáltunk, ahogy bezárta az ajtót elhaladt mellettem egy férfi akinek kapucni volt a fején és egy papírcetlit nyomott a kezembe amin az állt:
Shh. Ne ijedj meg Nerissa, segíteni akarok. Az utolsó próbafülkében találkozunk. Sok ruhát hozz be. Nagyon óvatosnak kell lenned.  ~L.
Mielőtt Albert észrevette volna a nadrágom szegélye alá helyeztem a cetlit. Hogy ismert fel? Hogy talált meg? Ki lehet L? Miért akar segíteni? Lehet hogy van esélyem megszabadulni?
Beérve az óriási szalonba, Albert megállt az ajtóban én pedig a ruhákat kezdtem nézegetni. Szétneztem a szalonban, rajtam kívül még pár nő volt bent akik szintén nézelődtek.  Az eladó rámmosolygott, majd megszólított.
-Üdvözöllek kedves menyasszony. A vőlegényed szólt, hogy érkezel hozzánk. Miben segíthetek? Van valami elképzelésed?
Visszagondoltam a cetlire, miszerint sok ruhát kell bevinnem. Reménykedtem, hogy az ismeretlen férfi segíteni fog rajtam.
-Nincs. Minden fazont szeretnék próbálni, ha lehetséges.
-Persze. A vőlegény külön szólt nekem, hogy minden ruhát megnézhess. Annyit próbálsz amennyit csak szeretnél. Hátul vannak a próbafülkék, ha bármiben kell segíteni szólj csak.
-Köszönöm.
Pár percig válogattam, hogy ne legyen túl feltűnő. A kezemben rengeteg menyasszonyi ruhával sétáltam oda Alberthez.
-Hátul van a próbafülke, ott fogom ezeket felpróbálni.
-Azt mindet? - kérdezte meglepetten.
-Igen, nem tudok dönteni.
Csak fujtatott egyet. Nyilvánvaló volt, hogy a háta közepére nem kívánja ezt az egészet.
-Kint leszek, az ajtó előtt. Szólj ha végeztél. Ne csinálj butaságot.
-Nem fogok.
Az ajtó felé helyezett kis harang hangja jelezte, hogy elhagyta a szalont. A kirakaton keresztül láttam,  ahogyan kotorászik a zsebében, elővesz egy doboz cigarettát, majd rágyújt. Itt az alkalom. Sietősen megkerestem az utolsó próbafülkét. Szerencsére el voltak zárva a vásárló tértől, így semmi nem hallatszott ki. A próbafülkék is elkülönültek egymástól. A szívem eszeveszetten dobogott, ahogy egyre közelebb értem az utolsó próbafülkéhez. Nem tudtam mire, illetve kire számítsak. Egy pillanatra megálltam a függöny előtt, majd elhúztam azt 
Egy számomra ismeretlen szőke fiút pillantottam meg a függyöny mögött. Féltem, sőt rettegtem. Nem tudtam ki ez a férfi, csak az üzenete járt a fejemben, talán segíthet rajtam.